Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Plasztikáztatnál a karrieredért?

Egyre gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves, vagyis a még tanuló, illetve pályakezdő kínai városi fiatalok körében. A korrekciós műtéti beavatkozásoktól többek között azt várják, hogy új és megnyerő(bb) külsejükkel könnyebben el tudjanak helyezkedni egy-egy nagyvállalatnál. A helyzet komolyságát felismerve már több újság és a központi televízió, a CCTV is foglalkozott a témával. Most mi is körbejárjuk a kérdést…

Kép: PP-archív

Szakértőnk, dr. Varga Klára, a Nose Art plasztikai sebészének, fül-orr-gégész specialistának a segítségével próbáltuk meg feltérképezni a helyzetet.

A tavaly feldolgozott és közzétett országos statisztikai adatok szerint a szépítő műtétek térségbeli központjának számító Dél-Korea klinikáit felkereső kínaiak több mint 25%- át egyetemisták tették ki, de a kínai nagyvárosok plasztikai sebészeit megkérdezve hasonló a helyzet országon belül is. Az arcszépítő beavatkozásra vállalkozó fiatalok elsősorban apróbb „kiigazításokra" jelentkeztek, és kívánságlistájukon leggyakrabban az orrplasztika szerepelt, de szemhéjfelvarrásra, valamint zsírleszívásra is sűrűn vállalkoztak, ez utóbbi beavatkozás különösen a férfiak körében volt népszerű.

A frissen végzett kínai fiatalok olyannyira elszántak, hogy mondhatni még meg sem száradt a tinta a diplomájukon, az első állásinterjúkat megelőzően – a főszezonnak számító időszakban, július és augusztus hónapokban – helyenként finomítanak, lágyítanak jellegzetes vonásaikon. A Sanghajban elvégzett plasztikai műtétek 60%-ában huszonévesek feküdtek kés alá. Sőt, mi több, a klinikák ezt a hullámot meglovagolva, kimondottan fiatalokat megcélzó magazinokban és az interneten is több tucat hirdetéssel igyekeznek „becsalogatni” az egyetemistákat, és nem ritka az sem, hogy diákigazolvány felmutatásával komoly kedvezményekhez jutnak a frissdiplomások.

S hogy mivel magyarázható a plasztika iránt tanúsított ilyen fokú lelkesedés az ázsiai fiatalok körében? A témában végzett internetes közvélemény-kutatás erre próbált fényt deríteni: a megkérdezettek – 20 ezer fő – túlnyomó részének meggyőződése, hogy a munkaadók amolyan íratlan szabályként a jobb kinézetű felvételizőt választják, következésképpen társadalmi státuszuk emelkedését és elhelyezkedési esélyeik növekedését remélik a plasztikai műtéttől.

A sikerért bármit…?!
Korea különösen tanulmányközpontú, így a szülők rengeteg pénzt költenek magánórákra vagy a szó szorosabb értelmében bármi másra, hogy segítsék gyermekeiket. Amikor a vizsgaidőszaknak vége, a fellélegző vagy valamelyik egyetemre bekerült koreai diákok válogatnak jutalmaik, így például plasztikai sebészeti beavatkozások közül. Számos plasztikai sebészeti klinika kapott az alkalmon, hogy a szülők plasztikai beavatkozásokkal jutalmazzák gyermekeiket az éves kemény munkájukért, és leárazásokat tartanak szem- és orrműtétekre. Már azelőtt tele vannak az időpontok az orvosnál, mielőtt még elkezdődne a vizsgaidőszak.

„Nagyon szomorúnak tartom ugyan, de valóban így van: a munkát kereső, karriert építő fiatalok úgy gondolják, hogy a harmonikusabb esztétikai megjelenés segíteni fogja őket céljaik elérésében, s talán sok esetben igazuk is van – állítja dr. Varga Klára.– A kelet- és közép-ázsiai országok lakosai között igen gyakori az a vágy, hogy a mozifilmekben, újságokban, interneten megismert – elsősorban európai – arcok mintájára módosítsák megjelenésüket, abban bízva, hogy ennek segítségével gyorsabban és magasabbra juthatnak karrierjük létrafokain. Náluk megállíthatatlanul tör előre a plasztikai sebészet terén az úgynevezett nyugatosítás, ami az orrplasztika esetében az orr kiemelkedőbbé tételét, a szemhéjplasztikák esetében a kerekebb, nagyobb szemrés kialakítását jelenti. Az utóbbi beavatkozás különösen népszerű a fiatal lányok körében. Hazánkban a karriert elősegítő plasztikai beavatkozások iránt hasonló érdeklődést nem tapasztaltam, manapság a műtétre jelentkező magyar fiatalok többsége elsősorban önbizalomhiány és énképproblémák miatt szánja rá magát plasztikai sebészeti beavatkozásra.”

Első benyomás – reflektorfényben az orr
Linda Blair klinikai pszichológus szerint mindössze hét másodpercnyi idő áll rendelkezésünkre, hogy másokban megszülessen az első benyomás rólunk, ami mind a magán- mind az üzleti kapcsolatokban kulcsfontosságú. A fizikai megjelenés, a külcsín, amit látunk véleményalkotásunkat nagymértékben befolyásolja. Kísérletek eredményei szerint egy találkozás során a partner arcát, mimikáját, külső megjelenését jobban megjegyezzük, mint azt, amit mondott.

Az itthoni helyzetre vonatkozóan pontos számadatok nincsenek, de évente körülbelül 15–20 ezren fordulnak plasztikai sebészhez, akiknek 80 %-a a gyengébbik nem képviselői közül kerül ki. Az utóbbi években azonban növekedett a férfiakon végzett kozmetikai beavatkozások száma is, főként orr- vagy fülplasztikára, szemhéjműtétre, illetve hajbeültetésre van igény. A trend elsősorban a 40 év felettieknél figyelhető meg, ez a korosztály ugyanis borzasztóan kiszolgáltatott: a munkaerőpiacon manapság hiába a tapasztalat, a fiatalabb, olcsóbb munkaerőt részesítik előnyben, emiatt fiatalabbnak akarnak kinézni, hogy jobb esélyekkel induljanak egy-egy állás elnyeréséért. Sajnos, ma egyáltalán nem „divatos” megöregedni.

Életkor tekintetében vegyes a kép, nem mutatkoznak ilyen markáns különbségek, mint a nemek közt. „A rekonstrukciós műtétektől eltekintve a legfiatalabb páciensek 6-7 éves gyerekek, akiknél az iskola megkezdése előtt fülplasztikát végeznek, minden egyéb szépészeti műtét 18 éves kor után ajánlott, részben etikai, részben szakmai okok miatt: 18 éves kor előtt ugyanis még fejlődésben van a szervezet, a test végleges állapotának kialakulásáig nem szerencsés ilyen jellegű beavatkozást végezni, hacsak egészségügyileg nem indokolt” – hangsúlyozza a plasztikai sebész.


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?