A félelem, hogy elveszítjük, folyton előtolakodik, és ezáltal előidézi magát az eseményt, ha nem vigyázunk. Azonban elfojtani nem könnyű. Ez a reszketés valahol az emberből fakad fel. Félelem. Az oka pedig, az önmagunkba vetett hit teljes hiánya. Valamiért nem tartjuk magunkat érdemesnek arra, hogy akit szeretünk, mellettünk maradjon. Állandóan féltékenyek vagyunk, és azt szeretnénk, hogy ugyanúgy ragaszkodjon hozzánk, mint ahogy mi őhozzá...
A féltékenység egyik gyökere az önbizalomhiány. Szerényen magabiztos, kellemes partnerként az tud viselkedni és érezni egy párkapcsolatban, aki saját magát is képes vonzónak és szerethetőnek látni. Aki önmagát jelentéktelennek, szeretetre nem méltónak gondolja, az nehezen tudja elképzelni, mi is tetszhet belőle a partnernek. Gyanakodni fog, igazolást keres rossz érzéseire, bizonytalanságával, féltékenységével megkínozza a másikat, és saját önbizalmát is tovább rombolja.
A harmonikus párkapcsolathoz nem pusztán kiegyensúlyozottság, kíváncsiság, a másik fél elfogadni tudása szükséges, hanem az önmagunkkal való jó viszony is nélkülözhetetlen.
Nem láttam még embert, aki legalább egy személy elvesztésétől ne félne a szíve legmélyén. És rendszerint épp ez a személy számára a legfontosabb. Az önbizalom hiánya a legfőbb probléma, a hit: "mert megérdemlem" hiánya...
Tehát a probléma adott, már csak le kellene győzni, ám ha sokat törődünk vele, azzal előidézzük, ezért töröljük ki a fejünkből a negatív gondolatokat, és szeressük magunkat, hogy mások is teljes szívvel, őszintén szerethessenek bennünket!
Danita
