Életforma.hu

STÍLUS

Fénnyel, hanggal, anyóssal tartjuk távol a betörőket?

Legyünk óvatosak nyaralás alatt, és ha nem akarjuk tálcán kínálni otthonunkat a betörőknek, akkor a közösségi oldalakon se posztoljunk a távollétünkről. De hogyan védhetjük meg értékeinket amíg nyaralunk? Kire bízzuk a lakást? A Szallas.hu friss felméréséből. ez is kiderül.

Öt honfitársunkból négy gondolja úgy, hogy nyaralás idején a legnagyobb a betörés esélye, hiszen ilyenkor rajtuk kívül akár több szomszéd is őrizetlenül hagyja otthonát – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből.

Kép: Pixabay

„A félelmünk lehet a magyarázat arra is, hogy minden második utazó fordult már vissza azért az indulást követően, hogy még egyszer leellenőrizze, valóban mindent bezárt-e” – ismertette a részleteket Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere. Nyaralás alkalmával a nagy többség egyébként jobban félti azt, ami eszmei értékkel bír, szemben azokkal a tárgyakkal, melyek ugyan drágák, de pótolhatók.

Arról ugyanakkor már megoszlanak a vélemények, hogy szabad-e a nyaralást világgá kürtölni a közösségi médiában: minden 3. utazó már az üdülés alatt is tudatja a világgal, hogy milyen jól érzi magát otthonától távol, ugyancsak egyharmaduk kizárólag nyaralás után teszi közzé kedvenc fotóit, míg a többiek – különösen a férfiak – semmilyen formában nem kommunikálnak az utazásról.

Fénnyel, hanggal, anyóssal tartjuk távol a betörőket

Az üres lakás védelmére persze megvannak a bevett praktikák. 5 magyarból 4 ilyenkor megkér valakit, hogy nézzen rá akár naponta az üres lakásra. Vannak, akik pusztán az otthonmaradó ebre bízzák a házőrzést, míg ötből egy családnál riasztó is van. Ez utóbbihoz képest jelent további biztonságot a kamerarendszer és a távfelügyelet, bár ezt csak elvétve használjuk.

Vannak persze leleményesebb utazók is, akik úgy tesznek, mintha otthon tartózkodna valaki, így például égve hagyják a lámpát, vagy bekapcsolják a rádiót. Előfordulnak fifikásabb megoldások is: többen arról számoltak be, hogy kulcsot adnak anyósnak, más rokonnak vagy a szomszédnak, hogy minden nap gondoskodjon a redőnyök felhúzásáról és leengedéséről, épp úgy, mint amikor otthon van valaki.

10 dolog a lakás védelmében utazás előtt
A felhőtlen nyaralás érdekében érdemes néhány egyszerű, de hasznos előkészületet tenni, melyekkel megóvhatjuk otthonunkat a betörők elől. Most 10 olyan lépést gyűjtött össze, melyek segítségével elkerülhetünk egy betörést vagy épp az értéktárgyaink ellopásából származó lelki és anyagi károkat.

„Kimondottan betörőriasztó trükköket is megismertünk a felmérésből: akadt például házilag barkácsolt mozgásérzékelős lejátszó, mely kutyaugatást produkál, egy családfő pedig üres befőttesüvegeket hord a bejárati ajtó közelébe, hogy a csörömpöléssel késztesse futásra a betörőt. Az értékek elrejtésére is alkalmaznak trükköket, bár ezt nyilvánvalóan már kevesen osztották meg. Itt a legextrémebb megoldás az otthon tartott készpénz fagyasztóban történő tárolása volt” – tette hozzá Mészáros Judit. 

A strandon, vízparton is megtesszük a szükséges óvintézkedéseket: szinte senki nem visz magával nagyobb értéket, és többnyire valaki mindig ott marad felügyelni a holmikat. A jól bevált „letakarós módszer” is töretlenül népszerű, illetve a vízhatlan nyakba akasztós „pénztárcákat” is kedveljük.

A szállás viszont széf nélkül is jó lesz

Bár otthon félősek vagyunk, nyaralás alkalmával háromból ketten nem kérnek széfet a szobájukba, és csak a válaszadók egyötöde fizet inkább többet, de ragaszkodik az értékmegőrzéshez vagy a szobában lévő széfhez.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.