És valahol meg lehet érteni ezt a hozzáállást, hiszen az elmúlt évtizedben tényleg előfordultak olyan esetek, amikor kiderült: a pénzzel nem a rászorulókat támogatták. De az alapítványok többsége - legyünk optimisták - talán tényleg azokat segíti, akiknek szükségük van támogatásra.
Pont a napokban gondolkoztam el azon, hogy mennyire kettős kép az, amikor az ember telepakolt bevásárlótáskákal, szatyrokkal a kezében utasítja vissza a pár forintot kérőket. Mert ha nekünk van, miért ne segítsünk egy kicsit? Akár önző okból is. Mert olyan jó érzés... A rászorulóknak pedig akár életmentő is lehet...
Mert míg a mi lakásunkban meleg van, feldíszített karácsonyfa és finomságok, addig máshol nem hogy fenyőfa nincs, a szentestei vacsora is kérdéses. Mármint hogy lesz-e mit enni. És hogy lesz-e mivel befűteni. És hogy lesz-e mit felvenni a hideg ellen.
Ezért ha nem is bízunk az alapítványokban, akkor segítsünk közvetlenül a családoknak, rászorulóknak. Nem kerül ez sokba: egy-két kifli egy hajléktalannak, az évek óta nem használt ruhák szegény családoknak, egy-két tartós alapélelmiszer. És mindjárt jobb lesz: nekik is, nekünk is. Figyeljünk egymásra. Legalább ilyenkor.
