Életforma.hu

STÍLUS

Segítsünk, gondoskodjunk a gyermekotthonokban élőkről

A CBA és a Procter&Gamble 2006 óta sikeresen futó programja, A közösség szíve (köszi) őszi gyűjtőakciója a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek, és kiemelten a gyermekotthonok támogatását tűzte ki céljául. Bárki, aki szívén viseli a gyerekotthonban nevelkedők sorsát, november végéig szavazathat a köszi honlapján; a program végén 10 megye egy-egy gyermekotthona részesül majd az igényeinek megfelelő támogatásban.


A közösség szíve program ősszel új célkitűzéssel folytatódik: az újabb akció keretében a köszi program 10 megye egy-egy nevelőotthonát támogatja. A nevelőotthonokban élő gyermekek számára a közösség jelenti a családot, és CBA vásárlóként akár egy hétköznapi vásárlással is hozzájárulhatunk életkörülményeik javításához. A gyűjtőakció során a CBA áruházakban megvásárolt és a programban részt vevő Procter&Gamble termékek után egységesen 30 Ft kerül a köszi „perselyébe”. Az így összegyűlt adományból a legtöbb szavazatot kapott 10 megye egy-egy nevelőotthona részesül. Szavazni a http://koszi.cba.hu/ honlapon vagy postai úton lehet.

Gyermekotthonokban, lakásotthonokban és nevelőszülőknél gyermekvédelmi gondoskodásban jelenleg körülbelül 20 000 gyermek él Magyarországon; számuk évről évre növekszik. A gyerekek fele 11-18 év közötti épp problémás korban lévő tinédzser. Jelenleg 604 gyermekotthon van Magyarországon, amelyek mindennapi igényeinek 30-40%-át fedezi az állami támogatás.

„Idén, a köszi őszi akciójának keretében a gyermekotthonokban nevelkedők számára szeretnénk segítő kezet nyújtani, hogy ők is a közösség részének érezhessék magukat.” - mondta el Janky Gyöngyi, a Procter&Gamble köszi programért felelős képviselője.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.