Életforma.hu

STÍLUS

Az idei farsang legmenőbb gyerekjelmezei!

A farsangi időszak a vidámság mellett komoly fejtörést, kreativitást és nem kevés pénzt jelent a szülő számára. Milyen jelmezbe bújtassuk a gyereket, mi a menő az idei szezonban? Nem fogtok nagyon meglepődni, vannak hagyományos öltözékek is!

A farsangi jelmez beszerzésekor a legtöbb szülő döntésében költségszempontok is szerepet játszanak. Figyelembe veszi, hogy a saját készítésű, a bérelt, illetve a vásárolt jelmezre mekkora összeget kellene fordítani – állítja JátékNet.hu Webáruház kutatása.

A hagyományos jelmezek még mindig nyerők Kép: Pixabay

A mintegy 1500 válaszadó 45 százaléka készen veszi meg a maskarát, további 20 százalék csak kiegészítőket vásárol, a szülők egynegyede pedig saját kezűleg készíti el az ünnepi szettet. Minden kilencedik válaszadó kölcsönkért jelmezbe öltözteti gyermekét, ám közel 50 százalékuk még így is elkölt 3-5000 forintot a farsangi készülődés során. A megkérdezettek többsége, mintegy 85 százaléka maximum 5000 forintot szán ilyenkor a gyermek megjelenésére, ám a válaszadók elmondása szerint már ekkora összeg is lényegesen megterheli a családi kasszát. Éppen ezért nem meglepő, hogy szinte mindenkinél volt már arra példa, hogy el kellett vetni egy jó ötletet a jelmez ára miatt

A szülők is élvezik a farsangot

A szinte kötelező anyagi ráfordítás ellenére is a megkérdezettek csekély, mindössze 13 százaléka érzi úgy, hogy a farsangi készülődés egy újabb plusz teher, minden második szülő azonban kifejezetten szereti az év első ünnepi időszakát.

Ezzel is összefügghet, hogy jellemzően nem hagyják az utolsó pillanatra a készülődést. A szülők 80 százaléka már a farsangot megelőző 1-2, de akár 4 héttel előbb is elkezdi keresni a jelmezeket és kiegészítőket” –  jegyezte meg Bognár Ákos a JátékNet.hu Webáruház ügyvezető igazgatója.

Azt, hogy a gyermek kinek vagy minek a bőrébe bújik majd, a megkérdezettek közel kétharmadánál közösen találják ki, de minden ötödik családban a kisgyermek egyedül dönthet saját jelmezéről. A beszerzés vagy az elkészítés azonban már jellemzően nem közös elfoglaltság: az anyukák 60 százaléka vállalja magára ezt a feladatot, szemben az apukákkal, akik közül ezerből mindössze egy gondoskodik a jelmezről.

A jól megszokott jelmezeket keressük

A boltok és a webáruházak kínálatában egyre inkább jelen vannak a főként kislányoknak készülő hagyományos – királylány, pillangó vagy Piroska – jelmezek kihívóbb változatai is. Meglepő, hogy csupán a válaszadók egynegyede rosszallja, ha kissé hivalkodó jelmezben lát egy maszkabálozót. A szülők 75 százaléka nem gondolna semmi rosszat egy merészebb szettet látva, sőt, ugyanennyien saját gyermeküknek is megengednék, hogy egy-egy kihívóbb darabot viseljen.

A legnépszerűbb jelmezek még mindig a hagyományosabb szettek közül kerülnek ki. Az idei év újdonságait, a Bogyó és a Babóca jelmezeket keresik most a legtöbben, a Jégvarázs Anna és Elsa kosztümöket is sokan várják. A mesehősöket a jól megszokott maskarák, az indián, a katicabogár, a rendőr és a ninja jelmezek követik.

Szerinted is a ruha teszi az embert?
A magyar hölgyek ragaszkodnak a dress code-hoz, kínosan érinti őket, ha barátjuk, kollégájuk nem megfelelő öltözékben jelenik meg egy összejövetelen – többek között ez derült ki a Stilago nemzetközi divatwebáruház kutatásából. A felmérés szerint egy régiesen, szakadtan öltözött járókelő láttán minden második ember sajnálkozik, míg a feltűnően divatos megjelenés sokakból bosszankodást vált ki.


A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.