Mikor hozzám került csupán pár hónapos volt, félt az új helytől, az idegen emberektől, de azért pár perc alatt megtalálta a lakásban azt a helyet, ahol nem találtunk rá. Több óra keresgélés után a mikro mögött bukkantunk rá, reszketve nyávogott az anyukája után, és két napig ki se tudtuk onnan szedni. Végül az éhség csak kicsábította rejtekhelyéről, és elkezdett ismerkedni velünk és az új otthonával.

Egy hét alatt "egymásba szerettünk", együtt aludtunk, ettünk, tanultunk, és ha beteg voltam nem mozdult mellőlem. Mikor megismertem tudtam, hogy valami egyéni nevet, kell neki adnom, ezért döntöttem a Kristóf mellett. Gyönyörű fehér-fekete bundája volt, amit naponta fésültem, de természetesen addig, amíg ő engedte. Egy hónap se telt el, és már hallgatott a nevére. Tudta mikor vagyok feszült, mikor boldog, és úgy alkalmazkodott hozzám.

Ahogy telt az idő, Kristóf, a cicám elkezdett hízni. Ugyanis szeretetemet azzal fejeztem ki, hogy minden finomságot megadtam neki. Ennek azonban az lett a következménye, hogy lassan képtelen voltam vele aludni, mert minden végtagom elzsibbadt, mikor rám feküdt, ezért úgy döntöttem, hogy kizárom a szobámból.

Egy darabig állt az ajtóm előtt, nem nyávogott, csak várt... Gondoltam, majd megérti, és nem lesz harag, de sajnos nem így történt... Reggel még félálomba kimásztam a konyhába, közben Kristóf, mintha mi sem történt volna besétált a szobámba. Kényelmesen megreggeliztem, majd én is visszamentem, hogy beágyazzak.

Kristóf ott ült nyugodtan az ágyam a közepén, büszkén, rám se nézett. Majd arra lettem figyelmes, hogy elkezdi kaparni a paplanomat... Az én imádott kiscicám egy tökéletes vizeletfoltot hagyott a takarómon... Majdnem felrobbantam a dühtől, végül megértettem miért csinálta. Ezek után soha nem zártam ki a szobámból, még akkor se, ha végtag fájdalmakkal keltem fel reggelente...

DA