A víz nem csak áradásként tud jelentős károkat okozni, hanem úgy is, hogy apránként, szinte észrevétlenül szivárog be otthonunkba. Noha ez nem kerül be a hírekbe, egy nagyobb esőzés, de akár a rosszul kezelt pára révén kialakuló penészedés is komoly problémákat okozhat.
A száraz otthonhoz vezető első lépésként mindig az úgynevezett felszíni vizek elvezetéséről kell gondoskodni, ami ereszcsatornákkal, illetve a földbe süllyesztett folyókákkal valósítható meg a legegyszerűbben. Az acélból, vagy speciális műanyagból készülő folyóka-rendszerekből a felszínen tulajdonképpen csak a burkoló rácsozatok láthatóak, ezekből számos verzió közül választhatunk. A beépítéskor nagyon fontos a megfelelő lejtés kialakítása, amivel biztosítható, hogy a folyókákból a víz a csatornába jusson.
Erre azonban nem csak a földön, hanem a tetőszerkezetek és teraszok kialakításakor, valamint az ereszcsatorna rendszer kiépítésekor is különösen fontos figyelni - így tudjuk ugyanis elkerülni a visszafolyást, vagy a pangó víz kialakulását. Ügyelni kell arra, hogy az ereszcsatorna külső oldala alacsonyabb legyen, mint az épület felőli része, így esetleges eltömődése esetén a megtelt csatornából nem közvetlenül a ház falára folyik a víz. A kültéri párkányok esetében is fontos megtartani a néhány százalékos lejtést annak érdekében, hogy a csapadék beszivárgását megakadályozzuk – hangsúlyozzák az újHÁZ Centrum szakértői.
A víznek különösen kitett tető esetében az elsődleges „védelmi vonalak”, azaz a tetőfedés és a megfelelő dőlésszög kialakítása mellett a modern épületeknél általánossá vált egy másodlagos vízzáró réteg beépítése is. A tetőfólia a tetőfedő anyag (cserép, lemezfedés, pala) illesztési résein átjutó nedvesség, erős szél esetén összetorlódó víz ellen nyújt hatékony védelmet. Fontos ugyanakkor, hogy a teljesen hermetikus zárás sem megoldás, hiszen a napszakok közötti hőingadozás hatására a tetőben is lecsapódik a pára. Ezt nagy hiba lenne bezárni, ugyanis elősegíti a penész- és a gombaképződést, mely aztán a faszerkezet károsodásához vezethet. Vagyis egyszerre van szükség vízzárásra és szellőzésre – ezt nyújtják a páraáteresztő tetőfóliák. Egyes típusok alkalmazása esetén a fólia és a tető hőszigetelése közötti, egyébként elengedhetetlen légrés is elhagyható.
Engedjétek ki a szegény párát!
A penész nem válogat, legyen szó akár új építésű, akár régi házról. A magas páratartalmú, nedves falú, penészes lakás egészségügyileg bizonyítottan káros, viszont ha megfelelő páraáteresztő tulajdonságú anyaggal szigetelünk, egy lépéssel közelebb kerülünk a probléma megoldásához.
A szigetelésre a belső terek kialakításakor is fontos figyelmet fordítani. Elsősorban persze a vizes helyiségekben, fürdőszobákban, zuhanyozókban merül fel ez az igény, de akár pincék, garázsok esetében is szükséges lehet az alkalmazása. A kenhető szigetelések, más néven folyékony fóliák védenek mind a folyó víz, mind a talaj, mind pedig a falak nedvesedése ellen, és akár saját magunk is felvihetjük a szükséges felületekre. A jó eredmény eléréséhez azonban nagyon fontos odafigyelni a megfelelő előkészítésre – hangsúlyozzák a szakemberek. A folyékony fólia vízzáró, felhasználásra kész, ráadásul betonon, gipszkartonon, vagy akár meglévő kerámiaburkolaton is beváltja a hozzá fűzött reményeket.
A nedvesség komoly károkat okozhat az épületekben pára formájában is. A túlságosan magas páratartalom penészesedést, dohosodást okoz, rongálja a falak állapotát és az esztétikai megjelenést, ráadásul az egészségre is káros. Abban, hogy a nedvesség távozni tudjon a falakból és kialakuljon a megfelelő páraáteresztés, fontos szerepe van a jó minőségű falszigetelésnek. Ma már komplex hőszigetelő rendszerek közül választhatnak, melyek között van kimondottan családi házakra fejlesztett rendszer, amely biztos megoldást jelenthet a falak penészesedése ellen, mivel segít az optimális, egészséges belsőtéri klíma kialakításában.
Jó tudni, hogy az emberi szervezet számára a megfelelő páratartalom 40-60 százalék közé esik. Ha az értékek tartósan efölött vannak az otthonunkban, már szükséges a páramentesítés. Kiváló megoldás lehet egy elektromos, úgynevezett hűtve szárító párátlanító eszköz beszerzése. Kisebb terekben az elektromos áram nélkül működő, egyszerűbb és olcsóbb páramentesítők is hatásosak lehetnek, sőt házi praktikák is léteznek a probléma kezelésére. Igazán hathatós megoldást azonban csak a tudatos építkezés-felújítás és a professzionális anyagok használata jelenthet. (Képek: sajtóanyag)
A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz.
A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak.
A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!