Életforma.hu

STÍLUS

A magyarok szeretik, mégsem eszik. Elmondjuk, hogyan készíts halat!

Bár tudjuk, hogy egészséges és szeretjük is, évente csupán pár alkalommal kerül hal a tányérunkra, s a négy kilogrammos évi halfogyasztásunkkal bizony nagyon lemaradunk:  Európai viszonylatban a sor végén kullogunk halfogyasztásban. Pedig az egészségügyi ajánlások szerint pozitív hatásai miatt érdemes hetente legalább kétszer halat enni.

A halfogyasztási szokásokra irányuló legutóbbi felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 44,2%-a heti, illetve havi rendszerességgel, 36,1%-a évente csupán néhány alkalommal, 11,1%-a pedig évente egyetlen egyszer, zömmel karácsonykor eszik halat. A magyarok 8%-ának soha nem kerül hal a tányérjára, és alig vannak olyanok (0,4%), akik mindennap ezt az étket választják.

Változatosan készíthető el, és diétás étrendbe is remek - Kép: Pixabay

A magyar emberek közel harmada (32,1%) nagyon szereti a halas ételeket. A  legnépszerűbb ételek a halászlé, a rácponty, a rántott, illetve a sült hal. Ezek főleg karácsonykor és nyáron gyakoribbak az asztalokon. A megkérdezettek többsége könnyű, fehérjedús táplálékként gondol a halra, és legalább olyan egészségesnek véli, mint például a kefirt, a zöldségeket, gyümölcsöket. A halat nem  csak az egészségességéért eszik az aktív halevők, sokkal inkább az ízéért és könnyű emészthetőségéért. A „halrajongók” kiemelték még, hogy a hal változatosan elkészíthető, és remekül beleillik a diétába. Zömében a 40 évnél idősebbek, az aktív szellemi foglalkozásúak, a nyugdíjasok és a háromfős háztartásban élők tartoznak a halfogások kedvelői közé, akik szerint a hal változatosan elkészíthető, és remekül beleillik a diétába.

„A magyarok mindössze 18%-a kapcsol valamilyen negatívumot a halakhoz. A leggyakrabban felhozott érvek között szerepel, hogy nincs jó szaga, szálkás, és drágának tartják”– árulta el dr. Törőcsik Mária, a felmérést végző TrendInspiráció Műhely ügyvezető igazgatója.

Milyen a jó halászlé?
A mesterszakács szerint jó halászlét képtelenség főzni kiváló minőségű fűszerpaprika, öreg hagyma és friss, ízes, hazai hal nélkül. Az már egyéni ízlés kérdése, hogy milyen halfajtát rakunk a bográcsba. „Én például a törpeharcsát és a keszeget nem, a csukát viszont annál inkább szeretem belefőzni, ez utóbbi nagyon intenzív ízt ad a fogásnak” - árulta el mesterszakácsunk.

Az EU-ban a portugálok, a norvégok és a spanyolok járnak élen halevésben, Magyarország az évi 4 kilogramm/fő halfogyasztásával a sor végén kullog. A hozzánk hasonlóan tengerrel nem rendelkező országokban is sokkal több hal fogy, mint nálunk: például a szlovákok fejeként évi 8, az osztrákok 13 kiló halat esznek.

Az ajánlások szerint hetente legalább kétszer kellene halat enni, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságát. Fontos tehát a halételek népszerűsítése, hogy az egy főre jutó halfogyasztás növekedhessen.

Életforma-tippek

● Sokan azért ódzkodnak attól, hogy otthon halat készítsenek, mert gyakorlatlanok benne. Évente egyszer karácsonykor halászlét készítenek, vagy kirántanak pár szelet halat, de év közben már inkább a rántott sertést vagy csirkét választják. Pedig a halételekben, túl azon, hogy finomak, az a fantasztikus, hogy nagyon egyszerűen és sokkal gyorsabban elkészíthetők, mint bármilyen húsétel.

Éppen ezért most két eszközt ajánlunk, amelyet bárki nyugodtan kipróbálhat, és biztos, hogy nem sül fel vele. Elég, ha a halat - bármilyet - kicsit megsózod, borsozod, aki szereti, fokhagymával is fűszerezheti. A grillezőbe beletesszük, összecsukjuk, és rátesszük a rácsra, a mikróba való edénybe pedig tehetünk egy kis vajat, meg csöpp vizet is. Próbáld ki, hidd el, érdemes!

A mikróba való edény ára 2 190 forint, a grillező 990 forintba kerül.

● További Életforma-receptek itt!


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!