Szavazás cikkek

Melyiket válasszuk a 12-ből?
Már elindult a szavazás az Év fájára, október 16-ig várják a voksokat a verseny 12 döntősére. Az idén is három díjat osztanak:az Év fáját a közönség választja meg online szavazással, a Hős Fa címet a zsűri osztja ki és egy döntős pedig az Országos Erdészeti Egyesület különdíját kapja.

Ördög Nóra nyaraláskor is hűséges
Minden ötödik magyarhoz hasonlóan Az Év Szállása verseny háziasszonya, Ördög Nóri is a jól bevált szálláshelyekre esküszik, ha gyerekekkel indul útnak. A leghűségesebbek Budapesthez, Siófokhoz és Hajdúszoboszlóhoz vagyunk, ez a top 3 város, ahova legszívesebben tér vissza belföldi nyaraláskor.

Úgy győzött, mint a pinty!
Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazása 2017 év madaráról. A legtöbb voks a tengelicre érkezett, ezért a civil szervezet ennek a madárnak, illetve élőhelyének védelmével foglalkozik kiemelten a jövőre.

Keressük az ország legjobb lángosozóját
Kedvenc lángosozó a Balaton parton vagy éppen egy budapesti strandon, esetleg egy nyüzsgő piacon az ország bármely pontján? A Vénusz Lángos Voks oldal segítségével mindenki megtalálhatja, hol érdemes ezt a magyar street food-klasszikust megkóstolni. Már ötödik alkalommal hirdetik meg az országos lángosversenyt. Idén a teljes szavazási platform megújul, és a verseny a www.langosvoks.hu oldalra költözik, ahol még könnyebben lehet lángosozókat keresni illetve szavazni rájuk, valamint a mesterek is egyszerűbben nevezhetik sütödéjüket.

Fülesbagoly, veréb vagy tengelic? Ez a kérdés, szavazzatok!
Erdei fülesbagoly, a házi veréb vagy a tengelic? Vajon melyikőjük lehet az év madara 2017-ben? Döntsd el te! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján július 27-én délig várják a szavazatokat.

1441 medence száll ringbe
Már zajlik a nagy hazai fürdőverseny, Az Év Fürdője. A termalfurdo.hu 2016. május 1. és augusztus 31. között, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával, második alkalommal szervez közönségszavazást, amelynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi.

Tehetséghegyek a TV2-n
Finisébe érkezett a két szórakoztató produkció a TV2-n! Június 4-én kiderül, hogy ki lesz a legmenőbb a Kismenők közül, másnap pedig az, melyik páros nyeri el a nézők tetszését A Nagy Duettben. Ja, és kíváncsiak vagyunk a műsorvezetők ruhájára és frizurájára is! Megont lehet majd szavazni!

Két különleges fát keresünk! Segítsetek!
Május 10-én indul a jelölés az idei Év Fája versenyre, amelyre olyan fák vagy facsoportok nevezését várja június 10-ig az Ökotárs Alapítvány, amelyek különleges helyet foglalnak el a jelölő közösség életében. Egy külön kategóriában a "Hős Fa" címre is lehet pályázni.

James Bond - most a nyuszi ajándéka
James Bond mindent túlél, és legutóbb már DVD-n, Blu-rayen is bizonyította, hogy számára nincs lehetetlen. Jó hír a rajongóknak, hogy a Daniel Craig eddigi főszereplésével készült filmek gyűjteménye március 25-től már díszdobozban is kapható.

