Életforma.hu

STÍLUS

Ötletes konyha, kevés pénzből - Képekkel!

Kis költségvetésből sok ötlettel és nagyon határozott stíluselképzeléssel készült el a konyha, amelyben keveredik a délies, mediterrán és az angolszász country világ. A konyhát a kertre nyíló ablak alá, egy apró beszögellésbe tervezték, az étkező folytatásaként. A háziak alapvetően a vidéki angol házak stílusát idéző otthonról álmodtak, de egyáltalán nem idegen tőlük a provence-i hangulat sem.

A feleség egy angol lakberendezési könyvben látta meg a zöld, kazettás bútort. Igaz, az ott bemutatott nagyméretű étkezős konyha leghangsúlyosabb eleme a tér közepén álló sziget, felette a szagelszívó és az arról lógó rézedények voltak, amire ebben a lakásban esély sem mutatkozott. De az alapmotívumokat és azzal együtt az otthonos, napfényes hangulatot azért sikerült beköltöztetni az aprócska budai lakásba.

Délies vagy country stílust többféle módon teremthetünk, de rusztikus hangvételű, festett tömörfa bútorokkal és néhány hangulatos kiegészítővel biztos, hogy elérjük a kívánt hatást. Ez történt ebben a konyhában is, ahol a színek a helyiség főszereplői. Nem volt könnyű eltalálni a napsütötte természetet idéző kellemes zöld tónust, sem kiválasztani az azzal harmonizáló, kissé viseltesnek tűnő terrakotta padlólapot vagy a természetes követ idéző homokszínű fali csempét. A tulajdonos hosszas utánajárással, darabonként vásárolta meg a kellékeket, hogy a végső hatás tökéletes legyen.

A fal színét a csempe árnyalata határozta meg, igaz, csak másodszorra. Eredetileg napsárgára festették, de a három erős árnyalat hatására túl zaklatottá vált a konyha. Ahogyan a színekkel foglalkozó tankönyvekben is áll, két erős tónus mellé harmadikként a semleges árnyalat passzol. Ezt igazolja a bézsszínű fal is.

A bútor minden elemében jelen van a rusztikus stílus. A háziak határozott elképzeléseit egy díszlettervező valósította meg a tradicionális jegyek figyelembevételével, a megrajzolt darabokat pedig egy asztalos készítette el. A díszített frontok, az aprólékosan kiválasztott zsanérok és a szekrények beosztása mind a hangulat érdekében lett olyan, amilyen.

Szintén a vidéki stílusra jellemző a nyitott polc, ezért kovácsoltvasból készült tartókon nyugvó lapok kerültek a falra felsőszekrények helyett a szagelszívó mindkét oldalán. Igaz, így viszonylag kevés a tároló, és rendet tartani sem könnyű, a látvány viszont mindezért kárpótlást nyújt, véli a háziasszony. Az egyetlen magas szekrény muszájból lett: a konyhát lezáró elem rejti a hűtőszekrényt.

Az ablak melletti sarokba azért mégis terveztek felsőszekrényt, ami egy kicsit a „van is, meg nincs is" érzetet kelti. Optikailag minden trükköt bevetettek, hogy kevésbé legyen feltűnő: a sarokelem alig lóg a térbe, ráadásul a fal tónusával megegyező színűre festették. Ennek ellenére felvállaltan „kakukktojás": a frontja mintázatában is elválik az alsószekrényektől, és a barna korona is kizárólag ezt az elemet díszíti. Az angol country konyhákra amúgy jellemző, hogy egy különálló bútor oldja az enteriőr monotonságát.

 

Bár a látvány

nagyon fontos volt, praktikus szempontok is érvényesültek az Ikeában elemenként megvásárolt konyha berendezésénél. A sarokszekrénybe például egy forgatható polc került, amely a háztartás összes edényét elnyeli, a főzőrésztől balra pedig mély fiókokban kaptak helyet a tányérok. Az ergonómia a konyhagépek elhelyezésénél érvényesült: az ablak alá középre került a mosogató és attól jobbra a mosogatógép. Az L alakú bútor hosszabb szárának közepébe pedig a főzőrész, hogy mindkét oldalán maradjon hely a nyersanyagok feldolgozására és a tálalásra.

Bár ehhez a stílushoz fa munkalap passzolt volna leginkább, praktikus szempontok miatt a háziak inkább a famintázatú MDF-pult mellett döntöttek. A fát ugyanis évente olajozni kell, és még akkor is megvan a veszélye annak, hogy ha bármit rátesznek, az maradandó foltot hagy a felületén. A háziasszony elmondása szerint egyedül a csaptelep kiválasztásakor döntöttek rosszul, amikor az olcsóbb megoldást választották. Az alig egyéves csap ugyanis máris elromlott, és cserélni kell.

Sebők Orsolya

Fotó: Förster Tamás

Figyelemre méltó

● Az egyetlen magas szekrény muszájból lett: a konyhát lezáró elem rejti a hűtőszekrényt.

● Az ablak melletti sarokba tett felsőszekrény esetében optikai trükköket alkalmaztak, hogy kevésbé legyen feltűnő: a sarokelem alig lóg a térbe, s a fal tónusával megegyező színűre festették.

● A stílushoz illő fa munkalapnál praktikusabb a famintázatú MDF-pult: kevésbé kényes, és kevesebb gondozást igényel.

 

 

INFÓ

Címek, telefonszámok, webhelyek

 

BÚTORTERVEZÉS

Szilágyi Kriszta

Mobil: 06 (20) 252-3423

 

BURKOLAT

Bepa Impex Kft.

1037 Budapest, Bécsi út 232.

Telefon: 06 (1) 387-7919

www.bepa.hu

 

FRONTOK

Dunafa-pro 2005 Kft.

1163 Budapest, Sasvár u. 93.

Mobil: 06 (20) 393-1548

 

KORPUSZ, FOGANTYÚK, VILÁGÍTÓTESTEK

Ikea Magyarország

2040 Budaörs, Sport u. 2-4.

www.ikea.hu

 

A cikk a Konyha&Fürdő magazin 2009. április-májusi számában jelent meg.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.