Életforma.hu

STÍLUS

Hétköznapi életünk csodái - új kiállítás a Csodák Palotájában

Az élelmiszerpazarlás és az erdőtűz megelőzés fontosságáról is szól a Csodák Palotájában napokban megnyílt interaktív kiállítás , amely augusztus végéig látogatható. A tárlat a körülöttünk lévő világ tudományos kihívásaira, elsősorban a természet- és környezetvédelem fő témáira fókuszál.

A Csodák Palotája a „Négy évszak tudománya” tematikus kiállítás tavalyi sikerét követően döntött az újabb időszaki tárlat megnyitásáról. Az évszakok fizikai, kémiai, biológiai és technológiai kapcsolódásai után ezúttal hétköznapi életünk csodáira, a körülöttünk lévő világ tudományos kihívásaira fókuszálnak a bemutatott tablók, interaktív játékok.

„A 20. születésnapunkat azzal ünnepeltük, hogy állandósítottuk a változást a Csodák Palotájában: a már jól ismert játékteret folyamatosan fejlesztjük, új kiállításokkal és tárlatokkal gazdagítjuk, hogy a látogatók játszva kerülhessen közel a tudományokhoz.” – mondta el nyitóbeszédében Mizda Katalin, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója.

A nyolc szakmai szervezet együttműködésével létrejött kiállítás vizeink, állatvilágunk és az időjárás-változás aktuális kérdései mellett a NÉBIH szakterületeit érintő témakörökkel, az élelmiszer pazarlással, az erdőtüzekkel és a talajvédelemmel is foglalkozik.

„A tárlat megszervezésével az volt a célunk, hogy láthatóvá tegyük a környezetünk adta kihívásokat, felhívjuk a figyelmet hétköznapi életünk csodáira, szembesüljünk saját felelősségünkkel” – fogalmazott dr. Oravecz Márton, a NÉBIH elnöke megnyitó beszédében.

Az informatív anyagok, kiadványok, tablók mellett számos interaktív elem is gazdagítja a kiállítást, hogy a gyerekek – de akár a játékos kedvű felnőttek is – gyakorlati tapasztalataik révén sajátíthassák el a legfontosabb tudnivalókat. Tesztelhetik például, hogy tudják-e, az egyes anyagok (üveg, fém tárgyak, cellulóz) mennyi idő alatt bomlanak le miután kidobtuk őket. A Maradék nélkül program „pazarlás-piramisának” segítségével megismerhetik az élelmiszer pazarlásban leginkább érintett termékeket. Emellett a NÉBIH erdőtűz megelőzésről szóló Firelife-kalandpálya legérdekesebb elemei is színesíteni a tárlatot, mint például a fából készült óriás kirakó, a „célbadobható” locsolófal, a játékos erdőtűz-megelőzési feladatlapok, valamint a saját kezűleg összeállítható tűzrakó hely.

„A tudomány körülvesz” kiállítás augusztus végéig látogatható.

Csokoládé karnevál 2017 – egy nyalakodós hétvége Pécsett
Február 4-én és 5-én rendezik meg az ötödik Pécsi Csokoládé Karnevált a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. Tizennyolc kiállítóval, szakmai és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.

 


Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.
Merész és légies – piros és fehér ruhák

Merész és légies – piros és fehér ruhák 

A piros és a fehér szín párosa a divatban évtizedek óta különleges helyet foglal el.
Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival

Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival 

A gumicsizma régóta nemcsak praktikus választás, hanem stíluselem is – ehhez viszont az is kell, hogy pontosan tudjuk, mivel is párosítsuk a maradéktalan siker érdekében. A nadrágválasztás kulcsfontosságú: nemcsak az esztétika, hanem a kényelem és az időjáráshoz való alkalmazkodás szempontjából is. Akár rövid szárú, akár hosszúszárú gumicsizma mellett döntesz, az outfit egészét a nadrág tudja igazán kiegyensúlyozni. Nézzük, mit érdemes viselni idén ősszel és télen!
Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal?

Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal? 

Valaha gondoltunk már arra, hogyan lehet egy termék csomagolása a legelső pillanattól fogva hatásos és megkapó?
Mire figyelj, ha napszemüveget választasz?

Mire figyelj, ha napszemüveget választasz? 

Képzeld el, hogy egy napsütéses délutánon sétálsz az utcán, és észreveszed, hogy a napszemüveged otthon maradt. Ismerős szituáció? A mai világban szinte mindenhol hozzáférhető egy napszemüveg, akár egy sarki drogériában, akár egy fast fashion boltban. De vajon valóban megfelelőek ezek az úton-útfélen megszerezhető modellek? 
 Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak?

Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak? 

Nőként gyakran előfordul, hogy többet járunk vásárolni, mint a családunk férfi tagjai.
Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!