A zeneszerző-énekes Sting Toszkánában talált rá a 350 hektáros Tenuta Il Palagio borászatra. A birtokot még a 17. században alapították Firenze és Arezzo között félúton. A történelmi miliőt egy nagyobb villa teszi teljessé, amit a zenész és felesége, Trudie 1999-ben vásárolt meg és újított fel.
Organikus borokat készítenek a gyönyörű olasz vidéken, de emellett méhészkedéssel és olívatermesztéssel is foglalkoznak. Sting a borfajtákat a leghíresebb szerzeményeiről nevezi el, mert – ahogy mondja - a borai ugyanúgy a művei, mint a dalai.
Nemrég ezen a birtokon látott vendégül néhány szerencsés borkedvelőt. A szociálisan érzékeny, társadalmi kampányokban is gyakorta részt vevő zenész a Covid helyzet miatt csőd szélére jutott amerikai vendéglátósok javára rendezett aukciót. Három napos, teljes körű szolgáltatást nyújtó csomagokra lehetett licitálni. A kikiáltási árat, 48 ezer dollárt, a nagy érdeklődésre való tekintettel sikerült megháromszorozni, így forintban csaknem 45 millió gyűlt össze.
A látogatók bejárhatták a birtokot, a villában szállásolták el őket és részt vehettek egy borkóstolón, ahol Sting és felesége, valamint a szőlészük, Riccardo Cotarella is jelen volt.