Életforma.hu

STÍLUS

Közeli metró, külön szobák és nagy konyha: tippek a tökéletes lakáskiadáshoz

Továbbra is optimizmus uralkodik a budapesti albérletpiacon: a decemberi árakhoz képest minimális mértékben ugyan, de emelkedtek a bérleti díjak. Így januárban átlagosan 159 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban, immár sorozatban harmadszor 12 havi rekordot felállítva. A kínálati árak emelkedésével ugyanakkor a kereslet egyre kevésbé tud lépést tartani, és ez a tendencia tovább erősíti a versenyt a bérbeadók között – mutat rá legfrissebb albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com. Az erősödő versenyben döntő lehet, hogy a kiszemelt ingatlan jó terméknek számít-e a bérlakáspiacon, ezért annak, aki befektetési céllal vásárol lakást, érdemes az albérletkereső platform adatai alapján összeállított szempontokra különösen figyelnie.

Fontos a konyha felszereltsége és nagysága? Hátrány, ha nincs a házban, amit az ember ki szeretne adni? Ezekre is választ kaphatsz a következő sorokban, ahogy arra is, hogy mennyibe került átlagos egy albérlet januárban.

Az újabb koronavírus-hullám ellenére lassuló ütemben ugyan, de év elején is folytatódott a budapesti albérletárak növekedése. Januárban átlagosan majdnem 159 ezer forintot kértek Budapesten egy kiadó lakásért, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi kínálati díjat – derül ki a Rentingo.com legfrissebb fővárosi albérletpiaci elemzéséből. Ez beleillik abba a trendbe, amelyet egész éves prognózisában vázolt a közösségi albérletkereső platform, és amely szerint a budapesti bérleti díjak az év második felére érhetik el a 2020-ban indult áresés előtti szintet.

Az adatok alapján ugyanakkor a bérlők fizetőképessége nem tud lépést tartani a növekvő árakkal, így fokozatosan nyílik az olló a kereslet és kínálat között. Ez a tendencia felerősíti a bérbeadói versenyt, és így még fontosabbá válnak az ingatlanok tulajdonságai, valamint a hirdetések hatékonysága. A befektetési céllal lakást vásárlóknak ez különösen fontos információ, hiszen esetükben a megtérülés kiemelt szempont. Érdemes ilyenkor nem összekeverni a saját preferenciákat az albérletre kínált lakás általános előnyeivel: nem biztos ugyanis, hogy az a lakás, ami tetszik nekünk, gyorsan és jó áron kiadható lesz majd a piacon.

A Rentingo.com öt pontban foglalta össze, hogy melyek ma Budapesten egy gyorsan és jó áron kiadható lakás legfontosabb tulajdonságai.

1. Legfontosabb a lokáció

A legtöbb bérlő gyorsan szeretne eljutni a munkahelyére vagy egyetemre, ez a közösségi közlekedést használók számára maximum két átszállást jelent. Ezért akkor van jó helyen a kiadásra szánt lakás, ha onnan gyalogosan, maximum 5-10 perces sétával elérhető a metró, de minimum valamelyik nagy villamosvonal. Leszűkíti a potenciális bérlők táborát, ha a metróhoz kizárólag átszállással lehet eljutni – állítja a Rentingo.com

2. A külön nyíló szobák a nyerők

A kiadás során fontos, hogy minél több érdeklődő közül lehessen kiválasztani a bérlőt. Érdemes ezért kerülni az egybenyíló szobákat és az amerikai konyhás nappalit, mert ezek az albérletpiacon egy helyiségnek számítanak, így a potenciális keresletet egyedülállókra és párokra szűkítik, vagyis például lakótársak már nem fogják tudni kivenni az ingatlant.

Egy kiadó lakásnál fontos a konyha mérete (Foto: Pexels.com)

3. A nagyobb konyha is növeli a kiadás esélyét

Ha a bérbeadó szeretné elérni a megfelelő bérletidíj-hozamot, a konyha nagyságára is gondolnia kell – hívja fel a figyelmet a Rentingo.com. Az a lakás ugyanis jóval előbb talál bérlőre vagy bérlőkre, ahol a konyha egyben étkezőként és közös helyiségként is funkcionál, mert így minden szobát lakócéllal vagy hálószobaként lehet használni.

4. A home office időszakban felértékelődött az erkély

Elsősorban a dohányzók miatt már a pandémia előtt is jóval többen keresték az erkélyes lakásokat. Itt ugyanis a bérlő anélkül füstölhet, hogy az hatással lenne a lakás állagára. A széles körben terjedő home office miatt tovább nőtt az ilyen lakások népszerűsége. Ez azzal is magyarázható, hogy immár a nem dohányzóknak is fontos lett az olyan plusz élettér, ahol szabad levegőn lehetnek.

5. Sokan keresik a bringabarát albérleteket

Szintén az elnyúló járványhelyzet miatt nőtt meg az igény a bringabarát albérletek iránt, különösen tavaly nyár óta – állítja a Rentingo.com. Ha a bérbeadó annak figyelembevételével vásárol befektetési célra ingatlant, hogy a lakáshoz tartozzon kerékpár tárolására alkalmas helyiség, például erkély, zárható folyosó vagy társasházi tároló, több érdeklődőben bízhat, és jóval könnyebben találja meg azt a bérlőt, aki hajlandó megfizetni a megszabott bérleti díjat. A közösségi albérletkereső platform emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a kiadást megnehezíti, ha a lakás földszinti, vagy például a harmadik emeleten van, de nincs a házban lift.

Ezt is olvasd el:


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.