Életforma.hu

STÍLUS

Nyári színharmónia: csak divatosan!

Minden szín divatos, csak van, amelyik divatosabb. Pontosabban: kedvelt árnyalatok vannak, mert hiába trendi a zöld vagy a piros, egyáltalán nem lényegtelen, hogy éppen melyik változatuk az aktuális.

A különféle színekhez más-más emlékek, hagyományok kapcsolódnak, így a fiziológiai tulajdonságaikon kívül evvel is óhatatlanul befolyásolják a közreműködésükkel létrehozott látványt.

Kisajátított színek

 

Vannak koloritok, amelyeket egy-egy kor vagy funkció szinte kisajátított magának, emiatt óvatosabban bánunk velük, odafigyelünk, mikor használjuk őket. Ilyen például a kórházak vagy iskolák folyosóiról jól ismert kissé hideg, de praktikus árnyalata a zöldnek - amit az esetleges kellemetlen élmények miatt máris száműztek az enteriőrtervezés világából -, vagy a kukásautó és -mellény vibráló narancssárgája.

Nem kell bizonygatni, a finomságok a színeknél is épp olyan fontosak, mint bármilyen tárgy részletmegoldásai.

Nagy a szabadság, párhuzamosan több stílusirányzat halad egymás mellett, bármelyikből lehet válogatni, sőt keverni is lehet őket egymással. A szárnyaló fantáziával megáldottak sem panaszkodhatnak.

Erőteljesebb színskála

Az évek óta kitartó szolid, mélybarna, bézs, esetleg szürkés árnyalatok mellett a változatosságot a hozzájuk párosítható erőteljesebb színskála biztosítja, ami időszakról időszakra megújul. A zöldnek, a narancsnak és a pinkes pirosnak néhány fajtája tartósan szerepel a lehetőségek között. Európa más részein a lila padlizsános árnyalata is trendinek számít, ám itthon kevésbé jut szerephez. Még.

Annyit nélkülöztük a zöldnek a nem túl sötét és komor olív- és banánárnyalatait, hogy ez a frissességgel megáldott két típusa talán a legkeresettebb. Sok előnyük van. Még mindig elég érdekesnek, karakteresnek bizonyulnak, van bennük melegség, emellett kellően nyugalmasak és élettelteliek egyszerre. Ráadásul a növényi ornamentikák ismét megtalálhatók a textíliákon, tapétákon, burkolatokon, így a zöld szín magától értetődő.

A barna színekhez viszonylag könnyű társítani, a többi kolorithoz vagy más zöld árnyalathoz kapcsolása már némiképp több odafigyelést igényel, de ez a kis hátrány megéri a fáradságot.

A narancs változatai

A tompa, terrakotta színek mellett újabban az élénkebbek kerültek előtérbe, amolyan nyári színként, de már nem csupán nyáron és a nyaralókban. Erőteljes melegségük ezen az éghajlaton - még az enyhe telek ellenére is - nagy vonzerő a használatukra, emellett vitalizáló, aktivizáló jellegük dominál leginkább.

A legújabb és a legintenzívebb divatba jött szín mostanság a vörös. A narancs mellett a pink is sokszor szerepelt az egzotikus színpalettán, így már van némi előképe a piros mostani felbukkanásának. Az aktuális árnyalata nem mély, inkább paprika- vagy korallpirosnak nevezhető, tiszta és határozott karaktere van. Élénkségéből fakadóan mértékkel kell vele bánni, ha csak felüdíteni szándékozzuk vele a környezetünket. Ám, ha egy kis bizsergés, és figyelemfelkeltés a cél, akkor persze minél többet belőle!

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.