Sara Ziff visszavonult amerikai modell még 2012-ben alapította meg a ’Model Alliance’ nevet viselő jogvédő szervezetet, amely egyebek mellett az iparágban dolgozó modellek munkakörülményeinek javításával foglalkozik. Az alapító a CNN-nek adott interjújában beszélt a gyermekek és a divat kapcsolatáról, egyúttal mindenkit óvatosságra intett.
Sara maga is igen fiatalon, már 14 éves korában kezdte pályafutását, és mint mondta, ez egy felnőtt iparág felnőtt elvárásokkal – túl gyakran fordul elő az, hogy gyerekek olyan szituációkba kerülnek, ahol túlzott elvárásokkal és követelményekkel találkoznak, akkor is, ha mindehhez még egyáltalán nem érettek.
Több szempontból is problémás
Mint mondta, a vásárlóknak nem ideális az, hogyha fiatal tinédzserekkel ábrázolják a szépségideált, hiszen a ruhákat felnőtteknek szánják. Ráadásul, ha a gyerekmodell túl fiatalon sikert arat, belekényszerülhet egy olyan szerződés aláírásába, amelyben elvárás serdülő testalkatának megőrzése, amely felnőttkorban csak nagy nehézségek és étkezési zavarok kialakulásának kockáztatásával érhető el.
Szintén komoly probléma, hogy kis túlzással bárki alapíthat modellügynökséget, így sok kétes szándékú, magát profinak kiadó alak vadászik a feltörekvő, divatvilági karrierről álmodó fiatalokra, ráadásul rendszerszintű gondok is vannak, hiszen a modellek aggályait gyakran nem hallgatják meg és nem veszik komolyan. Az aktivista kihangsúlyozta, hogy igenis fontos az, hogy a modellek jogai is biztosítva legyenek, és ne kelljen szexuális zaklatással szembesülniük.
Mit tanácsol az ex-modell a divatkarrierről álmodó fiataloknak?
A modellkedésben gondolkodó fiatalok számára fontos, hogy befejezzék a középiskolát mielőtt komolyabban is elgondolkoznának ezen a pályán. Sara kiemelte, hogy azután, hogy leszerződnek egy ügynökséggel, szinte folyamatosan készenlétben kell állniuk, és sokszor csak fél-, vagy egy nappal egy munka előtt értesítik őket – ez pedig egyértelműen az iskola rovására mehet. Elmondta, hogy több később világsztárrá váló manöken is csak 18 éven felüliként kezdte pályafutását, amikor már mentálisan is készen állt az extrém megterhelésre. Az aktivista emellett pénzkidobásnak nevezte a modelliskolákat és a fizetett portfóliók összeállítását is.
A modellkarrier csak elvétve életpálya – Sara Ziff szerint igen ritka az, hogy valaki egész életén keresztül a modellkedésből tudjon élni, ezért fontos több lábon állni és rendelkezni egy tervvel a modelléveket követő időszakra is. Erre kifejezetten jó példa Christy Turlington, aki egy legendás divatpályafutás után üzletasszonyként is megállja a helyét a mindennapokban, és fiatalabb korábban is mindig tele volt tervekkel a jövőre nézve.
De arra is az idő fog választ adni, hogy vajon lesz-e maradandó nyoma annak, hogy Cindy Crawford lánya, Kaja Gerber, vagy Johnny Deep és Vanessa Paradis lánya, Lili-Rose Melody Deep szintén nagyon korán, 14 éves koruk körül kezdték a pályafutásukat. De megemlíthetjük Kate Moss lányát, Lila Grace Moss-Hackot is, aki szintén tinédzserévei elején kezdett modellkedni.