Életforma.hu

STÍLUS

Ponty ez kell nekünk az idei karácsonyra is!

A magyar háztartásokban többnyire a halászlé és a rántott hal képezi a karácsonyi menü részét, amihez jellemzően pontyot választanak a vásárlók. A halárakat, illetve az ár-érték arányt figyelembe véve, várhatóan ez idén is így fog történni. Ugyanakkor az elmúlt években a gasztronómia kezdi felfedezni, hogy a magyar halfajták milyen változatosan készíthetőek el, így a hagyományos fogások mellett újdonságok is megfigyelhetők.

A legtöbb halvásárlás várhatóan idén is az év végén, a karácsonyi időszakhoz kapcsolódik majd. Azonban korántsem mindegy, hogy milyen fajta halat teszünk a kosárba, ugyanis még a legnépszerűbb, leggyakrabban fogyasztott halfajták között is akár ötszörös árkülönbség lehet. A magyarországi halfogyasztás népszerűsítését célozza a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint Irányító Hatóság által folytatott Kapj rá! kampány is, amely a halételek sokféleségét is szeretné ismertebbé tenni a magyar lakosság körében.

Kép: Pixabay

Noha európai viszonylatban még mindig a magyar lakosság fogyasztja a legkevesebb halat, karácsonykor azonban a háztartások többségében halétel kerül az asztalra. A felmérések szerint az évente néhány alkalommal halat fogyasztók 30,5 százaléka, az évente egyszer halat fogyasztóknak pedig a 37,8 százaléka köti a halfogyasztást valamilyen kiemelt alkalomhoz, jellemzően a karácsonyhoz. Ez várhatóan az idén sem fog megváltozni, ugyanakkor az ünnepi nagy bevásárlásoknál mindenképpen érdemes odafigyelni, hogy milyen halat veszünk, mert az árak között hatalmas különbségek lehetnek.

A fogyasztók a legtöbbször piacokon és áruházláncokban szerzik be az ételek elkészítéséhez szükséges halat. A fővárosi piacokon átlagosan 1700 forint körül kapható a pontyszelet kilogrammonkénti ára, amely lényegében megegyezik a 2014-es év végi árakkal. Az áruházak közül, három nagy lánc árait összevetve minimális emelkedést láthatunk: a pontyszelet átlagos ára idén 1860 forint körül van, ami a tavalyi év végéhez képest 10 százalékos emelkedést jelent. Vidéken hasonló a helyzet: öt nagyváros árait összehasonlítva egy pontyszelet ára 1850 forint körül alakul. A 2014-es év végi adatokhoz viszonyítva – a fővárosi piacokhoz hasonlóan – itt is stagnálás tapasztalható.

A busa olcsóbb a pontynál – a budapesti piacokon és a szupermarketekben 1000 forint alatt, míg vidéken 1100 forint körül kapható –, azonban a hazai vevők kevésbé kedvelik ezt a halfajtát, mert bonyolultabb konyhatechnikai eljárások szükségesek ahhoz, hogy ízletes ételt készítsenek belőle.

Profi trükkök: így szabadulj meg a halszálkáktól
Felmérések bizonyítják, hogy bár a magyarok rajonganak a halas ételekért, sokan azért nem mernek ilyen fogást készíteni, mert tartanak a szálkáktól. A szálka azonban könnyen eltüntethető: az irdalást komolyabb szakmai tudás nélkül bárki el tudja otthon végezni, ráadásul egy több kilós ponty esetében a művelet mindössze pár percet vesz igénybe

A másik közkedvelt hal, amit gyakran vásárol a hazai lakosság, az afrikai harcsafilé. Ez a hazánkban a 90-es évektől tenyésztett halfajta 2015 novemberében, a budapesti piacokon 2700-2800 forint körül volt megvásárolható. Az előző év végi árakkal összehasonlítva nem volt változás. A szuper- és hipermarketekben – a tavalyi év végéhez hasonlóan – nagyjából 2100 forint volt az afrikai harcsafilé. A vidéki nagyvárosokban tavaly és az idén is mintegy 2580 forintért kapható.

Egyre szélesebb körben terjed a lazacfilé is, ugyanakkor – a hazai halfajokkal összevetve – ezt a halfajtát már kevesebben engedhetik meg maguknak. A bruttó fogyasztói ár a fővárosi piacokon átlagosan 4800 forint körül változik, míg az áruházakban valamivel kevesebb, mint 4000 forint szerepel az árcédulán. A lazacfilé a vidéki nagyvárosokban 4300 forintos átlagáron érhető el, hasonlóan a tavaly év végi árakhoz.

Kilépünk a halászlé nyújtotta komfortzónából

„A fogyasztói szokásokat és az árak alakulását figyelembe véve várhatóan idén karácsonykor is a ponty lesz a sláger az ünnepi menüben. Nem véletlenül, hiszen ennek a halfajtának nagy előnye, hogy könnyen és sokféle módon elkészíthető, és megfizethető áron kapható.” – mondta Áman Attila, a Kapj rá! kampány séf szakértője. A neves szakács hozzátette, ugyanakkor változás figyelhető meg a ponty, illetve a többi halfajta elkészítésének módját illetően. „A modern gasztronómia kezdi felfedezni, hogy a magyar halfajták milyen változatosan készíthetőek el, így egyre többen kapnak kedvet kísérletezéshez otthon, a saját konyhájukban is.”

„Jó hír, hogy egyre többen lépnek ki a halászlé nyújtotta komfortzónából. A halászlét ismerjük, szeretjük, de ezen kívül még számtalan más halétel is van, amit – és nem csak karácsonykor – ehetünk. Egészségügyi és táplálkozási szempontból is fontos, hogy több halat fogyasszunk. A tradicionális magyar halételek mellett újabb halételeket kellene kipróbálnunk és beépítenünk az étrendünkbe. Mindenképpen pozitívan értékelendő, hogy az utóbbi időszakban lassú emelkedés figyelhető meg a magyarországi halfogyasztásban, azonban még mindig nagyon kevés halból készült ételt fogyasztunk, és azt is főleg karácsonykor. Ezen jó lenne változtatni, fontos lenne, hogy többször és többféle halat együnk tette hozzá Áman Attila, a Kapj rá! kampány séf szakértője.

A kampány célja, hogy a hazai fogyasztókkal megismertesse a halételek sokféleségét, azok változatos ízvilágát. Emellett a kezdeményezés célja, hogy felhívja a fiatalabb korosztályok figyelmét arra, hogy a nemzetközi viszonylatban népszerű halfogyasztás jól beilleszthető a reformétkezésbe, hiszen a halételek finomak és könnyen elkészíthetőek.

A legfontosabb tudnivalókat már összegyűjtöttük a halételekről! Itt olvashatod!

 

 

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.