Ayako hercegnő (Ayako Moriya)
A törvény szerint a japán uralkodói család minden olyan női tagjának, aki egy közrendűvel házasodik össze, le kell mondania minden címéről. Ez történt Ayako esetében is, aki még 2018 októberében házasodott össze az egyetemen megismert szerelmével, Kei Moriya-val a tokiói Meidzsi-szentélyben. A házaspárnak azóta 2019 novemberében kisfia született.
Märtha Louise hercegnő

A norvég királyi pár egyetlen lánya még 2002-ben ugrott ki a családból, igaz ennek ellenére továbbra is a negyedik helyet fogja el a potenciális trónörökösök között. Az ex-hercegnő több botrányba is belekeveredett miután egy „tisztánlátó angyaliskolát” kezdett működtetni Norvégiában, 2019-ben pedig hivatalosan is felhagyott a hercegnői cím használatával (hacsak nem Norvégiát képviseli) miután a párjával közösen meghirdetett egy „A hercegnő és a sámán” névre keresztelt motivációs beszédes turné kisebb közfelháborodást okozott.
VIII. Edward
Edward angol király 1936 decemberében mondott le a királyi trónról azért, hogy feleségül vehesse Wallis Simpsont. Emlékezetes beszédében így fogalmazott:
„Lehetetlennek találom azt, hogy a királyi kötelességeimet a továbbiakban úgy lássam el, hogy a nő, akit szeretek nem támogathat mindezekben.”
Edwardot bátyja, VI. György követte a trónon, a ma is uralkodó brit királynő, II. Erzsébet apja.
Ubol Ratana hercegnő
A thai királyi család mindennapjai önmagában is megérnének egy cikket, hiszen legutóbb például 2019-ben az uralkodó korábbi testőrével kötötte meg negyedik házasságát, ám az egykori hercegnő története így is kiemelkedő.
Ubol Ratana még 1972-ben, a neves MIT egyetemen folytatott tanulmányai közben ment feleségül Peter Ladd Jensen amerikai állampolgárhoz szülei heves tiltakozása ellenére, elveszítve ezzel minden címét. A pár egészen 1998-ig együtt volt, válásukat követően az-hercegnő fokozatosan elkezdett visszatérni a közéletbe, egyre több feladatot ellátva.
Igazán nagyot mégis 2019-ben sokkolt, mikor bejelentette, hogy a Raksa Chart párt jelöltjeként elindul a miniszterelnöki székért, amelyre korábban egyáltalán nem volt példa az ország történetében. Végül öccse, a jelenleg uralkodó Vajiralongkorn király tiltakozása mellett a thai választási bizottság hivatalosan is eltiltotta a volt hercegnőt az indulástól, gyorsan pontot téve a politikai karrierje végére.
Friso herceg
A jelenleg is uralkodó holland király, Willem-Alexander öccsének története kifejezetten tragikus. A korábban „ragyogónak” becézett Friso még 2004-ben, a parlament beleegyezése, és a különböző botrányok ellenére vette feleségül kedvesét, Mabel Martine Wisse Smith-et, így elveszítve helyét a királyi házban. A herceg 2012-ben Ausztriában síelt, mikor maga alá temette egy lavina, így súlyos sérüléseket szenvedve kómába esett, végül másfél évvel később, 2013 augusztusában hunyt el.