Életforma.hu

STÍLUS

Jobb, ha nem mosod meg a nyers csirkehúst! Elmondjuk, miért

A szülői mintát az élelmiszer-higiéniai szokásokat tekintve a gyerekek még felnőttkorukban is követik. Ám vannak olyan megrögzött szokások, amelyeket nem kellene átvennünk elődeinktől Ilyen például az, hogy a nyers csirkehúst elkészítés előtt általában megmossuk, pedig jobb lenne, ha nem tennénk!

A szülők élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos ismeretei nem mindig teljesek - állapította meg a brit élelmiszer-biztonsági hatóság (FSA) felmérése. Az egyik rossz hagyomány kiküszöbölésére egy kampányt indítottak, amelynek központi üzenete ez volt: „Ne mossa meg a nyers csirkét!”

Ellenőrizd, hogy jól átsült-e! - Kép: flickr

Hogy miért? Azért, hogy elkerüljük a Campylobacter okozta ételmérgezéses megbetegedéseket. Ugyanis a mosás közben fröccsenő víz miatt szétszóródhat a csirkehúson lévő baktérium, amely 2–5 napon belül hasfájást, hasmenést okozhat. Keresztfertőzések is előfordulhatnak, ha a baktérium az élelmiszerről a csomagolásra, kézre, konyhai eszközökre és felületekre kerül.

Kevesen tudják, hogy a Campylobacter nevű baktérium több esetben okoz mérgezést, mint az E.coli, a Listeria és a szalmonella együttvéve. Az alapos főzés viszont megöli ezt a baktériumot.

Itt vannak azok a szabályok, amelyeket érdemes betartani a brit élelmiszer-biztonsági hatóság szerint.

1. A nyers csirkét lefedve tároljuk, és a hűtőben alul tároljuk, hogy az esetlegesen kifolyó lé a többi élelmiszert ne szennyezze be.

2. Ne mossuk meg a nyers csirkét! A főzés megöl minden baktériumot, beleértve a Campylobactert is, míg a mosás miatt fröccsenő víz által terjedhetnek.

3. A csirke feldolgozásakor használt kést, vágódeszkát és más felületeket, eszközöket, amelyekkel a csirke érintkezett, alaposan mossuk el, és mi magunk is mossunk kezet szappannal és meleg vízzel a munka végeztével.

4. Mielőtt a csirkét tálalnánk, ellenőrizzük a hús vastag részénél, hogy teljesen átsült-e: ha megszúrjuk, és rózsaszínű a leve, akkor még nem teljesen kész az étel.

Csak óvatosan a szénsavval! Nagy bajokat okozhat!
Jobb, ha lemondanak a bubis üdítőkről és a szódáról a változó korba lépő nők. Ha nem, a csípőjük bánhatja – állapította meg egy 70 ezer nő részvételével lezajlott friss amerikai kutatás. Itt megtudhatod a részleteket!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.