Életforma.hu

STÍLUS

Makovecz Imréről őszintén - videóinterjú Torma Tamás építészetkritikussal

Az általában hírínségesnek tekinthető év elején két, viszonylag fajsúlyos hírben is szerepelt Makovecz Imre egy-egy munkájával. A piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem épületei, melyek Makovecz tervei alapján készültek a rendszerváltást követően, az egyháztól az állam kezelésébe kerültek, maga az oktatási intézmény pedig budapesti ingatlanokba költözött. A kormányközeli Hír TV pedig egy majd tíz éves Makovecz templom tervéről törölte le a port, és egyben lengette be a katedrális méretű építmény budai helyszínen való megvalósulását. A két hír apropóján beszélgettünk az építész munkásságának egyre inkább változó megítéléséről Torma Tamás építészetkritikussal.

  • Pár napja a Hír TV egy 20 perces műsorában reális lehetőségként számolt be Makovecz Imre egyik utolsó munkája, a Budapest, XII. kerületi Apor Vilmos térre tervezett templom megépüléséről.
  • Makovecz a múlt század egyik legjelentősebb magyar építésze volt, akinek épp a fővárosban nincs egyetlen középülete sem. A templom pedig - a műsorban elhangzott megfogalmazás szerint - Makovecz főműve, az életmű “koronaékszere”, egyben “esszenciája” lenne.
  • Amikor Makovecz Imre 2011 szeptemberében meghalt, a templom megépítésének ügye rögtön előkerült. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) félmilliós kezdőtőkével gyűjtést indított.
  • A katolikus egyház ugyanakkor nem támogatta az ötletet: a püspöki kar szerint templom építéséről, sőt, ilyen célú pénzgyűjtésről is kizárólag az egyház dönthet, civil kezdeményezésre egyházi épületet, templomot nem lehet emelni.
  • A püspöki karnak a Makovecz-templommal kapcsolatos ellenérzéseiben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai kampuszával kapcsolatos rossz tapasztalatai is közrejátszottak. A funkcionalitás szempontjait nélkülöző és gyorsan pusztuló egyetemi épületek ugyanis nem teremtettek bizalmat az építész felé. A kampusz Budapestre költöztetése közben már meg is indult, a piliscsabai területet pedig az állam vette a kezelésébe.
  • A budai katedrális építési költségei sem mellékesek: 2011-ben tízmilliárd forintra becsülték, az építőipari árak elszállása miatt ma valószínűleg ennek többszörösébe kerülne.
  • Az építészeti és egyéb kétségek mellett a templom szellemisége sem nyerte el sokak tetszését, a megjelenő szimbólumok, szobrok, díszítmények ugyanis sokkal inkább egy pogány építmény szimbolikáját, semmint a keresztény szellemiséget jelenítenék meg.

https://www.youtube.com/watch?v=kQOdlFfqvGg&feature=youtu.be&ab_channel=%C3%89letformaoldal

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.