Életforma.hu

STÍLUS

Édenkerti almától a műanyag gömbig

December 24-én az este minden házban egy kicsit különlegesebb. Már gyermekkorunk óta tudjuk, hogy ezen az estén és a következő néhány napban valami egészen elképesztő történik az otthonunkban. De amikor díszítitek a fenyőfát, vajon elgondolkodtatok-e már azon, hogy mik kerülnek fel az ágakra, és miért pont ezek? Megyeri Szabolcs kertészmérnök segítségével most elindulunk egy kis időutazásra, hogy ennek is utána járjunk. Meglátod, egészen másként nézel majd a fára!  

 

Kép: publicdomainpictures

Függő gömbök és csillogás

Sokan nem is gondolnák, de a gömb alakú függő díszek története vezethető vissza a legrégebbre, egészen az 1800-as évekre. Bizonyos felfogások szerint a karácsonyfák az Édenkertben álló Tudás Fáját hivatottak szimbolizálni, amelyről az Éva által leszakított alma hatására estek bűnbe az első emberek a Paradicsomban. Innen ered az, hogy a fára kerülő díszek már az 1800-as években készült feljegyzések szerint is kerek formájúak és csüngő kialakításúak voltak, így emlékeztek ugyanis az emberek Karácsonykor az Édenkertből való kiűzetésre. Ezek főként almák, gesztenyék vagy egyéb ilyen jellegű gyümölcsök és termések voltak.

Ezt követően egyre többféle gyümölcs kezdett divatba jönni, melyek kiegészültek papírszalagokkal, valamint csillogó, fémfüstből készült függőkkel is. Innentől kezdve pedig csak egy apró lépés volt a gyertyát megjelenése az ágakon vagy a fa körül. A karácsony pedig azóta is szorosan összefügg a csillogással, innen ered többek között a csillagszóró használata, később pedig az elektromos fényfüzérek felrakása is.

Kép: Megyeri Szabolcs

A mézeskalácsok

A mai napig sok olyan család van, ahol elképzelhetetlen a karácsonyfa mézeskalácsok nélkül. Nem véletlen, hiszen évszázadokkal ezelőtt, főként Németországban terjedt el a divat, hogy a függő gyümölcsök mellé mézeskalácsok, valamint egyéb sütemények is kerültek. Készültek ezek angyalka és szívformában, valamint gyümölcs- vagy csengettyű alakban egyaránt. Ekkor kezdett el összefonódni az ünnep a mézeskalács illattal és a konyhai sürgés–forgással.

Füzérek

Évről-évre egyre több helyen jelentek meg a különböző ötletek a karácsonyfadíszek terén, melyek országonként is nagyban eltértek egymástól. A füzérek – melyek először főként vörösáfonyából vagy pattogatott kukoricából készültek – az amerikai otthonokból indultak, és hódították végül meg az egész világot. Ezek voltak tehát – többek között - a mai fényfüzérek elődei, melyek egyébként a villanykörte feltalálójának nevéhez, Edisonhoz fűződnek.

Egy kis karácsonyfa-történelem
Tudod, mi okból állítunk december végén fenyőfát a nappaliban? És hogy miért pont fenyőt, és hogy egyáltalán, mióta él ez a szokás? Ha a karácsonyi rohanásban egy pillanatra már eltűnődtél ezeken a kérdéseken, de a válaszokat nem ismered, akkor most Megyeri Szabolcs kertészmérnök megpróbál segíteni, és így talán a karácsony mára kissé kiüresedett hagyománya is több értelmet nyerhet. Kezdjük az ünneplést!

Fára akasztott ajándékok és újságkivágások

A fára kerülő apró kis ajándékok ötlete Angliából származik, ott tettek ugyanis a családok először apró meglepetéseket az ágak közé. Valahol kis kosarakba helyezték, míg mások szalagokból vagy anyagokból készültek. Mivel minden darab kézzel készült, nem volt két egyforma, ezért is voltak annyira különlegesek. Manapság szinte elképzelhetetlen, de bizony gyakran vágtak ki különböző vallási témájú illusztrációkat és írásokat a lapokból, és azokat is kirakták az ágakra. Így lassan már nem is látszottak a gyümölcsök a különböző kreatív díszítésektől.

