Életforma.hu

STÍLUS

A tetőkertek hasznossága a kőrengetegben

A napjainkban egyre gyakrabban zöldellő tető egyáltalán nem új találmány. Már az ókorban is gyakran használták az előkelőségek palotáit építők. A 21. században azonban nem a gazdagság és a fényűzés szimbóluma, sokkal inkább a városokból kivesző zöldterületek pótlásának egyik helytakarékos és ökológiailag is hasznos eszköze.

A tetőkertek extra díszei az urbánus környezetnek, miközben hasznosságuk megkérdőjelezhetetlen. Az aszfalttal borított, házakkal zsúfolt szmogos városok levegőjének minőségét jelentősen javító tetőkertek - a Nemzetközi Zöldtető Szövetség adatai szerint egy négyzetméternyi zöldtető évente mintegy 0,2 kilogramm szálló port és szennyező részecskét képes kiszűrni a levegőből - a környék oxigénellátására is jótékonyan hatnak, csökkentik a csatornahálózat terhelését, és a házba jutó zaj mértékét. Esetükben a hangszigetelésnél akár nyolc decibellel kisebb terheléssel lehet számolni. Ezenkívül a vegetáció remek hőszigetelő is.

Fű, fa virág


Kép: Greenroofs.org

Igaz, a beruházás nem olcsó, hiszen nem elég a lapos tetőre ráhordani a földet, és azt növényekkel beültetni. A tetőszerkezeten speciális, az épületet a beázástól, a növényvilágot pedig a kiszáradástól megvédő, de jelentős statikai megterhelést nem jelentő rétegrendet kell kialakítani. A Kertelünk szakértője arra is felhívja a figyelmet, hogy a növényekből sem mindegyik alkalmas a háztetőre. Extenzív - vékony, legfeljebb 20 centiméter vastag földrétegű - tetőkertbe olyan fajtákat kell telepíteni, amelyek igénytelenek, és a vékonyabb földben is jól fejlődnek. Ezek általában a fűfélék és a kisebb évelő cserjék.

Faültetéshez minimum két méter vastag termőföldrétegre van szükség. A kertépítő szakma ezt intenzív zöldtetőnek nevezi. Kialakítására csak a lapos vagy igen kis lejtésű tetők alkalmasak. Az intenzív zöldítés a növényzet nagyobb csoportjait jelenti. Ebben az esetben aljnövényzet, bokrok, fűfelületek és fák is kerülhetnek a tetőre. Az ösvényekkel, nagyobb bokrokkal, fákkal és esetleg kisebb patakokkal, tavakkal díszített kerteket emberi tartózkodásra, pihenésre szánják. Ebben az esetben azonban az épület komoly statikai vizsgálatára is szükség van, hogy a szerkezet elbírja-e a pluszsúlyt. A tetőkert típusától, a vegetációs réteg vastagságától függően a felületi terhelés négyzetméterenként 45 kilogrammtól akár 1000 kilogrammig terjedhet. Ezért tetőkert építése előtt mindenképpen meg kell ismerni a födém teherbírását.

Van, ahol kötelező

Esztétikai és fenntarthatósági szempontból is hasznos az ilyen beruházás. Vizsgálatok szerint az esőzések alkalmával a tetőre jutó csapadéknak jelentős százalékát hasznosítják a növények. Sőt, egy kísérlet szerint, amelyet a Németországi Tetőkertépítők Szövetsége végzett, már egy 10 centiméter vastag zöldtető is körülbelül 70 százalékkal csökkenti az elfolyó csapadék mennyiségét, így az ilyen épületeknél lényegesen kisebb a csatornahasználat. Épp ezért vannak olyan német tartományok, amelyek akár 50 százalék csatornadíj-kedvezményt adnak a tetőkertek létesítőinek. Talán ez is az oka, hogy a tetők zöldítésében Európa vezető gazdasága jár az élen, és az is, hogy a 200 négyzetmétert meghaladó beépítés esetén kötelező zöldtetőt létesítenie az építtetőnek, illetve minden új építésű háznál a 3 százaléknál kisebb lejtésű tetőt zöldtetőnek kell megépíteni.

A tető élettartama szempontjából is előnyös a zöldítés. Egy lapos tetőt átlagosan tízévente fel kell újítani a környezeti tényezők - csapadék, hő - romboló hatása miatt, míg a kert épp ezek elől takarja el a tetőt fedő lemezt.

Télen-nyáron kellemes

Mivel a tetőkert alatti szigetelés hőmérséklete nem emelkedik a nyár legforróbb napjain sem 25-30 Celsius-fok fölé, az alatta lévő lakásba sem engedi be a forróságot. Télen épp ellenkezőleg: a tetőre hordott föld - akár egy tíz centiméter vastag réteg is - óvja a lakás melegét. A hőszigetelő hatásnak köszönhetően télen és nyáron is mintegy 20-30 százalékkal csökkenthető a fűtési, illetve hűtési igény, ami már a pénztárcán is érzékelhető megtakarítás. Régen a borospincéket nem véletlenül vájták félig a földbe, és borították fűvel a tetejüket.

Nagyvárosokban, ahol sok a burkolt, aszfaltozott felület, és szennyezett a levegő, a zöldfelületek kondicionáló hatása segít csökkenteni az úgynevezett „hősziget"-hatást, amit a kipufogógázok, valamint a fűtés és légkondicionálás révén keletkező hőtöbblet okoz - mutat rá Huzián Zsófia tájépítészmérnök a zöldtetők másik fontos hasznára.

Vannak, akik úgy számolnak, hogy egy tetőkert megépítése nem jár jelentős többletköltséggel a ház teljes költségvetését alapul véve akkor, ha hozzávesszük a megspórolt energia árát, a tető élettartamának növekedését, valamint az élményt, hogy városi környezetben a házak felett zöldben heverészhetünk.

A tetőkertek építése már hazánkban is egyre gyakoribb a Tudatos Vásárlók Egyesületének internetes magazinjában megjelent cikk szerint, de még korántsem olyan mértékű, mint azt a városi klímára és a városiak életkörülményeire gyakorolt pozitív hatásai miatt várnánk. 2009-ig összesen mintegy egymillió négyzetméter zöldtető épült, amelynek kétharmada úgynevezett extenzív típusú - főleg szárazságtűrő növényekkel beültetett -, a maradék egyharmad többségét pedig a mélygarázsok növényesítése jelenti. Csak viszonyításként: Németországban évente építenek ugyanennyit, köszönhetően az ottani szabályozásnak.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!