Hogyan élted meg az elmúlt esztendőt?
Szerintem mindenkinek erősen hullámzó ívű volt az elmúlt év, csak talán habitustól, élethelyzettől és körülményektől függően különböző ritmusban zajlottak az egyes fázisok. A pandémia első hónapjainak teljesen más volt a lélektana, akkor tényleg egy nagy kollektív lefagyott pánikban voltunk, és próbáltuk felfogni, hogy mi történik. Én ebben az időszakban nagyon gyorsan felocsúdtam, és nagyjából két hét után azon kezdtem el kattogni, hogy hogyan lehetne másoknak segíteni. Így született meg kb. egy hét alatt, a lakásban ülve a Karantén Kantin jótékonysági szakácskönyvünk, amibe a húsz legismertebb gasztronómiai közszereplőt tudtam bevonni, és aminek segítségével egy nagyon komplex karitatív projektben végül több, mint tízmillió forintnyi adományt tudtunk gyűjteni.
Számomra azért volt fontos ez az időszak, mert jó volt megtapasztalni, hogy amikor szükség van rá, akkor igenis lehet összefogást generálni és hegyeket mozgatni, és hogy ehhez van erőm és érzelmi motivációm. Ami a személyesebb jellegű megélést illeti, nekem jót tett a nyugodtabb, lassabb tempó, hogy több időt töltöttem otthon, és hogy például újra megtanultam, hogy milyen fontos a jó minőségű és megfelelő mennyiségű alvás. Munkám szerencsére végig volt, számos új műfaj is kialakult, rengeteg online főzést tartottam például, és lenyűgözött, hogy a digitális vívmányoknak hála pl. több tucat, vagy akár száz ember tud velem szimultán főzni. A legnehezebb számomra az volt, hogy közelről végig kellett nézni a teljes vendéglátás összeomlását, és ahogy barátok, kollégák küzdenek teljesen magukra hagyva. Nagyon elszomorított, hogy még egy ilyen vészhelyzetben is túl sok mindent határoznak meg politikai és üzleti érdekek, és nincs olyan, hogy valamit egyszerűen felülírna a szolidaritás és emberség.
Milyen hétköznapi tárgyakat tennél bele az időkapszuládba, amelyek nagyon jellemzőek a mai korra, a te életedre és 50 év múlva a leszármazottaid rácsodálkoznak majd a létezésükre?
Természetesen nem maradhatna ki egy időkapszulából a telefonom és a laptopom, amik ennek az évnek a túlélésének minden szempontból a zálogai voltak, és biztos, hogy 50 év múlva már nagyon másképp fognak működni és kinézni. Beletennék egy szett elviteles ételdobozt – számomra nagyon meghatározó tárgyai voltak ennek az évnek. Soha nem hoztam-vittem –porcióztam ennyi ételt, és az éttermi kiszállítás is nagyon jellegzetes eleme volt az évnek. Hogy egy kicsit még a saját szakmámnál maradjak, elhelyeznék benne egy szakácskönyvet is (talán a Főzőiskola kötetemet), ami azt szimbolizálná, hogy ez volt az az év, amikor az emberek –kényszerből ugyan, de – elkezdtek újra otthon főzni.
Nem tudom, 50 év múlva létezni fog-e még a szakácskönyv műfaj, szerintem igen, csak talán már beszélni fog és megvalósul az örök vágyunk: hogy egy recept leírása, vagy bemutatása közben lehessen érezni az illatát.
És még egy kenyérzsákot is belecsempésznék, mert biztos majd csodálkozva olvasnak néhány évtized múlva arról, hogy 2020-ban mindenki kovászt etetett és megtanult kenyeret sütni, és ekkor kezdődött el az ipari kenyerek hanyatlása.
Sorolj fel három személyes tárgyat, amelyek fontosak neked és szintén jellemzik a mai kort.
A piacozós vászonszatyrom – mindig is piacoztam, de ezalatt az év alatt ez még fontosabbá vált számomra, mint valaha. Az egész rituáléja, a kedvenc termelőim iránti bizalom, az évszakok körforgása, ami valamiféle kapaszkodót adott a leállt világban. A heti virágcsokor a konyhapulton – tudom, ez apróság, és teljesen banális, de a sok tragédia és sötétség közepette, amivel szembesülnünk kellett (akár csak hírek szintjén) nekem kifejezetten segítettek a szépséges, színes virágok. Rozsondai Attila gyönyörű klasszikus csokrai, Filep Kata minimalista kortárs kötészete, vagy éppen a kunmadarasi házunk kertjében szedett pár szál színes mezei virág. Az edzőcipőm – szerintem ez is jellemző darabja ennek az időszaknak, kinek miért, vagy azért, mert a sportba kapaszkodott, vagy éppen ellenkezőleg. Nekem ambivalens vele a kapcsolatom, dühös voltam magamra, hogy az első időszakban a nagy ijedtségben jó mélyre került a szekrényben, és nagyon örülök, hogy a pandémia második felére mégis előkerült. Arról nem is beszélve, hogy igen nehéz lesz a kényelmes cipőkből újra csinosabbakba bújni.
Könyvek, filmek, amiket mostanában olvastál, láttál, amelyek megérintettek, és szeretnéd, ha az utókor is megismerné őket.
Általánosságban is arra a felismerésre jutottam, hogy mennyire alábecsüljük azt, aminek a megléte természetes számunkra. Egy nehéz időszakban különösen sokat tud adni a kultúra, a művészet, a szépirodalom, és bár ez a bezártság idején is rendelkezésünkre állt, elmondhatatlanul hiányzott a kiállításokon, moziban és színházban megélt élmény. A Cirkogejzír mozi az örök kedvencem, a karantén alatt szinte az összes általuk forgalmazott filmet megnéztem, és bármelyiket ajánlom, mind tele van érzelemmel, bájjal és az élet legnehezebb könnyűségeivel. Az utóbbi években kezdtek el érdekelni a dokumentumfilmek, idén rengeteget megnéztem, szinte mindent például a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjából, ezek sokszor nagyobb katarzist okoznak nekem, mint a mozifilmek. A két legmaradandóbb hatást idén két film gyakorolta rám: az On The Spot: Born in Auschwitz filmje, és a 444-es Ács Dani A gyilkosok emlékműve című dokumentumfilmjei. Azért is ezeket ajánlanám az utókornak, mert 50 év múlva is ugyanazt fogják jelenteni, mint ma, és akkor is muszáj lesz megnézni. Nagy könyvfaló vagyok, de nem voltam jó olvasó a pandémia alatt, nehezen találtam meg a fókuszt, sok könyvet elkezdtem, de nem fejeztem be. Ezért inkább egy szokatlan könyvet ajánlok: Dante Isteni Színjátékát Nádasdy Ádám fordításában. Nehéz olvasmány, de amióta hallottam az ez alapján készült monodrámát Gyabronka József előadásában, valamint Nádasdy Ádám történetét a fordításról, azóta ez a könyv engem megfogott, mind tartalmában mind nyelvezetével, és sokszor a kezembe veszem.
Gondolatok, jótanácsok Mautner Zsófitól 2021-ből a jövő számára
Nézzünk ki néha a saját buborékunkból, és próbáljuk meg mások szemszögéből is látni a világot. A szolidaritás az egyik legnemesebb és legfontosabb érték, ne feledkezzünk meg róla. Ezen kívül, soha ne kerüljön az edzőcipő a szekrény mélyére!
Az időkapszula rovat más interjúit itt olvashatod:
