Életforma.hu

STÍLUS

Profi trükkök: így szabadulj meg a halszálkáktól

Felmérések bizonyítják, hogy bár a magyarok rajonganak a halas ételekért, sokan azért nem mernek ilyen fogást készíteni, mert tartanak a szálkáktól. A szálka azonban könnyen eltüntethető: az irdalást komolyabb szakmai tudás nélkül bárki el tudja otthon végezni, ráadásul egy több kilós ponty esetében a művelet mindössze pár percet vesz igénybe. Áman Attila, a halfogyasztást népszerűsítő Kapj rá! program séfje elárulja a titkot, hogy miként szabadulnak meg a profik a szálkáktól.

Kép:Kapj rá!

„Az Y-szálkával rendelkező halak esetében – ilyen például a ponty és a csuka is – nagyon egyszerű a feladatunk” – kezdte a tapasztalt konyhafőnök. „A filézett halat magunk elé tesszük és 2-3 milliméteres távolságra bevagdossuk a húst – ezt hívjuk irdalásnak. Érdemes egy hosszú konyhakést használni és lehetőség szerint egyetlen mozdulattal megejteni a vágásokat. Ha jól végezzük a dolgunkat, akkor halljuk a szálkák roppanását a kés alatt. Fontos, hogy csak a bőrig vágjuk a halat, a bőrt még véletlenül se vágjuk át, mert akkor csíkokra esik szét a filé sütéskor illetve főzéskor” – magyarázta Áman Attila.

Miután befejeztük az irdalást, a halat behintjük sóval, majd legalább két órára a hűtőbe tesszük az alapanyagot. 1 kg pontyfiléhez 2,5 dkg só ajánlott. A só roncsolja a szálkák szerkezetét, amelyek a sütés illetve főzés során a magas hő hatására teljesen el is tűnnek, így az ételt nyugodtan és félelem nélkül fogyaszthatja bárki. „Bár ez egyszerű folyamat, a hentesünk bizonyára nem sértődik meg, ha arra kérjük, a filézés után irdalja is be nekünk az árut” – mondta a séf.

A halhús a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében nagy szerepet játszhat, hiszen a benne rejlő telítetlen zsírsavak védik az érrendszer egészségét, a nyári hőségben pedig valószínűleg még többen megkívánják ezt a könnyű ételt. A szálkák mellett a másik gyakori „kifogás”, hogy sok halnak zsíros a húsa. Szabó József, az egyik legkomplexebb hazai teleppel rendelkező Akasztói Szikiponty tulajdonosa szerint érdemes odafigyelni a vásárolt termék húsának színére. „Ha például pontyot veszünk, akkor válasszuk a rózsaszín/vörös húsú példányokat, a teljesen fehér hús zsíros lehet” – kaptuk a hasznos tippet. „A természetes táplálékra helyezzük a hangsúlyt, a pontyok főleg planktonokat fogyasztanak, és csak minimális kiegészítő takarmányt kapnak, így nem zsírosodnak. Emellett nagy területen élnek, boldogan, ez is sokat számít” – mondta a haltenyésztő.

Legfontosabb tudnivalók a halételekről – így főzd meg!
A magyarok többsége csak karácsonykor eszik halat, ilyenkor a rántott ponty és a halászlé a sláger, pedig kis odafigyeléssel változatosabb és még egészségesebb halfogásokat is összeállíthatunk. Varga Anita dietetikus ad tippeket, mire figyeljünk, ha halat szánunk a családnak.


A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.