Kedves Életforma.hu és Olvasói!
Megmondom őszintén: a tavalyi nyaralás után hetekig szinte gyógyír volt az idegeimnek a munka. Bár két hétig Spanyolországban utazgatott a család, maga a körút nem volt olyan felüdülés és megkönnyebbülés, mint amit a vakáció vége jelentett.
Két rendkívül eleven gyermek anyja vagyok. A fiam, B., 14, a lányom, J., 12 éves. Pontosan tudom, hogy legalább ugyanannyira szeretik tényleg egymást, mint amennyire szeretnek verekedni és veszekedni. Körülbelül kis kamaszkorukra datáltam a "béke" idejét, de tévedtem, Még hozzá mekkorát!
A tavalyi nyaralás ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal arról szólt, hogy valamelyik gyerek üvölt, vagy bőg a kocsi hátsó ülésén. Hát persze, én is üvöltve bőgnék, ha valaki izomból belém csiparna, felpofozna, hasba rúgna, vagy szimplán addig tépné az idegeimet, amíg el nem törik a mécses.
Mindezt persze akkor csinálják, amikor minimum százhússzal megyünk a sztrádán, és az apjuknak figyelnie kéne az utat. A párom ilyenkor dühében kimegy a külső sávba, lelassít, és miközben továbbra is próbálja elnavigálni a járgányt, elkezd hátrafele pofozkodni. A kicsi nagyon ügyes: rájött, hogy a sofőrülés mögé nehezebben ér el apu keze, így rendszeresen ott utazik, hogy a nagyobb taslikat a bátyja kapja.
Amikor épp nem elviselhetetlenek, akkor tüneményes, vicces, okos gyerekeknek látszó képződmények. Énekelgetnek, barkobáznak, csacsognak, mesélnek. Aztán megint indul a pokol.
A tavalyi nyaralás mélypontja egy Madrid közeli kempingben ért engem és a férjemet. Kint ültünk a sátor előtt, a gyerekeket már elhajtottuk aludni. Idillikus pillanat volt - ami hamar elszállt... Néztük a csillagokat, sörözgettünk, és tervezgettük a másnapi menetrendet, amikor először dulakodás hangokra lettünk figyelmesek, majd egy fájdalmas nyüszítést hallottunk, végül pedig a lányom kimászott a sátorból csurom véres arccal. Menekülni akart ugyanis a hálófülkéből, amikor a bátyja véletlenül úgy orrba rúgta, hogy egy szempillantás alatt elkezdett patakokban ömleni belőle a vér.
A férjem üvöltött, kijelentette, hogy ha még egy hangos szót hall a hátralévő napokban, azonnal hazamegyünk. Én meg csak álltam, és patetikusan ismételgettem magamban, hogy "Miért, miért kell nekem két héten át a gyerekeim vérző arcát és kék foltokkal teli testét néznem nyaralás címszó alatt?". A kis kamaszkori béke tippem nem jött be, de vajon húsz évesen is ezt fogják csinálni? Már előre félek az idei repertoárjuktól...
Egy olvasó
(Lz)
