Bármilyen messzi múltba nyúlnak is vissza a régészeti leletek arról, hogy mikor és hogyan készült az első sajt, ma is csak feltételezések vannak. Annyi azonban bizonyos, hogy már a történelem előtti időkben is ettek sajtot az emberek. Mint ahogyan az is biztos, hogy ennek az oly nagyra becsült, és ma már szinte végtelen sokféleségben rendelkezésünkre álló élelmiszernek az előállítása három alapvető "találmányon" alapul, melyeket sok ezer évvel ezelőtt "fedeztek fel", és amelyek mind a mai napig változatlanul érvényben vannak.
Az első maga a tej. Régi az ember ismerete a tej tulajdonságairól, "viselkedéséről". Könnyen lehet, hogy mikor őseink tejet raktak ki isteneiknek áldozati ajándékul, és megfigyelték, hogy egy idő után ez a tej megaludt, a tejsavbaktériumok ugyanis mindenütt és mindenkor jelen voltak. Hamar felfedezhették a hőmérséklet szerepét is e folyamatban. Ezt a felfedezést már nevezhetjük a sajtkészítés útján tett első lépésnek, amelyet rövidesen követett a második: ha a megaludt tej sokáig állt az edényben, az alján folyadék gyűlt össze, a tetején úszó alvadék pedig egyre tömörebb lett. Később ezt a folyamatot úgy gyorsították, hogy az alvadt tejet fonott kosarakba, vagy más, alul lukacsos edénybe tették, így választván el az alvadékot a savótól. Ekkor meglehetősen tömör, fehér masszát nyertek: ez volt az első savanyú(aludt)tejsajt. Ezt a sajtfajtát mind a mai napig ugyanezen elv alapján készítik.
A harmadik "találmány" az oltóanyag volt. Talán egyszer régen, történelmünk hajnalán egy vadász észrevette, hogy a frissen leölt fiatal állat gyomrában, ha az előtte nemrégen szopott az anyától, fehéres színű masszát talál: ez nem volt más, mint a gyomorsav és az oltó miatt összement tej. Vagyis felfedezte, hogy a gyomortartalom hatására összemegy a tej. Bizonyára nem tartott hosszú ideig, míg ezt a véletlen felfedezést is a maga javára fordította és később tudatosan is felhasználta az oltót a tej megalvasztására.
A sajtkészítés történeték hőskora csak feltételezéseken alapszik, az első, valódi képes bizonyíték az időszámításunk előtti harmadik évezredből származik, Mezőpotámiából. Az első írásbeli nyomokat pedig a görög és a római irodalomban találjuk.
Rómában a sajtkereskedelem is virágzott. Minden tartományból szállítottak sajtot a fővárosba, az itáliai régiókból éppúgy, mint a távolabbi provinciákból: a mai Nimes vagy Savoya vidékéről, avagy Dalmáciából. Raetiából, a mai Svájc és Allgau területéről származott a "caseus alpinus", azaz a mai alpesi sajtok őse.
A mai sajtok sokféleségét éppen e három "alap találmány" változatossága adja. A tej fajtája, az alvasztás módja, az oltóanyag alkalmazása, a készítési technológia és az érlelési idő együtt és külön-külön szinte számtalan, ízletes sajtfajtát eredményez.
A sajt egészséges és tápláló
A tej és tejtermékek nagymértékben hozzájárulnak az egészséges táplálkozáshoz. A sajt táplálkozás-fiziológiai értékét elsősorban fehérjetartalma adja, de fontos a zsír-, ásványi anyag és vitamin tartalma is.
Az egészséges táplálkozás iránti igény az utóbbi évtizedekben előtérbe helyezte a sajt jelentőségét is. Nem csupán a tradicionális sajttermelő és fogyasztó országok lakóinak napi étrendjéhez tartozik hozzá a sajt, desszertként az étkezés végén, hanem egyre bővül a sajtkedvelők és -fogyasztók tábora a világon.
A sajt felhasználásával változatos előételek, szendvicsek, apró falatkák és főételek készíthetők szinte kimeríthetetlen variációkban.
Érdemes tehát alaposabban tanulmányozni a sajtok történetét, elkészítésük módozatait, fajtáit és felhasználási lehetőségeit. Jó szívvel ajánljuk Christian Teubner, dr. Heinrich Mair-Waldburg és Friedrich-Wilhelm Ehlert a "Sajtok nagy könyve" című alapos és átfogó könyvét, mely e cikkünk megszületést is ihlette.
