Életforma.hu

STÍLUS

Karc és reccs

A netezők felének zsebében lapul egy okostelefon vagy egy hordozható számítógép. Ezek negyede pedig előbb-utóbb megsérül. Ilyenkor bosszankodunk, mert vagy költekezünk, és lesz egy új és ép gépünk, vagy bosszankodunk, és marad a karcos, sérült masina. Pedig erre is köthetnénk biztosítást! Angliában minden eladott okostelefon mellé ajánlanak lopás és működésképtelenség esetén cserére jogosító konstrukciót. 

A Generali Biztosító 18–75 év közötti magyar lakosság körében végzett internetes kutatást a háztartásaikban megtalálható elektronikai eszközökről. A felmérésbő kiderült, hogy az internetezők felének van okostelefonja, ugyanekkora az aránya a hordozható számítógépet használóknak, táblagéppel pedig a megkérdezettek 12%-a rendelkezik. Miközben okostelefonnal a húszas és a harmincas éveikben járók is rendelkeznek, a táblagép birtoklása inkább a harminc éven felüliek esetében jellemző. Laptopot vagy notebookot leginkább a huszonévesek, a felsőfokú iskolai végzettségűek és a Budapesten élők használnak.

Forrás: sxc.hu

A műszaki termékek, telekommunikációs eszközök, szórakoztatóelektronikai berendezések népszerűsége jó pár éve töretlen, értékesítésük, ha az utóbbi években csak kis mértékben ugyan, de növekedni tudott. 2013 második negyedévében például 14 százalékkal több ilyen készüléket vásároltak az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb növekedés a szórakoztatóelektronikai és a telekommunikációs piacon volt tapasztalható, de például a fotókészülékek értékesítése is tíz százalékkal magasabb volt. Általánosságban elmondható, hogy az év első kilenc hónapja adja a műszakicikk-forgalom 60-65 százalékát, míg az utolsó egy hónapban, azaz a karácsony előtti időszakban az éves összforgalom egynegyede is realizálódhat.

A legnépszerűbb karácsonyi ajándékok között évek óta szerepelnek az okostelefonok, táblagépek, televíziók és házimozi-rendszerek, melyekre a gyártók és forgalmazók jellemzően 1-2 év garanciát vállalnak. A Generali kutatása szerint azonban a tulajdonosok 81 százalékával előfordult már, hogy elektronikai berendezése a garanciaidőn túl hibásodott meg. De a szerviz a garanciaidőn belül is visszautasíthatja a garanciális javítást, például, ha a készülék „folyadék által sérült”, pedig az egyik leggyakoribb meghibásodási ok a Generali felmérése szerint, hogy vízbe ejtik a készüléket. A biztosító kutatásából kiderül, hogy az elektronikai termékek rendkívül könnyen megrongálódnak: az okostelefonnal, táblagéppel vagy laptoppal rendelkezők negyedével előfordult már, hogy zsebben vagy táskában hordva megkarcolódott a készülékük. Szintén gyakori eset – a megkérdezettek 14%-ával előfordult már –, hogy leejtik a készüléket, így az eltörik, megreped, vagy a kijelzője törik be.

A lehetséges sérülések ellenére a felnőtt lakosság csupán elenyésző része rendelkezik valamilyen speciális kiegészítő vagyon- vagy ingóságbiztosítással, holott például a lakásbiztosítás mellé köthető kiegészítő biztosítással akár 5 évre növelhetjük a karácsonyra kapott okostelefonunk vagy szórakoztatóelektronikai berendezéseink biztosítási védelmét.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.