PÉLDA-KÉP
"Nem firtatjuk egymás politikai nézeteit" - videóinterjú Kardos Sándorral, a frissen alakult Filmoperatőrök Egyesülete elnökségi tagjával
A Színház és Filmművészeti Egyetem elleni kormányzati fellépés gyakorlatilag szétrobbantotta a hazai operatőri közösséget. A nagy múltú Magyar Operatőrök Társaságából (HSC) akkor kezdődtek el a tömeges kilépések, amikor Novák Emil elnökségi tag elfogadta az egyetem új vezetésétől a rektorhelyettesi kinevezést. Mostanra a kilépők, szám szerint 42-en megalapították a Magyar Filmoperatőrök Egyesületét (HCA), mely nem kívánja firtatni a belépők politikai nézeteit, csupán a szakmai kvalitásokra koncentrál. Kardos Sándor elnökségi tag (aki operatőre volt az éppen 75. születésnapját ünneplő Bereményi Géza rendezte Tanítványoknak és az Eldorádónak is) az új szervezet megalakulásával kapcsolatban többek között arról is beszélt, hogy miként látja a két szervezet további kapcsolatát, és, hogy a kontesztáló egyetemi hallgatók és oktatók által létrehozott #freeSzFE Egyesülettel együtt milyen esély van arra, hogy a későbbiekben egy színház és filmművészeti szabadegyetem alapjait lefektessék.

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.

Egy női vállalkozó is lehet sikeres
A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.

A nőknek számos terepen kell helytállni
Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!
Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban
Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására
Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak
Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről
„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet
Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?