Életforma.hu

STÍLUS

Életem 'férfija' voltál, Kristóf

Pár évvel ezelőtt rátaláltam életem "férfijára". Hűséges volt, önálló, egy különleges személyiség. Kristóf ma már nem él velem, de minden közös pillanatra boldogan emlékszem vissza, még arra is amikor bosszúból rápisilt a takarómra...

Mikor hozzám került csupán pár hónapos volt, félt az új helytől, az idegen emberektől, de azért pár perc alatt megtalálta a lakásban azt a helyet, ahol nem találtunk rá. Több óra keresgélés után a mikro mögött bukkantunk rá, reszketve nyávogott az anyukája után, és két napig ki se tudtuk onnan szedni. Végül az éhség csak kicsábította rejtekhelyéről, és elkezdett ismerkedni velünk és az új otthonával.

Egy hét alatt "egymásba szerettünk", együtt aludtunk, ettünk, tanultunk, és ha beteg voltam nem mozdult mellőlem. Mikor megismertem tudtam, hogy valami egyéni nevet, kell neki adnom, ezért döntöttem a Kristóf mellett. Gyönyörű fehér-fekete bundája volt, amit naponta fésültem, de természetesen addig, amíg ő engedte. Egy hónap se telt el, és már hallgatott a nevére. Tudta mikor vagyok feszült, mikor boldog, és úgy alkalmazkodott hozzám.

Ahogy telt az idő, Kristóf, a cicám elkezdett hízni. Ugyanis szeretetemet azzal fejeztem ki, hogy minden finomságot megadtam neki. Ennek azonban az lett a következménye, hogy lassan képtelen voltam vele aludni, mert minden végtagom elzsibbadt, mikor rám feküdt, ezért úgy döntöttem, hogy kizárom a szobámból.

Egy darabig állt az ajtóm előtt, nem nyávogott, csak várt... Gondoltam, majd megérti, és nem lesz harag, de sajnos nem így történt... Reggel még félálomba kimásztam a konyhába, közben Kristóf, mintha mi sem történt volna besétált a szobámba. Kényelmesen megreggeliztem, majd én is visszamentem, hogy beágyazzak.

Kristóf ott ült nyugodtan az ágyam a közepén, büszkén, rám se nézett. Majd arra lettem figyelmes, hogy elkezdi kaparni a paplanomat... Az én imádott kiscicám egy tökéletes vizeletfoltot hagyott a takarómon... Majdnem felrobbantam a dühtől, végül megértettem miért csinálta. Ezek után soha nem zártam ki a szobámból, még akkor se, ha végtag fájdalmakkal keltem fel reggelente...

DA


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.