Életforma.hu

STÍLUS

Tiszafüreden megnyílt az első ártéri kalandpark

A Tisza-tó vadregényes szigetén, festői környezetben, az ártéren, 18 hektáron épült Robin KalandSziget kicsiknek és nagyoknak, egyéneknek és közösségeknek is egész napos szórakozási lehetőséget kínál.  


A különleges, kalandos vagy épp extrém kikapcsolódásra vágyók kipróbálhatják magukat akár az adrenalin-növelő kerékpáros triálpályán, a különböző nehézségi szintekből álló erdei kötélpályákon, vagy az olyan egyedülálló vízi attrakciókon, mint a water walker, a vízicsopper vagy a vízikenguru. A zorb pedig a háromdimenziós száguldás szerelmeseinek ajánlott. Ezek mellett mászótorony, számháború-, minigolf- és íjászpálya, valamint tanösvény is várja az ide érkezőket.


Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult kalandpark vízi úton, komppal vagy csónakkal közelíthető meg.

Az egyedülálló, 140 élményelemes komplexum egyik fő attrakciója az a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas 15 méter magas kültéri mászófal, amely erőt, ügyességet és bátorságot egyaránt igényel. A fal tetején, a 17 méter magasan megépített kilátóból gyönyörködhetnek a kalandot keresők a Tisza-tó csodálatos állat- és növényvilágában, ahonnan aztán 300 és 400 méter hosszú drótkötél csúszdán ereszkedhetnek le a résztvevők.


A Császlód-sziget kuriózuma az erdei kalandpálya, amely gyerekeknek és felnőtteknek, különböző nehézségi szinteken, egyenként 10-12 méteres játékot foglal magában kb. 1500 méteres hosszúságban. Látványos és különleges a sziget belsejét védő töltés tetején húzódó erdei tornapálya és a fák lombkorona szintjére épített magaslati kötélpályás tanösvény is. A sziget változatos növénytársulásai között kanyarog a 2 kilométer hosszú pallóút, amelyen végigsétálva láthatjuk a fák törzsén a házigazda Robin Hód rágásnyomait is. A zorbbal zorbonauta lehet, aki a hatalmas, átlátszó gumigömb belsejében vállalja a háromdimenziós száguldást a dombon lefele, és állítja a világot a feje tetejére. A számháború- vagy a minigolf pálya, a húzódzkodó vagy a fekvenyomó pad pedig további sportlehetőséget kínál a mozgás szerelmeseinek.


A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.