Életforma.hu

STÍLUS

Szomjazol? Igyál ezoterikus koktélt!

De hát mondd meg, milyen önismereti utat válasszak? Már annyi mindent csinálok, de nem tudom, elég-e?-panaszkodik egy ismerősöm. Lehet, hogy valami vallási vonalon kellene elindulnom?

Ha a lélek sebeket kap, és megoldhatatlannak tűnő helyzetekbe kényszeríti a bajban lévő embert, akkor védekezésképp kapaszkodókat keres. Akár több ezer éveseket is.

Már a pszichológia kikerülhetetlen alakja, Jung is lélekgyógyító rendszereknek nevezte a vallásokat, amelyek a bajban, krízisben lévő embernek kapaszkodókat nyújtanak, az élet végső kérdéseire igyekeznek választ adni, miközben egy fejlődési utat is felkínálnak az önmagát kereső ember számára.

A vallások szilárd alapját az adja, hogy biztos morális értékrendszerük és egységes világképük van, ami egyértelmű és világos útmutatást tud adni az összezavarodott, a kiutat kereső embernek.

A jelenkor azonban a nagy történelmi egyházak megmerevedése, rugalmatlansága s amiatt, hogy gyakran nem képesek megszólítani az egyént, másféle utakat és kezeket keres és kap.

Dr. Szenes Márta, pszichológus szerint az ezoterikus szellemi koktélok különösen kedveltek manapság: ezekbe a koktélokba aztán bele lehet mixelni az asztrológiát, a boszorkányságot, a jóga és a meditáció különféle formáit, vagy épp hozzá lehet csapni egy csipetnyit a keleti kultúrák zanzásított elméleteiből. Saját szánk íze szerint.

Mindeközben a kis vallási közösségek is egyre inkább teret nyernek, hiszen odamennek, megszólítanak, személyre szabottak. Mindazt nyújtják, amit a hagyományos nagy egyházi keretek közt nem mindig kap meg az ember: bensőséges emberi kapcsolatokat, állandó odafigyelést.

Ez pedig- valljuk be- a lélekápolás alfája és omegája: a személyes kapcsolatokból szőtt háló, ami megvéd a lelki törésektől, vagy épp csillapítja azt.

S ez az, aminek híján vagyunk, s amire igazán ki vagyunk szomjazva lelkileg...

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.