1800-as évek közepe - Megindult az üzletiesedés!

Míg egészen az 1800-as évek közepéig minden család saját maga készítette a karácsonyfadíszeket, ma már elképzelhetetlen lenne, ha nem vásárolhatnánk meg a különböző gömböket, füzéreket vagy különböző díszítőelemeket a beváráslóközpontok valamelyikében. Mindez a 19. század közepétől ered, amikor a kereskedők felfedezték a karácsonyi dekorációban rejlő üzleti lehetőségeket. Innentől kezdve megindult a tömegtermelés, és lassan de biztosan önálló iparággá vált a díszek gyártása és áruba bocsátása. Olyannyira, hogy a német Lauscha városa – amely a mai napig népszerű az üveggyártásáról - egyenesen az üveg karácsonyi díszek fellegvárává vált, amikor rájöttek, milyen sokféle dísz formázható meg azzal a technikával. Így megszülettek az üveggyümölcsök, majd az angyalkák, a csillagok, a szívek és még számos különböző figura, melyek tárháza évről-évre bővült, hiszen rájöttek, hogy a legnagyobb kereslet az újdonságok iránt van.

Kép: Megyeri Szabolcs

Karácsonyfa, toboz

Lassan nem volt olyan lakója a városnak, aki ne ebben a gyárban dolgozott volna. Innentől kezdve pedig csak egy lépés volt, hogy valaki meglássa mindebben a lehetőséget, és elinduljanak az első import áruk az Amerikai Egyesült Államokba, valamint később a világ számos országába is. Eközben egy másik német városban, Drezdában sem ültek ölbetett kézzel, hiszen ott szintén egy egészen különös módszerrel kezdtek el díszeket gyártani. A díszek alapja a keményre préselt papír volt, melyből igazán egyedi díszeket tudtak formálni. Angliában eközben az újságok is elkezdtek karácsonyi lázban égni, számos, otthon elkészíthető dísz leírása és egyéb tippek jelentek meg az ünnepi mellékletekben. Bár ma már természetes, hogy december közeledtével egyre több lap öltözik ünnepi köntösbe, ez ebben az időben kirívónak számított.

A háború miatti visszaesés – 1900-as évek

Természetesen az iparág virágzása alábbhagyott az első világháború ideje alatt, hiszen sem alapanyag, sem pedig kapacitás nem volt a díszek elkészítéséhez.

Kép: Megyeri Szabolcs

Az iparág központja pedig Németországból Amerikába és Japánba helyeződött át, ahol ekkor már elektromos karácsonyfaizzókat is gyártottak. A háború után újra divatba jöttek a kézzel készített, hagyományos díszek és a méretes karácsonyfák, azonban a második világháború újabb hatalmas törést jelentett e téren is. Ezt követően azonban az embereknek jobban szüksége volt a karácsonyra, mint valaha.

Ezt az időszakot a hatalmas fák és a csillogó díszek jellemezték. A 60-as évekre a fő hangsúlyt a műanyag és modern, tömeggyártású díszeken volt, amely a 70-es és 80-as években kicsit visszaszorult, és újra a természetesség irányába indult. A 90-es évektől pedig kinyílt a világ, így a különböző országok szokásai keveredni kezdtek egymással. Ma már mindenkinek a saját ízlésére van bízva, milyen díszeket választ, és hol szerzi be azokat.

A karácsonyfa csúcsdísz

A fa tetejére kerülő dísz, vagyis a csúcsdísz a kezdetekkor csillag alakú volt, mára viszont sok helyen a templom tornyát idéző hegyes ékek, rózsa vagy szalagból készült masni is kerülhet. Természetesen a kezdetekkor ezek is kézzel készültek, a tömeggyártás megjelenésével azonban a legtöbben ma már üzletben vásárolják.

(Forrás: Megyeri Szabolcs kertészmérnök)

 

 


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!