Polcokon hemzsegtek a jobbnál jobb, akciósabbnál akciósabb, "nem izzasztó mégis fogyasztó" DVD-k, csak győzze a fehérnép válogatni.
Mit ad Isten, egy magyar kiadású DVD-re esett a választásom (nem volt nehéz, egy sztárházaspár kiadványa volt a kezemben), mert olyan hangzatos volt a borító: 20 perc, heti háromszor, diétával együtt és tuti alakom lesz, a férjem/pasim/ akárki dögleni fog utánam. Ezt a hülye is megveszi, nemhogy egy elszánt, hülye, fiatal nő...
Kosárba be, otthon gépbe be. Bőszen elkezdtem csinálni, amíg el nem fogott az első röhögőgörcs: a tornázó hölgy közölte velem, hogy ő megmondta, hogy ne egyek csokit. Meg aztán azt is, hogy jó vagyok, s ha tegnap csak a torna első 5 percét bírtam, ma meg tudom csinálni a hátralevőket is. Mi ez nekem? Persze, hogy meg tudom csinálni!
Nem voltam ennyire lelkes a 18. percnél, ahol már keményen ropogott minden ízületem és azt éreztem, hogy ha nem most jön a világvége, akkor soha. És ha még két lábemelést kell csinálni, eldőlök egyszerűen. De...mindent a szépségért, csak feszüljön rajtam is úgy a dressz mint a bögyös macán, aki hadonászik és izzad velem a képernyőn (Már idejekorán oltották otthon is belém: a szépségért meg kell szenvedni. Ez persze eddig kimerült a gyantázásban, a szemöldökszedésben, hajsütővassal való ügyködésben és társaiban).
Kínkeserves volt az utolsó pár lábemelgetés, felülés, de nem álltam fel, ahogy tanácsolták a képernyőn, és a 21. percben végre elnyúltam. Ez menni fog, tényleg, minden nap, nem is heti hátomszor hanem heti hétszer.
Másnap beütött a krach, úgy kanalaztam fel magam az ágyból. Szó szerint le kellett gurulnom, mert az izomláz az utolsó csenevész izomcsoportomat sem kímélte (megjegyzem, amúgy is szoktam mozogni, futni, kerépározni). Azért reggelire hősiesen megittam a négy citrom levét vízzel, ahogy olvastam valami trendi magazinban, elképzeltem, hogy az epémnek most milyen jó ez a tisztítás, és hogy milyen szuperül égnek most le rólam a zsírpárnák.
Kávé édesítővel egy "kis lájtos tejjel" (ezt is a fitness DVD-s nő mondta!), gyalog lépcsőzni, nem buszozni, ülőmunka közben tornázni. Ez mind ment.
Este valahogy nem akaródzott még egyszer megcsinálni a tornasort, pláne, hogy egész nap bent görnyedtem az egyetemen, s úgy döntöttem, majd holnap. Ej, ráérünk arra még.
Mielőtt azonban a lelkiismeret kopogtatott volna a halántékomon, gyorsan utánaolvastam: nem is kell minden nap tornázni, mert az izmoknak kell néha pihenő. Magyarázat tehát volt a pihenőre... Azért egy tenyérnyi narancsbőr elleni zselé még felkerült rám, nem hiszek benne, de mindent meg kell tenni.
A kedvenc, és sokak által ismert narancs-kétszersült- tojás-tea kombinációs diétába azért belefogtam, s az első nap látványos hasból való lefogyási akció után még lelkesebb lettem. Miután azonban a mellem jókora része is eltűnt, feladtam a harcot, az én genetikailag selejtes combomból sosem fogok lefaragni annyit, hogy jóleső érzéssel billegjek ki egyszer a strandra, kendő nélkül.
Egy hét után feladtam. Pokolba ezekkel, fogyni ugyan fogytam, izomlázam is volt, de nem tetszett ez így. Úgysem vagyok egy modell alkat, mi a fenének küzdök...
Ami persze ezt a gondolatsort előhúzta belőlem, hogy mi a fenének kepesztünk mi a vékonyságért, az annak a két harmincas férfinak az elismerő pillantása volt, akik az utcán még azt se restellték utánam kiabálni, hogy milyen "hercig" a hátsóm ebben a formás kis piros szoknyában. Igen, ezt a szót használták!
Hát, mégis megéri küzdeni?
A héten nagy felbuzdulásomban elkezdtem a 90 napos diétát. No comment. Az a barom, aki azt mondja, hogy gyümölccsel jól lehet lakni, azzal egyszer azért elbeszélgetnék.