Ez a döbi! Tóth Vera divattervezőnek készült!
Sokkoló frizurák, merész ruhadarabok, túlzó sminkek – tinédzserként mindenki követ el olyan stílushibákat, amelyre ma már nevetve gondol vissza. Tóth Vera és Pátkai Rozina, a GLAMOUR Women of the Year énekesnő jelöltjei egykori öltözködésükről és mai ízlésükről mesélnek. Mindketten határozott elképzelésekkel formálták külső megjelenésüket, még ha kamaszként komoly ballépésekbe is belefutottak.
Dögös sztáranyukák bomba formában
A GLAMOUR Women Of The Year kategóriáiban csodás nőket sorakoztat fel, akik kivételes tehetségük mellett elragadó személyiségükkel is hódítanak. Ónodi Eszter, Gubík Ági és Szilágyi Szilvi a szakmai sikerek mellett anyaként is bizonyítanak: íme, az idei mezőny legdögösebb sztáranyukái!
Ők az idei Glamour jelöltek! Már szavazhatsz!
Idén nyolcadik alkalommal rendezi meg exkluzív díjkiosztó gáláját a GLAMOUR március 17-én . A Glamour WOTY 2016 jelöltjei között idén olyan hírességek is helyet kaptak a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyek mezőnyében, mint Tóth Vera, Balsai Móni, a NUBU, Vágó Réka, Gubik Ági vagy Csobot Adél. Emellett a legfrissebb, közösségi média sztárja kategóriában olyan nevek szállnak versenybe, mint Iszak Eszter, Dukai Regina, Kulcsár Edina, Debreczeni Zita, valamint Caramel felesége, Szilágyi Szilvi. Második újdonságként pedig a legmenőbb hazai lakberendezőket is díjazza a magazin.
Erre fogjuk most a legtöbb sms-t nyomni!
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogató versenye a Dal 2016, immár ötödik alkalommal ad teret a ritmusnak, az érzelmeknek, az igényes zenének. Január 23-tól keressük Magyarország Dalát, amely képviseli majd hazánkat 42 másik országgal együtt a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Szavazz a városodra!
Rekord mennyiségű szavazat érkezett a „MegszépülAVárosom” projekt weboldalára! Ne tétovázz, szavazz te is, amíg nem késő, már csak egy heted van rá!
Most mindenki erről a halról beszél
Szilveszter éjjel lezárult a közönségszavazás, amely az év hala címért folyt. Meggyőző fölénnyel a compó (Tinca tinca) lett a nyertes. A 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját október elején hirdette meg a Magyar Haltani Társaság társaság, és az internetes szavazáson mintegy 6364-an adták le voksukat.
Lehet őrületes egy rádiós szilveszter?
Pörgős év áll a Class FM háta mögött. Magyarország egyik legnépszerűbb rádiója idén is kitett magáért. A legmenőbb világhírű és hazai előadókat vonultatta fel a hallgatók szórakoztatásáért. A rádió 10 világsztár hazai koncertjére vitte el a szerencséseket, és többek között a OneRebublic, a Kensington és Wellhello is exkluzív interjút adott a Class FM-nek: akár az ő slágereik közül is kikerülhet az Év dala, amit december 31-én hoznak nyilvánosságra.
A győztesnek most nem jár aranyérem!
Már csak pár nap van hátra, hogy eldöntsük, melyik hal fajta úszhat be a célba, és nyeri el az Év hala címet. A durbincs, a márna és a compó kapta eddig a legtöbb szavazatot, és jelenleg ez utóbbi áll az élen. Vajon mi lesz a győztes jutalma?
Íme a Hungary’s Got Talent finalistái!
December 19-én kiderül, ki nyeri meg a Hungary’s Got Talentet! A harmadik élő elődöntő továbbjutóival immár teljes a finalisták listája.
Mi lesz 2015 slágere? Te döntsd el!
A VIVA szavazásra buzdítja év végén a nézőket, a csatorna kedvelői az év legtöbbet játszott és legnépszerűbb klipjeiből összeállított százas listára voksolhatnak. A szavazás novembertől öt héten át tart a zenei csatorna honlapján, december 20-án pedig kiderül, hogy a nézők szerint melyik Az év dala.
Már szavazhatunk az Év fájára
Október 18-ig lehet szavazni az Év fájára, amelyet ebben az évben is 15 fa közül választhatnak ki online a szavazók.
Legyen ismét magyar Európa legszebb bélyege!
