Életforma.hu

STÍLUS

400 ingyenesen kipróbálható játék egy nap alatt

Korra és nemre való tekintet nélkül egy teljes napon át mindenki együtt játszhat 2015. szeptember 12-én. A Magic Day szervezői a "társas játszást" és a gondolkodtató játékokat szeretnék minél szélesebb körben népszerűsíteni, közel 400 játékot lehet majd ingyenesen kipróbálni a rendezvény ideje alatt.

Egy napra óriási játszótérré változik Újpest egyik irodaházának udvara, ahol több százféle régi és új játékkal várják a szervezők az érdeklődőket. A teljesen ingyenes Magic Day nevű rendezvényt idén immár ötödik alkalommal rendezik meg, a program tavaly már több mint ezer embert vonzott.

Kép:Pixabay

"A Magic Day célja elsősorban az, hogy a játékokat és a 'társas játszást' minél szélesebb körben népszerűsítsük. Hiszen ezt együtt csináljuk, együtt élvezzük. Ha egy család együtt játszik, egy olyan élmény, amely érzelmileg feltölt, erősíti az összetartozás érzését és tanítja a gyerekeket a világban való könnyebb boldogulásra is. Másodsorban szeretnénk megmutatni, hogy a készségfejlesztő játékok segítségével lehet öröm a tanulás. Hogy ezáltal lehet izgalmas és kalandos úton új ismeretekre szert tenni" - mondta a rendezvény főszervezője, Kanyok Éva.

A nagy játszónap szervezői évről évre újabb programokkal és játékokkal készülnek az érdeklődőknek. Nagyon széles a paletta: a babajátékoktól a felnőtt stratégiai játékokig mindenféle korosztály számára igyekeznek szórakoztató elfoglaltságot biztosítani.

"A rendezvényen idén közel 400 játékot lehet majd ingyenesen kipróbálni. A különböző típusokban remélhetőleg mindenki megtalálja majd a számára legjobbat: egyszemélyes logikai játékok, társasjátékok, építőjátékok, foglalkoztatók, és kreatív rész várja a játszani vágyókat. 2015-ben először több eddig kevésbé ismert minőségi játék és márka is bemutatásra kerül: például művészien illusztrált mesevilágú játékok, a magyar készítésű Marbushka, a német Haba fejlesztő játékok, valamint a Boffin elektromos kísérletező készlet. Magyarországon itt mutatkozik majd be először a Logis nevű litván játékcsalád, egy BOGI nevű dán fejlesztésű játék, valamint az 'Üsd-vágd' fantázianevű hangszer, amely óvodásoknak és kisiskolásoknak nemcsak remek szórakozást és sok-sok nevetést nyújt, hanem komplexen fejleszti a gyerekeket. Újítás még idén, hogy az utcafronti bejáratnál buborékalagút és buborékgirlandok sokaságában lehet gyönyörködni, valamint be is lehet kapcsolódni akészítésükbe" - árulta el a főszervező.

A 2015. szeptember 12-én, az újpesti Árpád út 51-53. szám alatt található udvarban megrendezésre kerülő játéknap szervezésében ezúttal a Társas Központ Egyesület is részt vesz, tőlük a taktikai és stratégiai játékok csínját-bínját sajátíthatják el az érdeklődők.

"Szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy a Monopilin és a Ki nevet a végén? túl is van élet. Mi a modern játékokat fogjukképviselni, ezen belül főként családi játékokat bemutatunk be, de lesznek külön gyerekeknek szóló, és egészen speciális játékok is. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy nagy az érdeklődés ezek iránt, nyitottak rá az emberek. Én magam is játékkészítő vagyok, már több játékom megjelent itthon, szeptemberben pedig a legújabb már nemzetközileg is elérhető lesz - Magyarországon a Magic Day-en lesz a premier" - mondta Hegedűs Csaba, az egyesület vezetője.

A játéknapon való részvétel teljesen ingyenes, a szervezők belépő gyanánt arra kérik az érkezőket, hogy hozzanak magukkal kupakokat vagy megunt használt játékokat, hogy azokat jótékony célra ajánlhassák fel.


Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.
Merész és légies – piros és fehér ruhák

Merész és légies – piros és fehér ruhák 

A piros és a fehér szín párosa a divatban évtizedek óta különleges helyet foglal el.
Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival

Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival 

A gumicsizma régóta nemcsak praktikus választás, hanem stíluselem is – ehhez viszont az is kell, hogy pontosan tudjuk, mivel is párosítsuk a maradéktalan siker érdekében. A nadrágválasztás kulcsfontosságú: nemcsak az esztétika, hanem a kényelem és az időjáráshoz való alkalmazkodás szempontjából is. Akár rövid szárú, akár hosszúszárú gumicsizma mellett döntesz, az outfit egészét a nadrág tudja igazán kiegyensúlyozni. Nézzük, mit érdemes viselni idén ősszel és télen!
Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal?

Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal? 

Valaha gondoltunk már arra, hogyan lehet egy termék csomagolása a legelső pillanattól fogva hatásos és megkapó?
Mire figyelj, ha napszemüveget választasz?

Mire figyelj, ha napszemüveget választasz? 

Képzeld el, hogy egy napsütéses délutánon sétálsz az utcán, és észreveszed, hogy a napszemüveged otthon maradt. Ismerős szituáció? A mai világban szinte mindenhol hozzáférhető egy napszemüveg, akár egy sarki drogériában, akár egy fast fashion boltban. De vajon valóban megfelelőek ezek az úton-útfélen megszerezhető modellek? 
 Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak?

Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak? 

Nőként gyakran előfordul, hogy többet járunk vásárolni, mint a családunk férfi tagjai.
Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.