„A munka szabaddá tesz”-volt a kapun Auschwitzban, sajnálom, de muszáj leírnom! A munka ünnepén. Akkor sem a dolgozók találták ki ezt a manipulációt. Ha ma lenne a munka temetése, ma sokan jönnének el, persze, ha nem szorítaná őket a muszáj, a rezsi, a gyerekek, a hitel, az üres zsebbel jöttünk a világra hiába vagyok zseni, sem okos, sem jó munkaerő bélyeg...lehet, hogy fotelból néznék a temetést.
De örömmel dolgozni jó!
Mindenki szeretne gazdag lenni, álomképünkben megtalálható a semmittevés a napsütéses, homokos tengerparton. Vágyott állapot az, hogy ne kelljen dolgozni, legyen elegendő pénzünk, s mindent megadhassunk magunknak. Sokan ezért güriznek.
Kevesen el is érik az anyagi függetlenség állapotát, de a többség osztályrészéül a kemény munka jut.
Teher alatt nő a pálma - ezt érezzük, mikor sokat dolgozunk, s egy idő után rádöbbenünk, hogy a teljesítés milyen hatással van ránk. Sok ember számára a munka adja meg az élete értelmét. Persze, ha megtehetnék, akkor nem ténykednének ennyit, s nem a munka jelentené a legfőbb tevékenységet.
Május elseje a Nemzetközi Munkásmozgalom ünnepe volt, vagyis a Munka Ünnepe. Ma már nem az, de nehezen tudjuk elfelejteni, hiszen a munka életünk egyik legfontosabb szegmense.
Dolgozunk, méghozzá keményen. Sokat, mert kell a pénz! Sokat, mert a legtöbb embernek az egyetlen bevételi forrása a munkából származó jövedelme. Sokat, mert hozzászoktunk. Sokat, mert kell!
S különben is, mit csinálnánk, ha nem dolgoznánk? Persze, azért jó lenne kevesebbet...
Néha jó lenne megízlelni, hiszen egy életünk van.
Az előző rendszerben elképzelhetetlen volt, hogy valaki ne dolgozzon. A munkakönyv volt az egyik legfontosabb dokumentum. A munkakerülő minősítés stigma volt, amely megbélyegezte az egyén sorsát. Aki sokat dolgozott, azt sztahanovista emlékéremmel jutalmazták. A munkanélküliség hivatalosan nem létezett.
Ma, aki sokat dolgozik, arra azt mondják, hogy munka-alkoholista. A munka értelmet ad az ember életének. Voltaire Candide című műve jut eszembe. Candide a létező világok legjobbikát keresi, sok helyen megfordul, sok mindent lát és kipróbál, de csak nem találja azt, amit keres. Még Eldorádóba is eljut, mely a bőség és az ígéretek földje, de ez is csalódást okoz neki. Bölcs tanítója mutatja meg számára az utat, "Vár a munka a kertben!" - mondja Pangloss mester. "Ne gondolkozz, ne ideákat kergess, hanem dolgozz, s megtalálod a helyedet, az életed értelmét!" - ez ennek a tanításnak a lényege.
Rég volt.
Ki az, aki szeret dolgozni? Kevesen vannak ilyenek, de ők biztos, hogy szívvel-lélekkel csinálják, "odateszik magukat", élvezik a ténykedést, sikereik vannak, elhivatottak. Sokaknak nyűg a munka.
Akkor azokra hárul minden akik tudnak dolgozni? De miért nem ezekből lesznek nálunk a tehetős, jómódú, gondtalan emberek...? Különben ki dolgozna?
Ha a munkáját szerető, vagy nem szerető elveszti állását, ma már tudja, hogy életveszélyes játékot játszik, ha csak nincs mögötte egy kapcsolati háló. A munkanélküliség első időszaka jó. Az ember kipiheni magát, s bízik abban, hogy hamarosan újra lesz munkája. Aztán, ahogyan telik az idő, s egyre több az elutasítás, a sikertelen próbálkozás, az ember elveszit önbecsülését lassan. Értéktelennek érzi magát, a jövő a jövedelem hiányában aggasztóvá válik. Feszít a családról való gondoskodás terhe, és a létbizonytalanság.
Persze néha jobb lenne semmit se csinálni, de mondom, a munka mégis tartást ad. Olyan, mint egy karó, melyre az életünk szőlővesszeje felkúszhat. A munka adja a stabil alapot, erre építkezünk.
Építkezhetnék, ha lenne karó.
A gond akkor kezdődik, mikor egészségi állapotunk megromlik, és nem tudunk dolgozni, vagy ha elveszítjük a munkahelyünket.
Az ember értékének is a mércéje, hogy milyen munkát végez, milyen dolgozó.
A munka jutalma a stabilitás, a megbecsülés, az anyagi siker, az önmegvalósítás. Csak az a baj, hogy kevesen részesülnek ebből. Pláne a fizikai munkások, az iparban tevékenykedő egyszerű és nagyszerű dolgozók maradnak ki ebből. Egyszer talán majd nekik is kijut a jóból.... De addig se felejtsük, hogy a munka nemesít!