Az Európai Postaüzemeltetők Egyesülete, PostEurop évente lehetőséget kínál tagjainak arra, hogy közös témakörben úgynevezett EUROPA bélyeget bocsássanak ki. Ezeket az újdonságokat szakmai zsűri, illetve a közönség is bélyegszépségverseny keretében értékeli. Az idei évben a kibocsátók a „régi játékok” témakört dolgozták fel.
Már szavazhatunk a 2016-os év madarára!
A fürj, a haris és az ugartyúk közül lehet kiválasztani a 2016-os év madarát, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján július 27-ig várják a szavazatokat.
Vetélkednek a halak! Szavazatokkal támogassátok őket!
Vajon melyik faj nyeri el 2015-ben az Év hala kitüntető címet? A kecsege, a galóca és a vágó durbincs versengenek, mi pedig szavazással dönthetjük el az elsőséget!
Akik hozzájárultak a boldogabb, teljesebb élethez
A LélekPillangó életműdíjat 2012-től minden évben egy olyan nagy gondolkodó, szellemi fáklyavivő kaphatja meg, akinek életművét halála után is fontos ismerni, gondozni, ápolni! A díjhoz kapcsolódó program célja, hogy segítsen megtalálni, felismerni és életben tartani azon emberek kezdeményezéseit, akik hozzájárulnak a boldogabb, teljesebb élethez.
Klikkelj egy szebb városért!
Egyedülálló kezdeményezés indult hét építőipari cég részvételével. A Hörmann, a Mapei, a Fujitsu-Fisher klíma, a Ravak, a Rigips, a Creaton és az ELKO EP Hungary közösen indította el a „MegszépülAVárosom” kezdeményezést, amelynek keretében egy fővárosi kerületet vagy egy vidéki város közterületét újítják fel a cégek. A kiválasztási folyamatot a lakosságra bízza a hét építőipari szereplő, az erre létrehozott weboldalon. A szavazás december 20-ig tart, amely után a projekt képviselői – a polgármesterrel közösen – választják ki a nyertes település vagy kerület felújítani kívánt közterületét.
Szerinted mi a legjobb játék?
Idén első alkalommal választják meg "az ország játékát" egy internetes szavazáson.
Melyik könyv volt a kedvenced?
Mindenki olvas. Ennek a szlogennek szellemében indul útjára immár harmadik alkalommal az Aranykönyv szavazás, amelyben ezúttal a 2011-ben megjelent könyvekről derül majd ki, hogy melyik volt az olvasók kedvence.
Már második éve vidéki fölény „Az év kórháza” szavazáson
Idén is átadták „Az év kórháza" díjakat, amelyeket a HáziPatika.com oldalon leadott több mint huszonötezer szavazat alapján ítéltek oda a legjobb intézményeknek. A 2010-es évhez hasonlóan idén is három vidéki kórház végzett az összesített lista élén, s a kategóriák szerinti - például az orvos-szakmai ellátás vagy az infrastruktúra állapota - versenyben is az ötből csupán kettőt nyert meg fővárosi intézmény. Míg tavaly a sebészetek és a szülészetek végeztek zömében a kategóriánkénti lista élmezőnyében, idén az ortopédiai klinikák és a kelet-magyarországi intézmények szerepeltek kiválóan.
Szavazz az első Lélekpillangó Életműdíj jelöltjeire!
Szepes Mária, Biegelbauer Pál és Popper Péter az első Lélekpillangó Életműdíj jelöltjei. Mától egészen március 8-ig lehet szavazni a jelöltekre.
Díjazzák a legjobb nőket és a legsármosabb férfiakat
Az elmúlt három évben Amerika és Anglia után hazánkban is hagyománnyá vált Women of the Year díjátadó gála ismét a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyeket ismeri el. A márciusi, több tucatnyi sztárt felvonultató exkluzív díjátadón kiderül, kik 2012 legjobbjai.
Az Év Kórháza
Az Év Kórháza szavazás idén 5. alkalommal indul el a HáziPatika.com weboldalon. A kampányindulás alkalmából Dr. Pilling János (SE Magatartástudományi Intézet) izgalmas előadásán az orvos-beteg kommunikáció jelentőségéről hallhattak az érdeklődők, egy sajtótájékoztató keretében. A tapasztalatok és a vizsgálatok egyaránt azt mutatják, hogy a betegeknek az egészségügyi ellátással való elégedettségét jelentős mértékben a velük való kommunikáció minősége határozza meg.