Életforma.hu

STÍLUS

C.C titkai - Díjaztuk a Vadnyugat szexbombáját

Már 19 évesen szépségkirálynő volt, rajongott Felliniért, és olyan férfiakkal játszhatott együtt, akikről nők ezrei sírva álmodoztak. A miskolci CineFest filmfesztivál életműdíját vehette át pénteken Claudia Cardinale olasz filmsztár, aki meghatottan nyilatkozott életéről, díjairól és szomorú titkairól. 

Karrierjét, munkáját, filmjeit tekintve arról beszélt: nagyon szerencsés volt, mert a hatvanas években kezdte el a filmezést, ami egy igazán jó időszaka volt a filmvilágnak. Mint mondta, nehéz lenne bárkit is kiemelni a sorból, mert fantasztikus rendezőkkel dolgozott együtt, "nagyon sok szép pillanatot éltem meg" - részletezte az MTI-nek..

Színészpartnereire utalva hangsúlyozta, nagyon sok barátság született munkája során, említve Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, Burt Lancaster, Jean-Claude Brialy, Rock Hudson nevét, hozzáfűzve, persze a sort sokáig folytatni lehetne.Az elismerésekről, a díjakról szólva arra is kitért, hogy számos díjat kapott, "tele van a házam. (.) Mindezt pedig az embereknek köszönthetem, hiszen ők mentek el megnézni a filmjeimet" - fogalmazott.

A filmcsillag már 77 éves
MTI foto: Vajda János

Claudia Cardinale szívesen beszélt az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagyköveteként végzett munkájáról. "Harcolok a nők és a férfiak jogaiért, a homoszexuálisok jogaiért, de a kambodzsai gyerekekért is. Volt egy nő, akinek leégett az egész arca - a férje miatt -, segítettem a korrekciós műtét finanszírozásában és egy kisgyereknek is, aki egy bombatámadásban sebesült meg" - sorolta tevékenységének eddigi példáit.

Arról is beszámolt, hogy 77 évesen is nagyon aktív, fiatalságának ez a titka. "Teljesen normális életet élek, nincsenek testőreim, nem hiszek az ilyen külsőségekben, csak folyamatosan mozgásban vagyok. (.) Nem szeretem, ha dívaként, sztárként kezelnek, egy normális, átlagos nő vagyok" - jegyezte meg.

A színésznő Claude Josephine Rose Cardinale néven született Tuniszban 1938-ban szicíliai szülők legkisebb gyermekeként. Anyanyelve a francia és a tunéziai arab, édesapjától megtanulta a szicíliai nyelvjárást is. Az irodalmi olaszt viszont csak 18 éves korára sajátította el és a mai napig nem beszéli tökéletesen - különleges akcentusa nagyban hozzájárult szexszimbólummá válásához. Tizennyolc éves korában szépségversenyt nyert, és hamarosan az olasz film fővárosába, a Cinecittába csábították. A szerződésben azonban kemény feltételek szerepeltek: nem vághatta le derékig érő haját, nem hízhatott, nem mehetett férjhez és nem szülhetett gyereket. A kontraktus miatt 19 évesen, házasságon kívül született gyermekéről azt kellett állítania, hogy az a testvére, az igazság csak tíz évvel később derült ki.

Első rajongója és felfedezője, Franco Cristaldi producer minden filmjében szerepeltette, sőt néhány év múlva feleségül is vette. Cardinale a statisztaszerepek után gyorsan komolyabb felkéréseket kapott, de ekkoriban még nem beszélhetett saját hangján: akcentusa és megjelenésével éles ellentétben álló mély hangja miatt sokáig szinkronizálták. Rövidesen olyan rendezőkkel dolgozott, mint Mauro Bolognini (A szép Antonio - 1960), Luchino Visconti (Rocco és fivérei - 1960, A párduc - 1963).

Fénykorában Kép: wikipédia

Kedvenc direktora Fellini volt, akiről halála után is rajongva nyilatkozott. Ők ketten remekül kijöttek, olyannyira, hogy Fellini volt az első, aki a Nyolc és fél című alkotásban nem szinkronizáltatta a színésznő olasz hangját. Cardinalénak ez a film lett az útlevele Hollywoodba, ekkor már olyan dívákkal emlegették egy lapon, mint Brigitte Bardot vagy Sophia Loren, egy ideig Amerika és az öreg kontinens között ingázva élt. Számos francia film főszerepét is eljátszotta, ezek közé tartozott a Magyarországon is hatalmas sikert aratott Cartouche (1961), az Olajkeresők (1972), az Öt láda aranyrög (1982). A Szovjetunióban is forgatott: 1970-ben Mihail Kalatozov rendezésében A jégsziget foglyai főszerepét játszotta. A pályája csúcsán már csak C.C.-ként emlegetett színésznőt a legtöbben minden bizonnyal Sergio Leone klasszikus westernjében, a Volt egyszer egy vadnyugatban látták, ahol egy volt prostituáltat alakított.

A hetvenes évek közepén elvált felfedezőjétől, Cristalditól, és rövidesen Pasquale Squiteri filmrendezővel költözött össze. Vele a mai napig harmonikus kapcsolatban él, lányuk, Claudia 1979-ben született. Squiterivel forgatott két közös filmjük - Corleone és a Vasprefektus - sikere után a színésznő karrierje csaknem végveszélybe került. Az 1984-es, Mussolini szeretőjéről forgatott Claretta nemcsak megbukott, óriási politikai botrányt is kavart. A szép Cardinale egy csapásra kegyvesztett lett, a filmszakma kiközösítette, munka híján Párizsba költözött, ahol jelenleg is él. A kétéves kényszerszünet után francia vígjátékokban és olasz tévéfilmekben szerepelve tért vissza.

Claudia Cardinale manapság is dolgozik, számos jótékonysági akcióban vesz részt, 2008-ban a Becsületrend lovagja lett. Pályafutása során számos díjjal jutalmazták, az egyik legrangosabb a 2002-es Berlinale életműdíja.


A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.