Életforma.hu

STÍLUS

Az évszázad legolcsóbb, legkönnyebb ételei!

A két világháború alatt szegényes élésraktárral rendelkeztek az otthon maradt asszonyok. Akinek nem volt kertje, ahol meg tudta termelni a zöldségeket, ahol tudott tartani csirkét, esetleg kecskét, annak még nehezebb volt előteremtenie a mindennapi betevőt. Nem csoda, ha minél egyszerűbb recepteket találtak ki. Ezekből válogattunk.

A huszadik század első felében ki is adtak egy olyan szakácskönyvet, amely a háborús recepteket gyűjtötte össze. Mivel alapanyagból kevés volt, ezért a menü nem volt változatos, sokszor szerepelt rajta a burgonya, a hagyma, a káposzta, a kása, és ritkán a hús.

Nagymamám egyik, a mai napig kedvelt étele is a kása. Gerslit, vagyis árpakását főztek meg vízben. Lehetett volna tejben is, de az nagy kincs volt, és inkább megitták, ha volt. Ha a gersli megfőtt, általában szalonnazsírral fogyasztották, de olyan is sokszor volt, hogy csak magában ették. Ugyanezt készítették kukoricadarából, amelyre - ha volt - szalonnát vagy kolbászt vágtak.

Nyáron a közeli hegyeket járták gombáért, és abból készítettek pörköltet. Gyakori étel volt a sült krumpli megsózva, de ha a dédnagymama tudott szerezni lisztet, akkor gyúrt tésztát, és így egy-egy vasárnapi ebédre krumplistészta is került az asztalra.

Zöldségek közül leggyakrabban sóskát és savanyúkáposztát ettek, szerencséjükre, hiszen mind a kettőben rendkívül sok C-vitamin van, így jó pár betegségtől megmenthette őket. A savanyúkáposztát maguk készítették, ha találtak, a lébe tettek egy-két birsalmát, mert az még finomabb ízt adott a káposztának.

Dédanyám az elmondás szerint fontosnak tartotta, hogy ha lehet, levest is egyen a család. Ezért volt gyakori étel a krumplileves (a savanyú változat, nem a füstölt hússal készítendő), a hamis gulyásleves, és a köménymagleves, amit a betegeknek is előszeretettel adtak, ugyanis rendbe hozta a gyomorbajokat.

Jó lenne, ha ezek a nem elhanyalható tapasztalatok újból beépülnének a mindennapjainkba.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.