Wass Albert:Halál

Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.

 "A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog.. valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én, én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.

Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden.

Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.

Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök.

Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.

Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság.

Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel.

Nincs semmi baj."

  ( Henry Scott)