Neki el is hittem, ismerve a munkanélküliséggel együtt járó anyagi gondjait, és kissé szégyenkezve surrantam le a szeméttárolóba a tegnapi vacsora-maradékokkal. (Ők még félig jól lakhattak volna belőle...)
Fura emberek laknak itt körülöttem. Olyanok, akik ennek a szép magyar valóságnak, majdnem minden rétegét "prezentálják"..
A földszinten a nyugdíjas pedagógus házaspár, ahol a papa már a rettegett Parkinsonnal küszködik, és felesége egyikőjük fizetését a gyógyszerekre és a terápiákra költi. Feri bácsi a város legjobb pedagógusa volt, anno...
Néhány egészséges évet azért megérdemelt volna ...
Mellettük a fiatal házaspár, akik a második gyereküket várják. A fiatal apukát csak hétvégente látom, akkor is ritkán. Állítólag két mellékállása is van, a gyerekek lassan csak a fényképről ismerik fel. De ugye két gyereket felnevelni, megélni, plusz a rezsi, a Gyes-ből lehetetlen próbálkozás lenne. Néha látom a dédit is, amint fonott kosárkáját megpúpozva, megérkezik a kis falusi segélycsomagjával...Bármi jól jöhet.
A harmadik emelet olyan, mint egy diákszálló. Két lakás is tömve van a fiatal egyetemistákkal, akiket Sanyi "zsúfolt" be megosztott bérletekért, saját tulajdonába. Sanyi nem itt lakik, ő egy jól menő bróker cég vezetője, a város peremén élvezi az életet két szintes, úszómedencés házában. Mindenki rácsodálkozik gyönyörű, feketén szikrázó Toyotájára, amikor havonta pénzbegyűjtésre megjelenik.
Még én is, ha éppen összefutunk, amikor a buszmegállóba rohanok...
A negyediken aztán mozgalmas az élet! Ott két önkormányzati lakás is van, ezért aztán szinte évente változik a bérlők neve a postaládán. Néha zajosak, sok gyerekkel, máskor meg csak éjjel hallani a cipőkopogást, amikor hazaérnek.
A legizgalmasabb és legtitokzatosabb a mellettem lévő lakás. Valami biznisz központ, az tuti, de még nem voltam képes kinyomozni az igazságot. Egy középkorú, nagy fukszos izomagy a tulaj, hasonszőrű haverokkal és hiányos öltözékű, vastagon festett csajokkal dáridóznak időnként, elég hangosan. A pizzafutár ide már hazajár, és az üveges szelektív hulladékgyűjtőt is miattuk ürítik elég sűrűn. Vajon miből élhetnek, elmélkedem, amikor az éjjeli műszakba indulok, miközben ők éppen bevágódnak egyikük legújabb "Mercijébe".
Tényleg, miből élünk jól, már aki így él? És hogyan éli túl a hétköznapokat, akinek éppen sokkal kevesebb, vagy semmi sem jut?
Miért kevés az egyik embernek az, ami a másiknak a mindent jelenti?
Miért lehet értékes az egyiknek az, amit a másik szinte észre sem vesz? Miért nyílik egyre szélesebbre az a bizonyos "olló"? Hát már nincs semmi, ami közös értékünk lehetne?
Talán egy dolog( vagy kettő) azért van, ami mindenki számára a legfontosabb...
Én már tudom, azt hiszem. A földszinten lakó fiatal apukával most süvített el a mentő...Állítólag infarktust kapott a kimerültségtől...
