Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ajándékboltban és piacon is dolgozott Kajdi Csaba

A modellügynökség vezetője arról beszélt, hogy milyen munkái voltak annak idején.

Kajdi Csaba nem rejti véka alá, hogy annak idején a családi ajándékboltban is tevékenykedett, sőt, egy másik családi bizniszbe, a parfümök piacon való árusításába is beszállt.

Kajdi Csaba még piacon is árult fiatalkorában (Foto: Sláger FM)

Kevesen gondolnák Kajdi Csabáról, hogy már egészen fiatalon részt vett a családi vállalkozásban, amely nem volt más, mint egy ajándékbolt üzemeltetése.

Nagymamám nyugdíjas volt, de szeretett volna valami munkát. Akkor találta ki anyukám, hogy legyen egy ajándékboltunk. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a kőbányai Vasedény üzletéből lekerítettek egy részt. Volt két asztalunk és mindenfélét árultunk a melltartótól a szemüvegkereten át, mindent. Olyanok voltunk, mint egy garázsvasár. Nagymamám szinte bárkinek, bármit eladott, sőt volt, hogy a Vasedényből is átcsábította a vásárlókat. Tizennégy éves voltam ekkor, suli után mindig ott voltam a boltban. Anyukám hozta a különféle árukat, nagymamám pedig mindent eladott

– emlékezett vissza a tinikorára Kajdi Csaba, aki maga is árulta a termékeiket, egy időben ráadásul a piacon.

„Anyukám fejéből egyszer kipattant, hogy parfümöket kellene árulnunk, amiket majd eladunk a nagy illatszerüzleteknek. Franciaországban le is gyártatta őket, de nem tudtuk őket eladni ezeknek a nagy áruházaknak. Mivel egy-egy illatból csak százas nagyságrendben lehetett rendelni ezerszámra álltak a nyakunkon a parfümök. Anyukám nem hagyta annyiban, mindenképp el akarta őket adni, így mentünk a piacra velük. Én a Komjádi Uszodánál lévő MDF piacon árultam őket, szépen megcsináltam kartondobozból a standot és nyomtam el a parfümöket a gyöngyvirág illatú szappanokkal. Szerencsére jól ment a dolog, végül mindet eladtuk”

– emlékezett vissza a Sláger Reggelben Kajdi Csaba. A beszélgetés itt meghallgatható!

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.