Életforma.hu

STÍLUS

Óvatosan! A baktériumok támadnak!

Számos mikroorganizmusról van tudomásunk, melyek az ételen keresztül árthatnak a szervezetnek. Nagy részük súlyos gyomor panaszokat és lázat okoz, de lehetnek ennél veszélyesebbek is. Az ételmérgezést okozó mikroorganizmusok nagyon különbözőek: a baktérium, a penész, a vírus mind lehetnek kiváltó okok.

Életben maradásuk és szaporodásuk számára a konyha optimális hely, ugyanis itt találnak ételt, vizet és megfelelő hőmérsékletet. Jó ideje, már a hűtő és fagyasztó feltalálása előtt is, fontossá vált az élelmiszerek konzerválása, hogy ezek a hívatlan vendégek ne vegyenek részt az étkezéseken. Ilyen technika mindenek előtt az ételek megfőzése, de a só, az ecet vagy az olaj is hatékonynak bizonyult a húsok, halak, zöldségek tartósításához, míg a lekvárokat cukorral, a gyümölcsöket pedig valamilyen sziruppal vagy alkohollal "védték meg".

Ezek a módszerek mind meggátolják a mikroorganizmusok növekedését, vagy meg is ölik őket, és gyakran egymással kombinálva jelentenek abszolút biztonságot. Az articsókát például először le kell forrázni ecetes vízzel, jól meg kell törölni, majd olajba kell mártani. Aztán megjelentek a modernebb technikák: a vákuum csomagolás vagy a baktériumok számára halálos sugárkezelés, ami az emberre nézve ártalmatlan.

Mindenesetre legyünk óvatosak! A baktériumok sokféleképpen védekeznek a támadások ellen. Igazi túlélő művészek, akiknél az ellenállás formáját a spórák jelentik, melyek héja mögött megbújhatnak, amíg a veszély elmúlik. Ne felejtsük el, hogy ha sikerül is likvidálni őket, akkor is hagyhatnak a "csatamezőn" olyan nyomokat, melyek az ember számára mérgezőek.

Egyszóval akár mi magunk készítjük el ételeinket, akár készen vesszük őket, mindig van rizikó. Ez azokból a hibákból ered, melyeket az elkészítés vagy a konzerválás folyamán követünk el. A legáltalánosabb hiba, hogy azt hisszük, hogy a konzervek szavatossága, mint például a lekváré, pláne, ha mi magunk készítjük, nem jár le. A körültekintő lefőzés, a tisztaság és a konyhában tartott rend a nyugalom záloga - főleg nyáron!

A konyha a ház szíve, egyszersmind az a hely, ahol az ételeket tároljuk és főzünk. A háztartási gépek miatti meleg és nedves környezet az itt található zsírral, cukorral és hússal együtt ideális környezet a rengeteg baktérium számára, melyek az emberek, a gépek és az állatok révén kerülnek ide. Tehát mit tegyünk? Elég egy kis szépérzék és egy csipetnyi jólszervezettség: lévén például a penész nem terjed levegőben, így egy egészséges ételt csak az emberek, az evőeszközök vagy a konzerválás körülményei fertőzhetnek meg.

Csak friss és ép élelmiszereket vásároljunk és ellenőrizzük mindig a szavatosság lejártának dátumát és a tárolási javaslatokat, melyek a csomagoláson vannak feltüntetve. Jól mossuk meg a kezünket mielőtt elkezdenénk főzni, de az elkészítési stádiumok közt is öblítsük le, főleg, ha tojást vagy nyers ételeket fogdostunk. Ne használjuk ugyanazt az evőeszközt több ételhez, és ne töröljük a kezünket abba a kendőbe, amivel a tányérokat törölgetjük.

A hűtő és a mélyhűtő legyen mindig tiszta, és tartsuk észben, hogy az ideális hőmérséklet a sajtok számára 8 fok, az édességek, a főtt ételek és a majonéz számára 5 fok, a nyers halat és húst pedig 2 fokon tároljuk. A főtt ételeket mindig lefedve tegyük be a hűtőbe! A mélyhűtő hőmérséklete egytől mínusz 25 fokig terjedhet, és az itt tárolt élelmiszereket lehetőleg egy hónapon belül fogyasszuk el!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.