Életforma.hu

STÍLUS

Egészséges táplálkozás a kezdetektől

Amíg a nálunk jóval fejlettebb országok bölcsődéiben, óvodáiban és iskoláiban gyakori, hogy kizárólag bioalapanyagokból készített ételeket kapnak a gyermekek, addig nálunk ez még jó ideig csak - néhány civil szervezet és újság által útjára indított - erőtlen kezdeményezés marad. Pedig számos kutatás eredménye mutatja, hogy mennyire fontos már gyerekkorban a táplálék megválasztása, többek között az, hogy igazán jóféle tej kerüljön az asztalra.

Svájci kutatások igazolták: azoknál a gyermeket váró nőknél, akik a babavárás ideje alatt több mint 50 százalékban bioélelmiszert fogyasztottak, az anyatej kalóriaértéken számolva jóval nagyobb arányban tartalmaz - a baba fejlődésére kiható - telítetlen zsírsavat, mint a hagyományos ételeket fogyasztóké.

Persze a nagyobb gyermekek étkeztetése is folyamatos odafigyelést igényelne. A szakemberek szerint például fontos lenne, hogy ne kerüljön nap mint nap az asztalukra például nátriumnitrittel (színfixáló vegyülettel) készült felvágott, hiszen ez anyagcsere-romboló és rákkeltő is. De a színezett szörpök, cukorkák, édességek egy részének színezőanyaga, a "kármin" vagy az olcsóbb kekszek előállításánál gyakran használt - veszélyes transz-zsírsavakat tartalmazó - hidrogénezett olajok is károsak lehetnek a fejlődő szervezetre. Ezért bioélelmiszereket kellene enniük, amelyeknél az édesítés, színezés, állagmegőrzés természetes anyagokkal, például a pirosítás céklával, az édesítés mézzel történik.

 

Az ökológiai gazdálkodásból eredő tejnek,

Mint azt dán szakemberek kutatásaik alapján állítják, jóval magasabb az E-vitamin-tartalma és béta-karotin-szintje, mint a hagyományos körülmények között előállítottnak.

Ez azért figyelemre méltó, mert az E-vitamin antioxidánsként fontos szerepet játszik az emberi szervezetben, míg az A-vitamin "előanyaga", a béta-karotin, a legfontosabb bőrvédő hatású vitaminunk. Serkenti a sejtek pigmentképződését, ezáltal elősegíti a bőr egyenletes barnulását, és nem utolsósorban meggátolja a napfény ultraibolya sugarainak károsító hatását.

S hogy hogyan kerülnek ezen hasznos vitaminok nagyobb arányban a biotejbe?

A kutatók szerint a különbség a tejet adó állatok takarmányozásában keresendő. Amíg ugyanis az ökológiai termelésben jelentős mennyiségű - az említett vitaminokat tartalmazó - füvet, hüvelyes növényt fogyasztanak az állatok, a hagyományos tenyészetekben inkább a kukoricatakarmány dominál.

A tehén-, a juh- és a kecsketej közül vajon melyik az értékesebb az emberi szervezet számára? Ezt is vizsgálják a szakemberek, és az összehasonlítás eredményét talán akkor sem árt figyelembe venni, ha nálunk még mindig kevés család asztalára kerül juh- vagy kecsketej, és a tejkészítményekben is inkább a "tehéneredetű" a megszokott. Pedig a juh- és kecsketejnek - annak okán, hogy nincs bennük a tehéntejben meglévő, nehezen emészthető fehérje - nemcsak a fehérje-összetétele kedvezőbb, hanem aminosavakat is jóval nagyobb arányban tartalmaz. További előnyük, hogy zsírsavcseppecskéik kisebbek, ezért könnyebben emészthetők, s a csontozat erősödését növelő kalcium jobb hasznosulását segítő kalcium-foszfor-arányuk is magasabb, mint a tehéntejé. Bővebb az ellenanyag- és antivirálisanyag-tartalmuk is: emiatt alkalmazták "gyógyírként" régebben például a kecsketejet a tüdőbetegeknél. Ugyancsak figyelemre méltó orotsav (B13-vitamin)-mennyiségük, ami befolyásolja a zsíranyagcserét, véd bizonyos májműködési zavaroktól és a korai öregedéstől, de jó eredménnyel alkalmazzák a sclerosis multiplex betegségnél is.

Szil

Forrás: Biokultúra lap, Biokosár Magazin, Biotermelők, Magyar Biokultúra Szövetség, www.tudatosvasarlo.hu.

Zöldpont

Ökoanyagok a tavaszi nagytakarításban

  Bár a takarítás nem étrendi kérdés, de az egészséghez ugyanúgy hozzátartozik: lakásunk tisztán tartásához is érdemes környezetkímélő anyagokat használni. Ezekkel nem csak a tisztítószerekre fordított korábbi kiadásaink csökkenthetők érezhetően, otthonunk levegője, klímája is jóval egészségesebbé tehető. A mosószóda például nemcsak kiváló kézi és akár automata mosógépben is használható mosószer, hanem - erős zsíroldó hatása révén - általános lakástisztító is: például tűzhelyek, konyhai, fürdőszobai csempék kiváló karbantartója, és emellett vízlágyító hatású. Az árát tekintve meglehetősen pénztárcabarát, hiszen kilóját 200-300 forintért árulják.

Az ecet mint kiváló vízkőoldó régóta ismert, így nem újdonság, hogy a felhasználásával ma készült környezetkímélő tisztítószerekkel jó eredményt érhetünk el a fürdőszobában és a konyhában a vízkő és a vízfoltok felszámolásában. Természetesen arra ügyeljünk, hogy a savra érzékeny anyagok - például márvány és néhány zománcfajta - esetében ne használjuk, nehogy sérüljön a nemes anyag.

Az egyszerű szódabikarbónáról is hasonló jók mondhatók el, például - vízben feloldva - kimoshatjuk, vagy - egy kis edénybe a készülékbe helyezve - szagtalaníthatjuk vele a hűtőt.

A régóta ismert egyszerű házi tisztítószereken kívül persze számos korszerű biotisztítószer is kapható a bioboltokban. Ilyen például a narancsolaj tisztítókoncentrátum, amely a benne lévő biozsírtalanító révén minden vízálló felületet tökéletesen tisztít, zsírtalanít és vízkőtelenít, de vannak a kínálatban baktériumölő fenyőolaj tartalmú fürdőszoba- és WC-tisztítók, öko üveg- és ablaktisztítók. Többségük félliteres kiszerelésben, 800-1000 forint közötti áron kapható.

A cikk a Konyha & Fürdő Piac magazin 2008/02. számában jelent meg.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.