Ezzel persze korántsem akarom azt mondani, hogy gyermekkoromból ez volt a legmeghatározóbb ízélményem, mert a nagymamáim természetesen ennél sokkal finomabbakat főztek, sütöttek.

Városi gyerekként falusi nagymamák mellett nőttem fel, így gyerekkoromat eleinte az ő főztjük kísérte. És - ahogy ez a nagymamákra általában jellemző - jól főztek. Igaz, többnyire egyszerű ételeket, amivel nincs sok gond, hiszen falun az állatok körül meg a kertben sok a tennivaló, nem lehet az egész napot a konyhában tölteni.

De hogy a legegyszerűbb étel is mennyire ízletes lehet, arra jó példa, hogy az öcsémmel a kedvenceink közé tartozott a húsleveshez készített házi metélt maradéka, ami vajon megpirítva (úgy, hogy itt-ott jó ropogós legyen), megsózva igazi csemegének számított. Gyerekként a húslevesért nem lelkesedtem túlságosan, annál inkább a benne megfőtt töltelékért. Sajnos annak idején nem lestem meg, hogyan készül, az biztos, hogy volt benne máj, tojás, kenyér vagy kifli meg petrezselyemlevél is. Ha csirkehúsleves volt az ebéd, általában akkor összpontosítottam nagyon, amikor a levesből az aprólékot osztotta a "mama", mert a kedvencem a zúza volt, és annak nagyon örültem, ha az én tányéromra is jutott belőle.

De szerettem a "mocskos haluskát" is, azaz a lekváros tésztát, bár azt hiszem, a pirított, cukros prézlis változat még jobban ízlett. És ettem kisgyerekként a nagymamánál vajas-cukros kenyeret is, kristály- vagy porcukorral megszórva. Akár egy egész tepsivel meg bírtunk volna enni az öcsémmel a "barna kalácsból", mely nem volt más, mint csokoládémázzal leöntött kakaós tészta.

És szólni szeretnék a szüleim főztjéről is, amelyek között ugyancsak megvoltak a kedvenceim. Apám nemcsak enni szeretett, maga is szívesen forgott a konyhában. A tojásrántottája és az omlettje utolérhetetlen volt. Olyat, amilyet ő készített, azóta sem ettem. Az omlettje soha nem esett össze, hanem puha és testes volt, mint egy pehelypaplan, és a színe egészséges barnáspiros. Amikor kérdeztem tőle, neki miért sikerül mindig, azt mondta, tudni kell, mikor öntsük a tojást az olajra. Próbálta ugyan elmagyarázni, de én valahogy soha nem tudom elkapni a megfelelő pillanatot. A se nem túl lágy, se nem túl kemény tojásrántottája ugyanilyen "hűdefinom" volt. Pirított hagymával vagy szalonnával vagy mindkettővel, megszórva pirospaprikával, esetleg még borssal is, és mindehhez pirítós kenyér - a mennyei étkek egyike volt számomra gyerekként.

A kocsonyafőzésre egy városi lakás szűk konyhája ugyan nem túl ideális, de apánk ebbe is sokszor belevágott tél idején. Az elkészítés kényelmetlenségeit aztán hamar elfeledtük, amikor sorra vettük a kocsonyás tányérokat, és jókat lakmároztunk. Gyönyörű, tükörtiszta, ízletes volt apám kocsonyája. Ezt csak azért jegyzem meg, mert később volt szerencsém olyan kocsonyához is, amelyiknek a tetejéről centi vastag zsírréteget kellett előbb lekaparni. Az apám sütötte kirántott húsnak, azaz bécsi szeletnek még a rokonok, barátok körében is legendás híre volt. Nemegyszer mondták is nekünk: senki nem tudja úgy elkészíteni, mint apátok. Nekünk ezt természetesen nem kellett magyarázni, hiszen éveken keresztül ettük, és soha nem tudtuk megunni. Nem volt rágós, hanem omlós, a bundája pedig nem páncélszerű, hanem szintén ízletes, puha.

Anyám székely- és töltött káposztája legalább ekkora népszerűségnek örvendett. A töltött káposztából egy hatalmas fazékkal készített mindig, jó esetben három napig is kitartott, mert az az igazság, hogy elég kapós volt. Anyám leginkább kisebb fej káposztából készítette, és az ő receptje az, hogy tojás helyett vizet tett a töltelékébe. De ugyanígy nagyon neki tudtunk esni a zöldbab- vagy a krumplifőzelékének. Nem tudott annyit főzni egyikből sem, hogy ne sajnálkozzunk felette, ha elfogyott. Emlékszem, egyszer nálunk járt az öcsém barátja, és anyám akkor is krumplifőzeléket készített. Amikor a gyerek hazament, nem sokkal utána az édesanyja telefonált hozzánk: árulja már el anyám, mit adott enni a fiának, mert arról áradozott otthon, hogy ő még olyan finomat nem evett. Semmit, felelte anyám, csak egyszerű krumplifőzeléket. De azért láthatóan jólesett neki, hogy ilyen sikere van a főztjének.

Kicsit elszomorít, hogy nem sikerült minden családi konyhafortélyt ellesnem, de azért remélem, hogy egy-két receptet sikerül megmentenem és egyszer majd én is továbbadhatom őket.

Forrás: www.ujszo.com