Életforma.hu

STÍLUS

Otthont keresünk, nem ingatlant

Az objektív lakásjellemzők, mint a négyzetméterszám, a környék vagy az infrastruktúra mellett egyre fontosabbak a szubjektív szempontok is a vásárláskor – derült ki egy tavalyi kutatásból. Népszerűvé váltak például az egzotikus, akár távoli kultúrák ízlésvilága alapján kialakított belső terek. De mi alapján becsülhető meg, hogy mennyit ér az ízlés, ha új otthont keres az ember?

A leendő tulajdonosok 80 százaléka saját célra keresi a lakást, és csupán minden ötödik potenciális vevő vásárol befektetési, vagy mindkét célra ingatlant. Előbbiek az álomotthonra vágynak, és nem csak egy épületre. A dizájn, a belső tér kialakítása ugyanolyan fontos szempont a lakásvásárláskor, ahogyan az emberi kapcsolatokban a külső megjelenés – az első pillanatokban kiderül, hogy szimpatikus-e vagy sem. Ahogyan a divatban, úgy itt is eltérő, hogy kinek milyen az ízlése. A XXI. században viszont az egyik legerősebb trend a személyre szabottság, tehát szinte mindenki olyan lakást szeretne, ami csak róla szól, ami illik a személyiségéhez. A Magyarországon egzotikus kultúrának számító stílusjegyek például sok esetben emelhetik az ingatlan értékét. Abban, hogy számokban kifejezve mennyit ér egy-egy belső térben kialakított ízlésvilág, egy tapasztalt ingatlanszakértő tud segíteni, aki alaposan ismeri a trendeket és a vevők elvárásait.

Három nemzetközi stílus, ami biztosan növeli az ingatlan értékét

Meghitt és egyedi – a skandináv stílus

Skandináv stílus, Kép: OTP

Ma az egyik legismertebb és legnépszerűbb lakásstílus a skandináv országokból érkezik. Ebben a természetes anyagok és a pasztell színek keverednek egymással. Az így kialakított belső terek letisztultak, általában egyszerűek és az egyedi berendezési tárgyak is kifejezetten jellemzőek erre a stílusra. Elsősorban a meghitt hangulatú, különleges otthonok kedvelőinek lehet jó választás.

Egzotikus kelet – a japán stílus

Japán stílusú szobabelső, Kép: pixabay

A keleti kultúrák egzotikus világát a természet-közeliség jellemzi, kompozíciója és stíluselmei a harmóniát és a békét szimbolizálják. A belsőépítészetben ezt a stílust japán stílusnak nevezik. A szobák a hatalmas ablakokkal nyugalmat sugároznak, a terek szinte üresek. Előnyük is az egyszerűségük miatt, hogy az ilyen lakásokat a stíluson belül is könnyen a saját ízlésének megfelelően alakíthatja az ember. Ebben jellemzően kevés, minimalista stílusú bútor található. Leginkább a természetkedvelőkhöz illik egy ilyen stílusú lakás, valamint azokhoz, akik kedvelik az egzotikumot.

Francia művészeti stílus az Egyesült Államokból – az Art Déco

Art Deco, Kép: OTP

Az Art Déco egy klasszikus francia stílus, de az Egyesült Államokban volt a legerősebb hatással a lakberendezőkre. Aki szereti az eklektikus, feltűnő lakásbelsőket, annak kiváló választás. Mivel ebben a dizájnban tényleg rengeteg különböző elem keveredik, a végeredményben kiemelt szerepe van a személyiségnek.

Hihetetlen! Ebben vagyunk legerősebbek Európában
Az Eurostat legfrissebb statisztikája szerint a magyar lakások drágultak legnagyobb arányban a 29 vizsgált európai ország közül. 2016 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,6%-os volt az értéknövekedés, ami messze meghaladja az EU egészén mért 4,3%-os átlagot.

A belső tér kialakítására jellemző egyszerű színek mellé könnyen beilleszthető egy-két extravagáns, színes kiegészítő bútor vagy tapéta, amelyekkel tovább növelhető a művészi hangulat.

- Minden ügyfelünk más-más személyiség, és mindenki eltérő elképzelésekkel és igényekkel fordul hozzánk. A szakmánkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy mindenkinek segítsünk megtalálni azt az otthont, amibe bele tud szeretni – mondta el az OTP Ingatlanpont hálózatirányítási és fejlesztési vezetője.

- Eladóként – főleg tapasztalat nélkül – nehéz megítélni, hogy kinek, milyen típusú vevőnek lehetne a legértékesebb az eladásra szánt otthon. Ingatlanszakértőként többek között abban is segítünk, hogy az olyan értéknövelő szubjektív szempontokat felbecsüljük, és kiemeljük a hirdetésekben, amelyek biztosan segítik a legjobb vevő megtalálását – tette hozzá dr. Szabó Márta.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.