Életforma.hu

STÍLUS

Ez micsoda itt a bugyimban?

Kérdezi hetek óta a szobatisztaság rémével viaskodó porontyunk. Az ugyanis, hogy a pelenkán túl is van élet, csak most vált világossá számára. Nem mondhatnók, hogy a természet kegyes lenne velünk: csemetéink szobatisztaságra szoktatását ugyanis többnyire akkora időzíti, amikor már javában tart a dackorszak.

 Így míg lányom másfél évesen lelkesen trónolt a wc-n vagy a bilin, miközben örömujjongások közepette konstatáltuk, hogy mindezt nem kis eredménnyel teszi- addig átlépve a kétéves kor küszöbét, hirtelen megmakacsolta magát. Nem és nem.

A kettős ellenállás falába ütközve pedig mindenféle varázslatomat latba kell vetni, hogy az óvodakezdésre  lekerüljön a pelenka, és megkezdődhessen az intézményes nevelés. Egy dologban ugyanis nagyjából minden óvoda egyforma: a szobatisztaság kérdésében kérlelhetetlenek.

Sürgetne hát az idő, s ez a sürgetés nem mindig hat kedvezően alapvetően liberálisabb nevelési módszereimre. Hamar be kellett látnom azonban, hogy a szelíd erőszak (Gyere, ülj a wc-re-bilire!) még nagyobb ellenállást szül.

Hassunk hát érvekkel. Előkerülnek a nagy óvodás gyerekekre vonatkozó dicséretek:"Édesem,  ők ugyebár, már nem használnak pelenkát. Hogy is nézne ki, hogy az óvó néni pelenkákkal rohangálna tizenegynehány gyerek között."

Aztán egy könnyed és spontán ovilátogatás keretében fellebbentem a fátylat az óvodás wc-k titkairól. Dorka állati lelkes: igen, ő ovis lesz, neki nem kell pelenka.

Másnap azonban újra megerősödve közli ébredéskor: "Anya, új pelust kérek!"

Taktikát váltunk. Játszótéri anyukatársak kétharmada szerint egy módszer mindig hat: "Ne adj rá pelenkát! Egy idő után csak megunja a lábán csordogáló kellemetlen élményt."

Belevágunk. Dorka azonban egyáltalán nem hatódik meg e természetes folyamatok pelenka nélküli megvalósulásától. Nemes egyszerűséggel közli, hogy "Bepisiltem-bekakiltam, kérek új bugyit!"

Én közben felmosóronggyal rohangálok a lakás legkülönfélébb pontjain, hogy az aknamunka nyomait eltüntessem,lassan egy folyamatos öltöztetés folyammá válik a nap. De oroszlánként harcolok: nem érdekel, ebből csak én jöhetek ki győztesen.

Két hét múlva azonban a lelkesedés fogytán, én pedig kinyúlok. Muszáj belátnom, hogy egyelőre csak a kivárás taktikája jöhet szóba, majd megadóan kapitulálok, és feltankolok pár csomag pelenkával a sarki diszkontban...

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.