Az ablakon keresztül melegnek tűnik az idő, de amikor kilépünk az utcára, rögtön érzékeljük, hogy a napsütés becsapós, szelesebb, hűvösebb a levegő, mint gondoltuk. Ezért ebben az átmeneti időben nem árt egy könnyebb sálat vagy kendőt is bevetni! Körbenéztünk néhány webshopban, milyeneket kapni.
A tavaszi kabátokkalnemrég már foglalkoztunk, de mi a helyzet az egyéb kiegészítőkkel, például a sálakkal és kendőkkel? Hiszen egy sálat számtalan módon lehet viselni, különféle hangulatot adva megjelenésünknek.
A melegebb hónapokban sok könnyű szövetből készült sál közül lehet választani, és gyakran feltűnő kiegészítőként hordjuk őket, miközben igazi funkcionális darabok is, hiszen meleget adnak, vagy védenek a naptól, széltől.
Minden évben újabb és újabb darabok jelennek meg a boltokban. Lássuk, miket találtunk most a webáruházak „polcain”!
Hűvösebb napokra ezeket a visszafogottabb sálakat ajánljuk (Képek forrása: H&M)
Ami igazán szuper néhány darabban, hogy többféleképpen is tudod hordani, például fejpántként is (Képek forrása: H&M)
Fejkendőként, turbánként is viselheted, de akár a táskádra is kötheted (Képek forrása: Mohito)
Több izgalmas kék drabra is bukkantunk az Orsay oldalán (Képek forrása: Orsay)
A különféle mintázatok idén is hódítanak (Képek forrása: Orsay)
A fekete-fehér kombináció megunhatatlan (Képek forrása: Reserved)
Az örök kedvenc: a finom pasztellek (Képek forrása: Reserved)
A körsálak 2021-ben szintén divatosak (Képek forrása: Tchibo)
Akár a neved kezdőbetűjével díszett kendőt is viselhetsz (Képek forrása: Zara)
Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.
A gumicsizma régóta nemcsak praktikus választás, hanem stíluselem is – ehhez viszont az is kell, hogy pontosan tudjuk, mivel is párosítsuk a maradéktalan siker érdekében. A nadrágválasztás kulcsfontosságú: nemcsak az esztétika, hanem a kényelem és az időjáráshoz való alkalmazkodás szempontjából is. Akár rövid szárú, akár hosszúszárú gumicsizma mellett döntesz, az outfit egészét a nadrág tudja igazán kiegyensúlyozni. Nézzük, mit érdemes viselni idén ősszel és télen!
Képzeld el, hogy egy napsütéses délutánon sétálsz az utcán, és észreveszed, hogy a napszemüveged otthon maradt. Ismerős szituáció? A mai világban szinte mindenhol hozzáférhető egy napszemüveg, akár egy sarki drogériában, akár egy fast fashion boltban. De vajon valóban megfelelőek ezek az úton-útfélen megszerezhető modellek?
A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!