Életforma.hu

STÍLUS

Milyen tejjel a legjobb a kávé?

A kávét világszerte számos módon ízesítik, Magyarországon viszont egyértelműen a tej a legnépszerűbb, ugyanis az emberek 60 százaléka mindig tesz tejet a kávéjához. Ma már széles a kínálat: elérhető például laktózmentes tej, zsíros tej, sovány tej, rizstej, mandulatej, kókusztej, zabtej és szójatej is. Ezek nemcsak ízükben különböznek egymástól, de tejhabkészítésre sem egyformán alkalmasak. Lássuk, hogy milyen tejekből készíthető el a tökéletes tejhab egy finom cappuccinóhoz!

Kép:Nespresso

A GFK 2013-as adatai szerint Magyarországon 10-ből 9 háztartás vásárolt kávét 2012-ben, ami magas arány, vagyis kétségtelenül kávékedvelő nemzet vagyunk. A magyarok kávéfogyasztására köztudottan jellemző a tej és a cukor hozzáadása: az itthoni kávéfogyasztók 60 százaléka minden alkalommal használ tejet vagy tejszínt, 20 százalék pedig alkalmanként, míg csupán 20 százalék azoknak az aránya, akik mindig üresen isszák a kávéjukat - derült ki a Nespresso megbízására a Nielsen által 2012-ben készült kutatásából. (Minden másodpercben 16 ezer csésze kávét hörpintünk fel – és ez még csak egy a 17 meglepő tényből, amit a kávéról szedtünk össze!)

Akár hideg, akár meleg tejet, vagy tejhabot adunk a kávéhoz, az igazán finom tejeskávék alapja a jó minőségű eszpresszó. A jó eszpresszó markáns illat-, illetve ízvilággal rendelkezik, aminek az eléréséhez a finomra őrölt kávét forráspont alatti hőmérsékletű, vagyis 90 Celsius-fokos vízzel préselik át 9 bar nyomással a gépen. Az eszpresszó név az olasz „espresso” szóból származik, amely gyorsat jelent. Az elnevezés onnan ered, hogy ez a leggyorsabban elkészülő kávétípus: az eszpresszót 20-30 másodperc alatt főzik le. Ha rövidebb az idő, akkor a víznek nincs ideje kinyerni a kávészemekből az íz- és aromaanyagokat. Fordított esetben pedig, a túlfőzés hatására olyan kémiai anyagokat is kivon a forró víz a kávéból, amelyek savanykás-kesernyés mellékízt eredményezhet a kávéban.

Az eszpresszó minőségén kívül a gőzölt tejnek és a tejhabnak a kávéhoz adagolt aránya határozza meg, hogy milyen fajtájú tej alapú kávékról, vagy tejes receptekről beszélünk. A tejes receptek – például cappuccino, a latte és a macchiato – fogyasztása összetett élmény. Az esztétikai szépség szempontjából nagyon fontos, hogy hogyan képződik a kávé, milyen lesz az állaga, és hogyan keveredik, rétegződik a tejjel. Ízharmónia szempontjából az a leglényegesebb, hogy hogyan tud társulni az adott kávéfajtához a tej édessége, krémessége. A tejhabkészítés a klasszikus kávéházi megközelítés alapján gőzzel történik, de többféle eljárás létezik. A gőzöléssel lényegében felforrósítjuk és édesítjük és krémesítjük a tejet, mivel a tejcukor melegben jobban oldódik. A mechanikus habosító viszont  levegőbuborékok segítségével készít habot a tejből. Az így készült hab a gőzöltnél keményebb, viszont szárazabb, mivel nem tartalmaz vízgőzt, így szépen elválik a kávétól, és könnyedén formázható, ami előnyösebb, ha díszíteni is szeretnénk az italt.

A különféle diéták és új étkezési trendek miatt egyre többen választanak növényi tejeket, illetve csökkentett zsírtartalmú, vagy laktózmentes tehéntejet. Természetesen nem minden típusú tejből készíthető ugyanolyan minőségű tejhab. Az alacsony zsírtartalmú és a zsíros tejből készített tejhab között állag szempontjából nincs különbség, tehát mindkettő egyformán alkalmas különböző tejes kreációk készítésére, viszont az ízük teljesen más lesz. A tej habosíthatósága a gyakori tévhittel ellentétben nem függ a zsírtartalmától, hanem kizárólag a fehérjemennyiség határozza meg. A növényi alapú tejek íze és állaga attól függ, hogy gabonából (rizs, zab, árpa), hüvelyesből (szója), vagy csonthéjasból (mandula, dió, gesztenye, kókusz) készülnek. Bár ezek mind nagyon ízletesek, ezért kiváló kiegészítői a kávénak, egyedül a szójatejből készíthető hab, míg a többi növényi alapú tej nem habosodik.

Forrás: Nespresso


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.