Életforma.hu

STÍLUS

Ez nem lehet égő!

Családi házban lakni számtalan előnnyel jár, legtöbb esetben a nyár beköszöntével élvezhető leginkább a saját udvar és a kert. A legtöbben akkora kertet szeretnének, ahol a gyerekek játszhatnak, a virágok is elférnek és grillezni, bográcsozni is lehet. Ez azonban általában több munkát is jelent: a ház körüli részeket is karban kell tartani, ami nem kevés extra kiadást vonhat maga után. A költségek pár tízezer forinttól a csillagos égig emelkedhetnek. Habár kevesen számolnak vele, például egy szaletli és nyári konyha felépítéséhez - a házfelújításhoz hasonlóan - állami támogatás is igénybe vehető.

Ahogyan egy ház jelentősebb felújítása vagy átalakítása gondos tervezést igényel mind a megvalósítást mind pedig a költségeket illetően, ugyanúgy igaz ez a ház körüli részekre, mint a kerti medence, nyári konyha, szaletli stb. átalakítására is.

Grillezés a kertben, Kép: wikimedia

- Egyre jellemzőbb, hogy a családi házzal rendelkezők a ház körül is szeretnék igényesen kialakítani a környezetüket. A kert vagy udvar karbantartását érdemes ugyanolyan gyakran elvégezni, mint a lakóépület felújítását, különben a felhalmozódó károk a lakóépületet is veszélyeztethetik. Például egy vízelvezető árok hiánya az ingatlan penészesedéséhez vezethet. A alapvető kültéri elemek cseréje/javítása egyenként akár több százezres, sőt néhány esetben milliós kiadást jelenthetnek - mondta el Tuba Péter, az exkluzív kerttervezés szakértője.

A legtöbben megrémülnek a ház körüli rendezéssel kapcsolatos költségkalkuláció láttán, ami érthető, hiszen ki képes zsebből előrántani ekkora összeget? Ungvári Krisztián, az egyik legismertebb pénzintézet lakástakarék csoport főosztályvezetője szerint, amikor az ember belevág egy nagyobb ház-körüli átalakításba, nem árt, ha jó előre megtervezi hozzá az anyagiakat is.

- A lakástakarékról például lehet, hogy a neve miatt sokan nem gondolják, de felhasználható a ház körüli, illetve bizonyos esetekben a kerttel kapcsolatos beruházásokra is. A teljesség igénye nélkül lakástakarékból téríthető a kerítés, a terasz, csapadékelvezető árok, vagy éppen a térkő költsége.

Csodás kertre vágysz? Így tervezd meg!
Kiskert, nagy kert, hátsó udvar – nem a méret a lényeg. A legjobb kert az, ahol az ember jól érzi magát minden időben. Ha van egy talpalatnyi zöld felület, amit megművelhetünk, az már a mi kertünk. És mindenkié, aki látja, használja, élvezi.

Számos egyéb kültéri elem felújítására is igénybe vehető, de a pontos felhasználási lehetőségekről érdemes előzetesen, már a munkálatok tervezésénél alaposan tájékozódni - tanácsolja Ungvári Krisztián.

Ezeknél a beruházásoknál a lakás- és házfelújításhoz hasonló módon, számlával kell igazolni a felhasznált összeget. A legrövidebb, négyéves konstrukcióban havi húszezer forintos befizetéssel, a négy év alatt kapott támogatással együtt bőven finanszírozható egy nagyobb mértékű átalakítás, és az állami hozzájárulás mértéke is maximalizálható.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.