Életforma.hu

STÍLUS

Tudtad, hogy a sör gyógyít?

Bármennyire is szívesen mondanánk mást, Magyarországon sajnos nincs kialakult sörfogyasztási kultúra. Ennek egyik fő oka, hogy nálunk a francia gasztronómiai alapok dominálnak, azaz a magyar ember az ételhez általában bort fogyaszt.

 Így aztán hazánkban a sört nem valamihez isszák, hanem épp ellenkezőleg: a sörhöz ropogtatnak különböző sós falatokat, kiemelendő ezzel az ital ízárnyalatait.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar éttermek kínálatából ki kellene radírozni a söröket. Sőt: ellenkezőleg! A szakemberek felelőssége, hogy a lassan változó étkezési szokások megfelelő irányba terelésével rávilágítsanak a sör áldásos hatásaira. Kevesen tudják például, hogy összetételét tekintve állja a versenyt a tejjel - ami ugye csaknem 100 százalékos táplálék. A sörben ugyan nincs fehérje és zsír, ám nyomelem tartalma igen jelentős, ha pedig a vitaminokat nézzük, a teljes B-vitamin skála megtalálható benne B1-től egészen B14-ig. Nézzük, csak "mit tudnak" ezek - természetesen a teljesség igénye nélkül: a B1 köztudottan idegerősítő hatású, a B5 és a B6 az izomszövet képzésében, illetve regenerálásában játszik nagy szerepet, a B12 az enzimes folyamatokban nélkülözhetetlen... Mindeme vitaminok persze önmagukban nem pótolják a napi szükségletet, ám ha egy felnőtt csak sörből jut hozzá a szervezete számára nélkülözhetetlen anyagokhoz, az már cseppet sem megnyugtató.

Apropó nyugtatás. A sörben lévő komlógyanta kiváló idegnyugtató, s cink- és szeléntartalmát tekintve is határozottan gazdagnak nevezhető a habzó nedű.
A sör alkoholtartalma viszonylag alacsony, ám ez a 4-5 százalékos mennyiség nagy szerepet játszik a szervezet anyagcseréjében, mivel elősegíti az emésztést. (Nemrégiben japán kutatók kimutatták, hogy egy egészséges embernek kifejezetten szükséges naponta bizonyos mennyiségű alkohol egyenletes elfogyasztása - főleg étkezés közben, illetve után. Ez a kívánatos mérték sörben mérve kb. 8-9 deciliter, ennyi alkohol ugyanis tágítja a szív- és bélereket, valamint nem utolsósorban kiváló zsíroldó hatású.)

A söröknek tehát igenis helyük van a gasztronómiai élvezetek listáján - a kérdés már csak az, hogy milyen ételhez milyen sör illik? Hiszen ahány sör, annyiféle ízvilág, ezért nem mindegy, hogy a különböző típusú fogásokhoz melyik fajtát töltjük ki (akárcsak a boroknál).

Általánosságban elmondható, hogy az étel-sör viszonylatban az ellentétek vonzzák egymást. Azaz karakteres sörhöz szerényebb aromájú ételek illenek, és viszont. Egy fűszeresebb fogáshoz - mint például a birkapörkölt vagy a halászlé - célszerű könnyű, világos sört fogyasztani, mint például az Arany Ászok. Viszont egy egyszerűbb sült mellé bátran tölthetünk markánsabb ízű sört. A lényeg, hogy az ízek ne elnyomják, hanem kiegészítsék egymást. A Dreher Classic vagy a Pilsner Urquell például ragyogó aperitif, de jól illik a szárazabb húsokhoz, illetve bizonyos, aromás sajtokhoz, mint a kéksajtok vagy a camembert. Ez utóbbiak ugyanis nagyon szépen kiemelik a komló ízét (egyébként minden sörre általában elmondható, hogy alacsony Ph-értéke miatt savas karakterű, ezért nagyon jó étvágycsináló). A Dreher Lager a szaftosabb ételekhez, illetve a desszertekhez ajánlhatók, de fogyasztható hozzá csokoládé is, mivel ez hangsúlyosabbá teszi a maláta bukéját. (A malátát nem véletlenül alkalmazzák az édesiparban!) Az erősebb, testesebb barna sörök a desszert és a kávé között élvezhetők a leginkább. A Guinnesst például délutáni pihentető kortyolgatásra ajánlják a hozzáértők, ugyanis önmagában oly gazdag az ízvilága, hogy aromaanyagait tekintve talán csak a Tokaji aszúhoz lehetne hasonlítani - no persze a maga területén, vagyis a sörök között.

S végül, ámde nem utolsósorban szólnunk kell a sörnek ama jótékony hatásáról is, amely széles körben ismert - ez pedig az úgynevezett macskajaj "gyógyítása". Egy, az átlagosnál nagyobb mértékű alkoholfogyasztás után az emberek többsége erős fejfájással, émelygéssel ébred, ami annak a következménye, hogy miközben a szervezet igyekszik az alkoholt lebontani, különböző melléktermékek képződnek. Ezek a bomlástermékek egy bizonyos koncentráción túl már magát a lebontási folyamatot gátolják, s ez okozza a kellemetlen közérzetet, az alkohol ugyanis csak lassan tud távozni a szervezetből. Ám ha ebben az állapotban a "kutyaharapást szőrével" elvét követve egy pohár sör elfogyasztásával kissé növeljük a vér alkoholtartalmát, megszűnik a végtermékgátlás, s újra elindul a lebontási folyamat. Arról már nem is szólva, hogy a sör magas víztartalma az alkohol dehidratáló, azaz kiszárító hatását is megfelelőképp ellensúlyozza.

Hát akkor, kedves egészségükre!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.