Életforma.hu


"Tudom, hogy hamarosan meghalok"

"Tudom, hogy hamarosan meghalok" 

Szívbetegség, cukorbetegség és depresszió lehet a halálos hármas - az új vizsgálatok szerint a három betegség együttes fennállása 20-30 százalékkal növeli a halálozás esélyét.
"13 évesen túl vagyok már három abortuszon"

"13 évesen túl vagyok már három abortuszon" 

A kislány már több terhességmegszakításon esett át, annak ellenére, hogy csak tizenhárom éves. Volt olyan, hogy már elmúlt tízhetes terhes, amikor észrevette, hogy valami megváltozott... ott bent.
Az élet 7 legnagyobb csodája!

Az élet 7 legnagyobb csodája! 

Egy svájci üzletember négy éve felvetette, hogy találjuk ki újból a világ 7 csodáját. Honlapjukra (www.n7w.com) azóta 19 millióan küldtek szavazatot.Én is körülnéztem.
Veszélyes a túlzott tojásfogyasztás?

Veszélyes a túlzott tojásfogyasztás? 

A kutatás magasabb halálozási arányt mutat azon egyesült államokbeli férfiak körében, akik hetente hét vagy több tojást esznek, ezen belül is főként a cukorbetegek között. Másrészt viszont a The American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent tanulmány szerint semmiféle összefüggés nem mutatható ki a tojásfogyasztás és a szívinfarktus illetve az agyvérzés között. Heti maximum hat tojás elfogyasztása ugyanakkor nem befolyásolja a férfiak egészségét
Szeretnének meghalni !

Szeretnének meghalni ! 

Jelenleg Európában igen eltérő az eutanázia jogi szabályozása. Van, ahol az eutanázia gyakorlata egyenesen tabu, bizonyos országokban ki nem mondva, de szemet hunynak a rejtett eutanázia "a segített öngyilkosság" gyakorlata fölött, más országok elutasítanak bármiféle törvényt az aktív eutanáziáról. Hollandia és Belgium az a két ország a világon, ahol elsőként legalizálták az eutanáziát.