Életforma.hu

STÍLUS

Posztold ki, amit a facebookról megfőztél!

Döbbenetes adatokat közöl egy legutóbbi felmérés az érkezési kultúra átalakulásáról, mely szerint az étel státuszszimbólummá, míg maga az étkezés a szükséges napi rutinból egyre inkább versenysporttá vált. Az internethasználók fele már a közösségi médiumok segítségével főz.  

Az internetet használó felnőttek 49%-a főzött már közösségi felületről, 40%-uk pedig készített ételt weboldalról, applikációból vagy blogokból vett recept alapján. A Hartman Group felmérése szerint a felnőttek 46%-a már rendszeresen online felületről főz, tehát ki sem nyomtatja az interneten fellelt recepteket.

Az étel mára a státusz jelzője lett - Kép: Pixabay

A magyar netezők körében is hasonló a tendencia. A receptoldalt használók harmada már mobilkészülékekről érkezik, míg egy évvel ezelőtt ez az arány 10% alatt volt. Természetesen használatban vannak még a „régi források” is, de az új technológiák feltörekvőben vannak idehaza is – állítja a receptneked.hu.

A közösségi média és az internet az étkezési kultúránkat is teljesen felforgatja. Egy friss felmérés kimutatta, hogy a 18–24 év közöttiek 54 százaléka lefotózza, amit éppen eszik, míg 39 százalékuk ki is posztolja, így például percenként akár 90 új ételt ábrázoló fotót töltenek fel az Instagramra. Ezt segítik az ételmegosztó alkalmazások, mint a Burpple, Foodspotting és a Snapdish.

„A múltban a nemzetiségi hagyományokat és a családi tradíciókat követtük egy étel elkészítésénél, és az elkészült ételeinket egy asztalt körbeülve fogyasztottuk el. Ezzel ellentétben ma a közösségi média új ízeket, hagyományokat és lehetőségeket hoz, az élelmiszerek receptje több csatornán jut el hozzánk, beleértve az éttermeket és az online csatornákat is” – nyilatkozta Blaine Becker, a felmérés vezetője.

Az étkezések ugyanakkor egyre magányosabb alkalmakká válnak. Az Egyesült Államokban a felnőtt népesség csaknem fele étkezik egyedül rendszeresen. A már említett tanulmány kimutatta, hogy a társaság hiánya miatt a közösségi oldalak használata egyre inkább beszivárog az étkezőasztalra, hiszen az amerikaiak közel egyharmada használja azokat, miközben étkezik, és ugyanez az adat 47% az Y generáció tagjai körében.

Sztori egy fehér tányéron
Egy étel sokkal több lehet annál, mint egy szükséglet rutinszerű kielégítésének eszköze. A gondosan megkomponált tányér átadhat érzést, teremthet harmóniát, sőt, akár elmesélhet egy történetet.

Recepteket és technikákat tanulunk TV-műsorokból, weboldalakról, blogokból és online videókból, és elfogadottá vált, hogy számítógépek, telefonok és televíziók társaságában étkezünk, valamint egyedül és asztal nélkül.

Az étkezés mindig a társadalmi kultúra fontos része volt, és az étkezésünk módja tükrözi az osztálybeli, nembeli és generációs jellemzőinket is. Az étel azonban mára a státusz jelzője lett, és az étel már nem a testünk „üzemanyaga” többé: gyakorlatilag valutává válik, amellyel online megvásárolhatjuk a társadalmi státuszunkat. Így az étkezés a szükséges napi rutinból egyre inkább versenysporttá válik. A gyakorlott étteremlátogatók egyre inkább az alkalmi éttermeket keresik, amelyek egyre újabbak és divatosabbak azért, hogy a közösségi oldalakon keresztül emeljék a személyes márkájukat. Hallhattunk már olyan emberről, aki rendelt egy ételt, hogy megegye, majd egy másikat, hogy lefényképezze. Az ételek így válnak egyre inkább a gazdagság mércéjévé.

Ha az interneten szeretsz jó receptek után kutakodni, ne hagyd ki az Életforma receptoldalát!

Fogyjunk közösen a Facebookkal!
A Facebook-os fogyókúrázók közel 50 százalékkal több súlyt adtak le, mint a csoport másik fele. Ráadásul a fogyókúrával felhagyók aránya is kevesebb volt. A közösségi média segítsége nélküli csoport negyede menet közben felhagyott a fogyókúrával, míg a Facebook-os fogyókúrázók esetében ez az arány csak 18 százalék volt


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.