Életforma.hu

STÍLUS

Gyilkolt a tűző nap miatt?

Klíma szakértők szerint a az erőszakos bűncselekmények száma is egyre inkább nőni fog: amennyiben a hőmérséklet tartósan legalább nyolc fokkal fog emelkedni, egy 270 milliós populációban várhatóan 100 ezerre lehet majd tenni a gyilkosságok számát.

Egy fiatal férfi különös gyilkosságot követett el a tengerparton. Tettének indítékaként a tűző napot nevezte meg. Egyéb oka nem igen lehetett arra, hogy egy halottba még négyszer belelőjön.

Camus Közöny című művének főhőse egy algériai kishivatalnok, Mersault, aki egy motiválatlannak tűnő gyilkosság miatt kerül börtönbe, s írja meg visszaemlékezését.

Valójában ez az életunt és közönyösnek tűnő ember csak kétes múltú barátját kíséri el a tengerpartra, sőt annak fegyverét is elveszi tőle, nehogy bajt történjen. Aztán mégis ő válik gyilkossá. Nézzük csak, mi is történt pontosan:

"S ezúttal, bár fel sem kelt, az arab kihúzta a kését, s mutatta a napfényben. Az acél felvillanó fénye, mintegy hosszú s szikrázó penge, úgy érte a homlokomat. Ugyanekkor a szemöldök verejtéke egyszerre ráhullt a szemhéjamra, s mindkét szememet langyos és sűrű fátyollal borította. E könny és sófüggöny mögött egyszerűen megvakultam(...)Akkor aztán minden megingott. A tenger felől sűrű és lángoló lehelet áradt. Úgy éreztem, hogy az ég egész széltében megnyílik, s tűzesőt hullat a földre. Egész lényem megfeszült, és görcsösen szorongattam kezemben a revolvert. A kakas engedett, odaértem a cső sima fémtestéhez(...) Akkor még négyszer egymás után lőttem egy már mozdulatlan testre, s a golyók úgy belemélyedtek, hogy még a nyomuk se látszott."

Vagyis tettének két oka volt: a szemébe sütő nap (és a meleg), valamint a napfényben idegesítően felvillanó kés. Talán ez különösnek tűnhet első olvasatra, de létezik némi tudományos magyarázat az esetre.

Maryland egyik fegyházában a kutatók több mint ötezer interjút készítettek elítéltekkel, s kiderült, hogy a nyári hónapokban sokkal több bűntényt követtek el, mint az év többi szakaszában. Vajon miért?

Vizsgálatok igazolták, hogy amikor a hőmérséklet emelkedik, az emberek agresszív megnyilvánulásai is erőteljesebbek lesznek.

Egy kísérletben önkénteseket figyeltek meg egy olyan szobában, ahol fokozatosan emelték a hőmérsékletet, s közben agresszív feladatok elvégzésére kérték őket. Amíg 28 fokig emelkedett a hőmérséklet, egyre agresszívabbak lettek a kísérletben részt vevők, ám amikor efölé mentek, akkor elkezdtek csökkenni az agresszív késztetések. Tehát egy bizonyos hőmérsékletig (ennek pontos meghatározásában eltérőek a különféle vizsgálati eredmények) valóban agresszívabb lehet az ember.

Klíma szakértők szerint a globális felmelegedéssel az erőszakos bűncselekmények száma is egyre inkább nőni fog: amennyiben a hőmérséklet tartósan legalább nyolc fokkal fog emelkedni, egy 270 milliós populációban várhatóan 100 ezerre lehet majd tenni a gyilkosságok számát.

Így válunk mi magunk is áldozataivá a környezet elleni elkövetett sorozatos bűntényeinknek.

A Camus-idézet forrása: http://mek.oszk.hu/01400/01478/01478.doc


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.